A cigányok utolsó esélye

– Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter nemrég arról beszélt, hogy a magyar munkaerőpiacon ötszázezer emberre van szükség, akiket lehetőleg Magyarországon kell megtalálni, utána jöhetnek csak a vendégmunkások. Esélyt jelenthet ez a hazai cigányságnak is?

– Évek óta figyelmeztetem arra a cigányokat, hogy addig kell szakmát szerezniük és elhelyezkedniük, amíg a külföldi munkaerő vagy az automatizáció el nem veszi előlük a munkát. Bár a folyamatot lehetett látni előre, nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan valósággá válik. Még tavaly sem volt ennyire éles, hogy öt éven belül félmillió új munkavállalóra lesz szükség, ami évente százhúsz-százharmincezer új belépőt jelent. És ezt biztos, hogy nem lehet megoldani a hazai munkaerőpiacról, még akkor sem, ha minden hátrányos helyzetűt, nem dolgozót, illetve cigányt munkába állítunk. A hazai szakképzésnek ugyan bőven van még szabad kapacitása, csak el kellene végezni az iskolát, szakmát szerezni, majd elhelyezkedni és meg is maradni a munkahelyeken. De közben már a szakmai végzettséget nem igénylő munkakörökben is döbbenetes mértékű a fluktuáció. Hiába létesítene egy cég Borsodban üzemet és adna akár több ezer magyar embernek munkát, ha a tapasztalatok alapján küszködnie kell majd a munkavállalók megtartásával, ezért inkább olyan külföldi vendégmunkásokat vesz fel, akik két hónap után is ott maradnak. És ez nem csak a bérről és a munkakörülményekről szól.

– A cigányok is felelősek a kialakult helyzetért?

– Az ellenzék bírálja a kormányt azért, mert a hazai munkaerőpiac nem tudja kielégíteni a munkaerőhiányt, holott a helyzetért maga a célcsoport is felelős. Nemcsak azt kellene nézni, hogy a kormányzat milyen intézkedéseket tett azért, hogy magasabbak legyenek a bérek – alacsony szja, családi adókedvezmény –, hanem azt is, hogy a munkaképes korúak vajon hány százaléka alkalmas arra, hogy megragadjon egy munkahelyen. Ha a beruházó szempontjait nézzük, mi a racionálisabb? Birkózni, küzdeni néhány tízezer hazai munkavállalóért, akiknek a munkára alkalmassá tétele nemcsak a pénztől függ, hanem társadalmi és szociokulturális kérdés is, vagy egyszerűbb dolgozni akaró külföldi vendégmunkást szerződtetni? A cigányok részben maguknak is köszönhetik, hogy a cégek többsége megunta a magas fluktuációt és a velük való küszködést, miközben az is igaz, hogy a valóban dolgozni akaró cigányok tízezreinek mégiscsak sikerült elhelyezkedniük és megragadniuk számos ágazatban. De azt is látni kell, hogy ha valami csoda folytán el lehetne érni, hogy minden cigány dolgozzon, még akkor is három-négyszázezer külföldi vendégmunkásra lenne szükség biztosan. Már nem az a kérdés, hogy kellenek-e vendégmunkások a hazai gazdaságnak, hanem az, hogy a félmillió új munka­helyre mennyi lesz a hazai munkavállaló, és mennyi a vendégmunkás.

– Mennyien vannak azok, akiket be lehetne vonni a hazai munkaerőpiacra?

– Nehéz kérdés. Közel teljes a foglalkoztatottság, de talán száz-százötvenezer ember még mindig van. Többségük azonban olyan, hogy a felkészítésük nemcsak pénzt igényel, hanem teljesen új szemléletet, központosított intézkedéseket, a kormányzat részéről pedig bátor, unortodox megközelítéseket. A politikai korrektséget félretéve ki kellene mondani például, hogy Borsodban a beruházó azért nem létesít új munkahelyet, mert abban a térségben jelenleg nincs több ezer valóban munkára fogható ember. Egyébként Nyugat-Európában a bevándorló gyökerű fiatalok, akik uniós állampolgárok, ugyanazt az utat járják végig, mint a hazai harminc év alatti cigányok. Ha nem mennek el dolgozni, hívnak a helyükre távol-keleti vendégmunkásokat, és a nyugati tagállamok alsó középosztálya menthetetlenül elszegényedik, miközben az őslakos, klasszikus fehér Európa túlképezi magát az erőltetett diplomaszerzéssel.

– Van még esélye a hazai cigányságnak a munkaerőpiacon?

– Ez a helyzet most lehetőséget kínál azoknak, akik dolgozni szeretnének. A közlekedési vállalatok, a teherfuvarozó cégek most is tárt karokkal várnak mindenkit, de a legnagyobb lehetőségek jelenleg talán a közfeladat-ellátásban vannak. Furcsa helyzet ez. Valós veszély, hogy az állami munkaadók egymás elől lopkodják el az utolsó használható munkavállalókat, és az új munkahelyekre csak a vendégmunkás marad. Azaz ha egy járásban volt ötszáz munkára alkalmas ember, és elmentek a Volánbuszhoz, a MÁV-hoz vagy a Molhoz, akkor már csak a társadalom peremén élők maradnak – szenvedélybetegek, fogyatékossággal, tartós betegséggel élők, mentális zavarokkal küzdők –, és a beruházó vendégmunkásokkal fog üzemet nyitni.

