A család ma

Csökkent a házasságkötések száma, gyakori az élettársi viszony és az a jelenség, hogy az emberek nem egy életre, hanem inkább egy életszakaszra választanak maguknak társat: a kapcsolatok eltartanak ugyan hat-tíz évig is, de egy-egy nagyobb változásnál véget érnek.

Elköteleződés életszakaszokra

–  Az elköteleződés és a felelősségvállalás mértéke egyértelműen alacsonyabb annak ellenére, hogy az emberekben továbbra is erősen él a családhoz való tartozás vágya – mondja Geist Klára pszichológus, pár- és családterapeuta. – Az értékrendjükben egyértelműen megjelenik és érzelmi szinten is megélik, hogy a legnagyobb érzelmi biztonságot a tartós kapcsolat tudja adni. Tehát van rá vágy, de nehezen valósul meg. Túl sok a lehetőség az életvezetést és a partnerválasztást tekintve is, ezért a választásokhoz nem kapcsolódik elköteleződés. Másrészt kevesebb idejük is van a fiataloknak a párkeresésre a munka, a hobbi és a baráti kapcsolatok mellett, annyifelé szeretnének megfelelni, hogy háttérbe szorul a családalapítás.

A mostani fiatal generációk szülei, nagyszülei már nagyobb arányban váltak el, így sokan nőttek fel egyszülős családban, ezért jellemzően félnek az elköteleződéstől. Sokan kulcsos gyerekek voltak, sőt már a szüleik is: ez azt jelenti, hogy a szülők rengeteget dolgoznak, másodállást vállalnak, emiatt pedig csökken a család intimitásfoka. A kötődési probléma sokszor a biztonságos gyerekkori háttér hiányából fakad; ha a szülő nem volt érzelmileg elérhető, hiányzott az intimitás, akkor a gyerekben nem alakult ki érzelmi biztonság.

–  Önmagában az, hogy egy pár nem házasságban, hanem élettársi kapcsolatban él, még nem baj, de a papír hiánya az elköteleződés hiányára szokott utalni. Úgy gondolom, felnőttkori családot teremteni, a felnőttek közötti rokoni szálakat megszőni mégiscsak házasság révén lehet. Az életszakaszváltások az életre szóló kapcsolatban is felmerülnek, csak egy-egy ilyen nagyobb változás megújulást hoz, a pár tagjai lényegében véve újraválasztják egymást – árulja el a megoldást Geist Klára.

Persze önmagában a papír sem köt össze, sokan könnyen és többször házasodnak, majd éppúgy elválnak fejlődési krízis esetén. Ugyanakkor előfordul az is, hogy egy pár együtt él, gyerekeket is vállal, és egyszer csak, mintegy mellékesen, össze is házasodnak, vagyis a tartós elköteleződés lassabban, de végül megszületik.

Gyerekre szerződni

Az is rányomja a bélyegét a családok alakulására, hogy kitolódott a gyerekvállalás időpontja: az első házasságokat harmincas éveik végén kötik az emberek. Életszakaszukat tekintve a gyerekvállaláshoz érkeznek, és ehhez keresnek partnert, lényegében véve erre szerződnek vele. Azt hihetnénk, hogy a tapasztalatok birtokában lévő, érett személy teherbíróbb, de a felek külön-külön kialakult életvezetéssel és vagyoni háttérrel kötik össze az életüket, miközben nincs idejük összecsiszolódni a gyerekek érkezése előtt. Így maga a kapcsolat nem teherbíró, mert nincsenek alapjai.

A mai családok pedig már nem feltétlen gazdasági egységek, a pár tagjainak megmarad a külön vagyonuk, viszont a gyerekvállaláshoz szükség van bizonyos fajta érzelmi és anyagi biztonságra. Az anya a pici gyerekkel mindenképp kiszolgáltatott, ehhez bizalomra van szükség. A gazdasági függetlenség tehát ebben a szakaszban terheli a kapcsolatot, és nagyon is jellemző a mozaikcsaládokra.

Sokszor esik szó arról is, hogy átalakultak a hagyományos szerepek – és az új helyzet rendkívül strukturálatlan. Az például jó, hogy az apák sokkal nagyobb szerepet vállalnak már a kisbabák gondozásában is, de nem egyértelmű, mit várnak vagy mit várhatnak el a párok tagjai egymástól és önmaguktól. Ebből számos konfliktus lehet.

