„Ezt a (moszkvai) utat nem érdemes bírálni, mert Orbán Viktor az egyetlen, aki képes úgy Putyinnal, mint Zelenszkijjel tárgyalni” – mondta Bzoch, utalva a magyar miniszterelnök látogatására Putyinnál.

Hirdetés

„Putyint és Zelenszkijt bármilyen módon, de tárgyalóasztalhoz kell ültetni. Sajnos Orbánnak nem volt semmiféle mandátuma, a többi európai politikus bírálja (moszkvai) útját, így annak nem lesz nagy hatása” – véli az EP-képviselő.

Az ANO hosszú távon azt az álláspontot képviseli, hogy a fegyverek Ukrajnába történő szállítása helyett jobb lenne a békéről tárgyalni, amit azonban az agresszor nem akar, és „ezt Orbán Moszkvában is hallotta” – mutatott rá.

A mozgalom a múlt vasárnap Bécsben Orbán Viktorral együtt bejelentette, hogy megalakítja a Patrióták Európáért pártcsoportot az Európai Parlamentben. Az ANO vezetői nyíltan üdvözölték Orbán Viktor útját Kijevbe, de a moszkvai úttal kapcsolatban egyelőre hallgatnak.

Korábban írtuk

„Orbán Viktor mindjárt az EU elnökség másnapján Ukrajnába utazott. Ezzel azt bizonyítja, hogy elsősorban Európa-párti politikus, mert Európa érdeke, hogy megállítsuk a gyilkolást és véget vessünk a háborúnak” – írta akkor Andrej Babis volt cseh kormányfő, az ANO elnöke az X közösségi portálon.

Az ANO a cseh CTK hírügynökségnek megküldött nyilatkozatában emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor elsőként Kijevet kereste fel, és rámutatott: „Ezzel világosan kifejezte Ukrajnával kapcsolatos álláspontját”.

A cseh ellenzéki mozgalom szerint Orbán Viktor nem titkolja, hogy keresi a béketárgyalásokhoz vezető utat, de ezt olyannak kell javasolnia, aki nem részese a konfliktusnak. „Logikusan ez olyasvalaki lehet, aki képes mindkét féllel beszélni. És Orbán vitathatatlanul ez az ember” – áll az ANO nyilatkozatában.

A cseh kormánypárti politikusok bírálták Orbán Viktor moszkvai útját. Jan Lipavsky cseh külügyminiszter a Novinkynek nyilatkozva azt mondta: Orbán Viktor Moszkvában sem Csehországot, sem az EU-t, sem Ukrajnát nem képviselte.

„Bármiféle béketervet Ukrajnával kell megvitatni, ez megkerülhetetlen. A béke azonnal helyreállhat, ha a megszállók elhagyják Ukrajnát. Addig azonban gondoskodnunk kell régiónk biztonságáról ” – mutatott rá nyilatkozatában a cseh külügyminisztérium.