– Hogyan lehet rávenni a még munkára alkalmassá tehető hátrányos helyzetűeket, hogy elmenjenek dolgozni?

– A Get Work Trend Kft.-vel közösen még a tavasszal kidolgoztuk és megküldtük a kormányzatnak a Palló-projekt elnevezésű koncepciónkat, amely arról szól, hogyan lehetne a közfoglalkoztatásban dolgozókat úgy átképezni, hogy alkalmasak legyenek az elsődleges munkaerőpiacra lépni. A közfoglalkoztatottak körében mintegy harminc-negyvenezer ilyen munkavállaló biztosan van még, akiket akár az állami feladatellátásban is el tudnék képzelni. A folyamatos munkaerőhiánnyal küzdő MÁV-nál biztosan lehetne őket alkalmazni úgy, hogy a MÁV által kínált fizetésük mellé egy ideig megkapnák a közfoglalkoztatási bérüket is, vagy egy részét. A MÁV és a Volánbusz-csoport fejlesztése a következő években komoly infrastrukturális beruházásokat igényel. A Lázár János építési és közlekedési miniszter által bejelentett vasútfejlesztéshez elsősorban hazai munkaerőre lenne szükség. Azaz az alacsony végzettségű munkavállalókat is lehetne képezni, és olyan béreket kínálni nekik, hogy ott is maradjanak, és akkor az állam kevésbé szorulna rá a vendégmunkásokra. Főleg, hogy a jobbakat a piaci szereplők is szeretnék megszerezni.

– Hogyan lehetne csökkenteni a vendégmunkások számát, és kiváltani őket minél több magyar munkaerővel?

– Szükség lenne egy központi adatbázisra – mi ezt Munkaerőbanknak neveztük el –, amely megkönnyíti mind a munkaadók, mind a munkát keresők helyzetét. Az itt regisztrált munkakereső folyamatosan értesülhetne nemcsak az álláslehetőségekről, hanem a képzésekről is. Az állam számára – akár térségenként lebontva – láthatóvá válna, hányan szeretnének dolgozni vagy képezni magukat. Ha jönne egy cég, amelynek hatvan targoncavezetőre van szüksége egy térségben, a Munkaerőbankban utána lehetne nézni, hogy kiknek kínálhatná fel a munkát, illetve a targoncavezetői képzést. A hazai, még összekapirgálható munkaerő tekintetében lehetne az államnak abban monopóliuma, hogy lássa ezeket az embereket, és felkínálja őket a munkavállalókat kereső cégeknek. Prioritást is élvezhetnek a külföldiekkel szemben. Az állam így rá tudja szorítani a munkaadót, hogy addig nem hozhat külföldit, amíg legalább a saját járásából nem kínálta fel a munkát a helyieknek. Mindehhez érdemes lenne egy állami munkaerőközvetítő-ügynökséget létrehozni, amelynek a feladata a munkaerő-stabilitás megteremtése volna. Párhuzamosan menedzselné a hazai, még fellelhető munkavállalók és a vendégmunkások munkába állását, meghaladva a vendégmunkások kontra hazai munkaerő szembenállást. Nemzetgazdasági érdek, hogy az ötszázezer új munkaerőből legalább százezer magyar legyen.

– Miért?

– Tegyük fel, hogy sikerül munkába állítani százezer hazai, alacsony státusú munkavállalót, akiknek betanított munkásként kb. kétszázötven-háromszázezer forint a havi nettó fizetésük. Százezer embernél bérként huszonöt-harmincmilliárd forint jelenik meg havonta, évente pedig háromszáz-háromszázhatvanmilliárd. Ez az összeg visszaáramlik a nemzetgazdaságba, amikor elköltik. Továbbá a munkaadó minden egyes munkavállaló után nyolcvan-százezer forint adót, járulékot fizet az állam kasszájába. Ez százezer alkalmazott esetén havonta nyolc-tízmilliárd, évente pedig száz-százhúszmilliárd forint plusz a hazai költségvetésnek. Százezer alacsony státusú munkavállaló bevonása így évente mintegy ötszázmilliárd forint pluszforrás megjelenését, körforgását jelentene a gazdaságnak. Nézzük meg ezeket a számokat a vendégmunkások esetén! Négyszázezer vendégmunkás bértömege – szintén havi nettó háromszázezer forinttal számolva – százhúszmilliárd forint egy hónapban. Tapasztalatok szerint a vendégmunkások fizetésük kétharmadát hazaküldik, így egy hónapban negyven-, egy évben négyszáznyolcvanmilliárd forint marad náluk bértömegként, amely szintén visszaáramolhat a magyar gazdaságba.