–  Ma már nincs családfő, a szülők együtt hozzák meg a döntéseket, ami egyébként pozitív változás, csak nincs rá mintája senkinek. A nők hagyományos szerepe több szempontból fontos, egyrészt csak ők tudnak gyereket szülni, másrészt jellemzően nekik van kapcsolatmegtartó erejük, rájuk jellemző az ehhez szükséges melegség, kedvesség és képesség. Viszont a nőiesség vagy a női önmegvalósítás tartalma már nem feltétlenül ebben merül ki. Ez szintén nem baj, de az igen, ha a nő érzelmileg nagyon elvonódik a családtól, mert kevesebbet van otthon. Az is biológiailag kódolt a férfiban, hogy szüksége van az iránymutató és védelmező szerepre, ezért is magasabb bennük a tesztoszteron és az agresszió szintje, hogy a családot oltalmazni tudják a külvilággal szemben. Tehát a rugalmas szerepek mellett vigyázni kell az alapvető jellegzetességeknek bizonyos szintű megtartására – így Geist Klára.

Az intimitás foka

Jellemző emellett, hogy a szülők rengeteget dolgoznak, emiatt lelkifurdalásuk van, és a családdal töltött kevés szabadidejükben ezt kompenzálják, nevelés helyett.

–  Csökkent a családok intimitásfoka, a meghittséget, az érzelmi közelséget felváltja a teljesítmény, előtérben van a munka és a pénzkeresés. A szülő a gyereket tekintve is teljesítménycentrikus: minél hamarabb legyen szobatiszta, az óvodai csoportban a legokosabb, ügyes a különórákon, mert akkor van biztosítva a jövője. A kevés szabadidő kapcsán nagyok az elvárások annak tartalmas eltöltésére, telezsúfolják programokkal, ami bizonyos szempontból jó, hiszen közös élményeket szerez a család, de a meghittséget nem növeli, ilyenkor nem egymásra szoktak figyelni – teszi hozzá Geist Klára.

A technika fejlődésével megszűnt a strukturált munkaidő, emiatt viszont nincsenek családi esték, mert a digitális világon keresztül a szülők tovább dolgoznak otthon. Némelyik statisztika szerint már nem órákban, hanem percekben mérhető az a napi szintű minőségi idő, amit egy szülő a gyerekével egymásra figyelve tölt.

–  Én azt látom a terápiákon, hogy nem az intimitás kerülése miatt nyomogatja a szülő a számítógépet este, hanem mert nincs vége a munkaidejének, a feladatainak. Az is gyakori, hogy az egyikük külföldön dolgozik, az ő gyerekeiknek az érzelmi biztonsága sérül, bár anyagiakban többet kapnak – fűzi hozzá Geist Klára.

Családterápiára tipikusan egy-egy életszakaszváltásnál szoktak jelentkezni, amikor a változást nem tudják kezelni, és ez fejlődési krízist hoz. Tipikus a kisgyermekkor. Magának a gyereknek a születése két-három évvel meghosszabbítja a párkapcsolatot, de ha nem alakul ki megfelelően az új felállás, akkor a gyerek óvodáskorában – úgy tűnik – megoldhatatlanná válnak a problémák. Egy másik krízispont a gyerek serdülőkora, amikor a szülők egyúttal életközépi válságba is kerülhetnek. Nem beszélve arról, hogy a gyerek már nem igényel annyi törődést, hirtelen teljesen kiürülhet egy olyan kapcsolat, ami csak erről szólt. Hasonló helyzet később az üresfészek-szindróma.

–  Önmagában az, hogy a válás megszokottá és gyakorivá vált, nem baj, hiszen így a romboló kapcsolatok is könnyebben megszűnnek – összegzi véleményét Geist Klára. – Ráadásul korábban a válások úgy értek véget, hogy egyszülős, csonka családok maradtak utána. Ma már azt látjuk, le tud békésen zajlani a szakítás, éppen azért, mert a szülők nem erőltetik a végtelenségig, és nem rombolják le teljesen a kapcsolatukat. Ma a válás után jellemzően nem egyszülős család marad, hanem közös felügyelet, gyakorta fele időben gondoskodnak a gyerekről, képesek együttműködni, a gyereket érintő közös ünnepeken, programokon is részt venni. Tulajdonképpen ők is a család egy formáját képezik, akárcsak a mozaikcsaládok. Kortünet a látogató kapcsolat is, amikor a párok elköteleződnek egymás iránt, de nem élnek együtt. Ez általában akkor jön létre, ha nagyon érett fejjel találkoznak, vagy ha külön gyerekeik vannak. Ilyenkor lényegében véve kiküszöbölnek bizonyos problémákat a kapcsolat megőrzése érdekében. Ugyanakkor ezek elnyúlt, átmeneti formák is lehetnek, amelyek végül együttélésbe torkollnak.

A túlélés kérdése

Zana Ágnes családterapeuta, a pszichológia doktora azt tapasztalja, egyre több fiatal érkezik hozzá még házasságkötés előtt, megelőzésképpen, hogy megtanuljanak jól kommunikálni egymással és konfliktust kezelni. Ők már felkészülésként tekintenek a párterápiára, nem krízis esetén választják. Azért is fontos ez, mert érdemes előre tisztázni, mit várnak egymástól, kinek mi lesz a szerepe szülőként.

