Kocsis Máté a nemzeti konzultációt és a szuverenitásvédelmet érintő fórumot megelőző sajtótájékoztatón azt mondta: minden olyan kérdésben fontos megkérdezni a magyar emberek véleményét, amelyekről az Európai Bizottság, azaz a „brüsszeli elit” és Magyarország között vita van.

Hirdetés

Úgy vélekedett, hogy a nemzeti konzultáció nemcsak arra kiváló eszköz, hogy az emberek két választás között is elmondhassák véleményüket, hanem arra is, hogy az „előttünk álló európai vitákban a magyar álláspontot a kormány minél nagyobb hanggal tudja képviselni”.

A frakcióvezető jelezte: a brüsszeli elit olyan döntéseket akar az országra kényszeríteni, amelyek kedvezőtlenek a magyar emberek számára.

Korábban írtuk

Brüsszelben azt akarják, hogy Magyarországon szüntessék meg a rezsicsökkentést, illetve rezsitámogatásokat, a 300 ezer család és sok ezer vállalkozás megsegítését szolgáló kamatstop intézményét, illetve töröljék el az extraprofitot termelő vállalatokra kivetett adót. A rossz minőségű ukrán gabona és a migránsok beengedését pedig ezzel együtt elvárják Magyarországtól – fejtette ki.

Kocsis Máté szerint kiemelten fontos, hogy e folyamatban lévő – máig lezáratlan – vitákban mindenki elmondja a véleményét, válaszoljon a nemzeti konzultáció kérdéseire, ugyanis „egyáltalán nem mindegy, hogy a magyar kormány hány ember véleményét tudja a háta mögött”.

A politikus elmondta: a konzultáció által érintett témák a hazai és az európai közbeszéd részét és a jövő évi európai parlamenti választás vitatémáit is képezik majd.

Brüsszelben csak a magyarok tudják képviselni saját álláspontjukat, ezért van szükség az összefogására, az ország érdekeinek, szuverenitásának megvédésére, és ezért nem szabad megengedni, hogy Brüsszel elvonjon döntéseket a magyarorktól vagy döntéseket erőltessen rájuk – hívta fel a figyelmet a politikus.