– Az ellenzék szerint a vendégmunkások letörik a hazai béreket…

– Szívesen olvasnék a független, tényfeltáró médiában olyan cikket, amely bemutatja, hogy a húsz legnagyobb magyarországi foglalkoztatónál mennyi az átlagbér jelenleg. 2010 előtt esély nem volt arra, hogy valaki nyolc általánossal háromszázezer nettó környékén keressen. Nemrég megkérdeztem egy kukást, mennyi most a fizetése. Azt válaszolta, háromszázhetven-négyszázezer forint havonta nettóban. Ez rossz fizetés egy alacsony státusúnak megítélt, de közben kiemelkedően fontos közfeladat-ellátói munkakörben? Szerintem nem. Akik arról beszélnek, hogy a vendégmunkások letörik a béreket, nem is tudják, mennyi az a bér, aminek a letörésével riogatnak. Másrészt ha egy cég csökkenti a béreket, akkor munkaerőhiánnyal fog küzdeni, mert a munkavállalói otthagyják, és elmennek oda, ahol többet kínálnak.

– Több százezer harmadik országból jövő munkavállaló érkezésére fel van egyáltalán készülve a hazai gazdaság?

– A külföldi vendégmunkások többsége idegen környezetből jön, munkára való felkészítésük több hónapig tart, pénzt és energiát kell rájuk fordítani. A hazai szakképzés kínálta és a távol-keleti vendégmunkások birtokában lévő tudás nem fedi egymást. Ezért kellene a kormánynak arra törekednie, hogy elsősorban olyan országokból jöjjenek vendégmunkások, ahol a szakképzés megfelelő alapokon áll, applikálható a magyar viszonyokra, a hazai gazdaságra. Ugyanis ha a képzettségük Magyarországon nem alkalmazható, akkor meg kell szervezni a képzésüket. A szakképzésben van szabad kapacitás, de a magyar oktatótól nem várható el, hogy beszéljen angolul, vietnámiul vagy éppen spanyolul. Ki kell dolgozni a szakképzési megfeleltethetőség rendszerét, ami nélkül nem engedhető rá biztonsággal a magyar gazdaságra a vendégmunkások tömege. Jelenleg szűk azon országok listája, ahonnan könnyített eljárással nagyobb számban érkezhetnek hazánkba vendégmunkások. Úgy vélem, több ország is a listára kerülhetne a jövőben aszerint, hogy az oktatási rendszerük mennyire feleltethető meg a hazainak, hogy az ott képzett munkavállalók könnyebben beilleszkedjenek az itteni munkaerőpiacra.

– Mely országok jöhetnek szóba?

– A balkániakra – Szerbia, Albánia, Bosznia, Macedónia – és Törökországra gondolok elsősorban. A törökök bebizonyították Németországban, hogy vendégmunkásként lehet rájuk számítani, a nyolcvanas, kilencvenes években a német gazdaság tartóoszlopai voltak. Mondjuk hatvanezer balkáni és negyvenezer török vendégmunkással tovább csökkenthető a távol-keleti vendégmunkások száma. Nekik nagy valószínűséggel nem céljuk Magyarországon maradni, és az ezekkel az országokkal meglévő gazdasági, kereskedelmi kapcsolataink is érdemben tudnának erősödni.

– Az önkormányzati választások közeledtével az ellenzék egyre inkább kampánytémaként fogja kezelni a vendégmunkások érkezését, konkrétan azzal riogatják majd a vidékieket, hogy a kormánypárti polgármester a nyakunkra hozza a Fülöp-szigeteki dolgozókat. Mit lehet ez ellen tenni?

– A Munkaerőbank kihúzza ennek a méregfogát, ugyanis az egy eszköz, amely arra hivatott, hogy elérje, amennyivel több hazai munkavállalót sikerül munkába állítani, annyival csökkenjen a szükséges vendégmunkások száma. És ez szakmai kérdés, nem politikai. A társadalmi elfogadottság érdekében a kormánynak törekednie kellene arra, hogy a félmillió új munkahelyre a lehető legalacsonyabb számban érkezzenek olyanok, akik kultúraidegenek, akiknek a beilleszkedése erős dilemmákat okozna. Vármegyei szinten létre kellene hozni úgynevezett munkaerő-stabilitási kerekasztalokat, ahol a helyi polgármesterek és szakértők megvitatják például, hogy a beruházásokhoz érkező munkavállalókat hol szállásolják el, milyen szolgáltatásokra lesz szükségük, milyen az egészségi állapotuk és a többi. Ezekbe akár az adott országok nagykövetségei is delegálhatnának szakértőket, kapcsolattartókat. Így fel lehetne készíteni a helyieket arra, hogy az adott vármegyére milyen hatással lesz majd a vendégmunkások érkezése. A megyei napilapnak meg kell nyugtatnia a helyieket, hogy nem kell megijedni kétszáz török vendégmunkástól, és hogy akár a helyi gazdasági folyamatokra is kedvező hatással lehetnek. Ha a fentiek elmaradnak, az ellenzék jó eséllyel riogatni fogja az embereket, és olyan helyzetet teremt, amely sem a vendégmunkásnak, sem a helyieknek, sem a beruházónak, sem a magyar gazdaságnak nem lesz jó. Közös érdek, hogy ebből a helyzetből a lehető legjobban jöjjön ki Magyarország.