–  Gyakran jönnek kisgyerekes szülők családterápiára, testileg-lelkileg kimerülten – meséli Zana Ágnes. – Rettenetes hiányokkal jelennek meg, nem kapnak egymástól figyelmet, támaszt, szeretetet. Ez egy kiélezett időszak, túlhajtott az édesanya, este hullafáradtan alig várja, hogy a férje hazaérjen és kicsit átadhassa neki a feladatokat. A férj beesik a munkából szintén kimerülten és idegesen, majd rögtön egy zaklatott nővel találja szembe magát, aki mindenfélét követel. Mindkettő úgy érzi, nem törődik vele a másik. Ez egyrészt igaz, másrészt kisgyerekeseknél normális állapot. De ha nem tudják kezelni, kritikussá válhat.

Zana Ágnes úgy látja, hiába tekintünk egyenrangúként a párokra, és tekintenek ők is úgy egymásra, a gyerekvállaláskor a saját családi mintában tapasztalt hagyományosabb szerepeket veszik fel. Ha a viszonyok változását nem tudják kezelni, ha a házimunkát és a gyereknevelést messze nem tartja teljes értékű munkának akár a nő, akár a férfi, a kapcsolatban egyensúlyvesztés történik, például a férfi elkezd diszponálni a pénz felett, mondván, hogyha én keresem meg, én is mondom meg, mire költsük stb.

–  A szerelmes fiatalok nyilván nem arról beszélgetnek, milyen a jó apa és a jó anya, kinek mit kell csinálnia a háztartásban, de amikor ott vannak egy öt hónapos, nem alvó gyerekkel, akkor ez hirtelen túlélés kérdésévé válik. Gyakran egyébként pusztán a szervezésen múlik az egész, a terápiás ülések során előfordul, hogy közösen időbeosztást készítünk. Fontos, hogy a feladatok tisztázva legyenek, ne csak kimondatlan elvárásokat támasszanak egymással szemben a pár tagjai – mondja a megoldásról a családterapeuta.

A minták, amiket hozunk a családból, gyerekvállaláskor jönnek igazán elő, ebben a szituációban sokkal inkább ösztönből, mint tudatosan cselekszünk. Az addig elfogadó pár tagjainak hirtelen kőkemény elvárásai születnek, mert a gyerekem anyjától vagy apjától már egészen mást követelek meg, mint ha csak rólam van szó.

A múlt illúziója

–  Alapvetően úgy gondolom, hogy régen is mentek tönkre kapcsolatok, mert rosszul választottak az emberek, és ma is köttetnek életre szóló házasságok, tehát alapvető, nagy változások nincsenek az életünkben. A digitális világ kapcsán is régi, valamiféle idilli képet hasonlítunk össze a mai, kifogásolt állapotokkal, hogy régen a tűz körül ültek az emberek és beszélgettek esténként. Az az igazság, régen is voltak olyan családok, amelynek tagjai egy szót sem szóltak egymáshoz akkor sem, ha egy légtérben éltek, külön szoba nélkül. Régen sem volt mindenki szerető édesanya, aki egész este a gyerekkel játszik és mesét olvas, régen is volt olyan apa, aki naponta a falu kocsmájába járt, és oda küldték érte a gyereket. Régen is sokat dolgoztak az emberek, sőt, a gyerekek is, mind a földeken, mind a városban a család műhelyében vagy üzletében; társadalmilag nagy különbségek voltak. Inkább az az újdonság, hogy a nő ma már eldöntheti, elmegy-e dolgozni vagy sem. Régen ez nem volt kérdés, mert sokan a kicsivel a hátukon is dolgoztak, sokan pedig akkor sem tehették, ha külön cselédje és dajkája is volt a gyereknek – véli Zana Ágnes.

Akinek igénye van rá, ma is odafordul a másikhoz. Valójában ma sokkal fontosabbnak tartjuk, hogy minőségi időt töltsünk a gyerekünkkel, mint korábban. Ugyanakkor túl sok elvárásunk ütközik: miközben nőtt az igény a családdal való minőségi időtöltésre, rengeteget dolgozunk, mert az anyagiak terén is mind többet szeretnénk.

–  Nagyon erős vágyaink vannak, pedig valójában jólétben élünk; valaha luxusnak számított az, hogy minden gyereknek külön szobája legyen; fürdőszoba, nappali, ilyen helyiségek nem is léteztek, a világ egy jó részén ez még ma is luxus – állítja Zana Ágnes. – Hajtuk önmagunkat, pedig valójában végig kellene gondolnunk, valóban szükség van-e annyival több pénzre, amennyiért még este, otthon is leülünk a gép elé.