Fotó: MTI/Purger Tamás
Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára beszédet mond a 2023-as nemzetközi tudományos diákolimpiákon sikeresen szerepelt versenyzők és felkészítő tanáraik díjátadóján a Belügyminisztériumban 2024. február 23-án

Az államtitkár a 2023-as nemzetközi tudományos diákolimpiákon sikeresen szereplő tanulóknak és felkészítő tanáraiknak adott át elismeréseket. Maruzsa Zoltán elmondta: a fiatalok tavaly 36 diákolimpiai érmet szereztek, ebből 4 arany-, 14 ezüst- és 17 bronzérem volt, valamint csapatban is szereztek egy bronzérmet. Emellett a nemzetközi tanulmányi versenyekről további 11 érmet hoztak el a kiemelkedő tudású magyar fiatalok.

Hirdetés

Az államtitkár kiemelte: a köznevelési államtitkárság kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra, emellett a Nemzeti Tehetség Programon keresztül 2023-ban négymilliárd forinttal támogatták a tudományos versenyeken, diákolimpiákon való részvételt, azok megrendezését. Maruzsa Zoltán szerint a diákok eredménye azt mutatja, ez jó befektetés.

Az államtitkár hangsúlyozta: a diákok méltóképpen képviselték iskolájukat, lakóhelyüket és Magyarországot a rangos nemzetközi mezőnyben, és reményét fejezte ki, hogy a sikerük tovább növeli választott tudományáguk iránti érdeklődésüket.

Korábban írtuk

Úgy vélte, a diákok birtokában lévő tudás az egyéni érvényesülés kulcsa lehet, de egyben olyan erőforrás is, amivel az egyéni érvényesülésen túl a szűkebb és tágabb környezetük is gazdagodhat.

Maruzsa Zoltán szerint kiemelt elismerés illeti a csapatvezetőket, felkészítőket és támogatókat, akiknek köszönhető a tudás iránti igény felkeltése, az egymásra épülő ismeretek rendszerbe foglalása, átadása, az abban való tudományos elmélyülés. Az államtitkár megköszönte nekik a tehetségek felfedezését, érvényesülésük elősegítését.

A díjazott fiatalok a biológiai, csillagászati és asztrofizikai, filozófiai, fizikai, földrajzi, informatikai, kémiai, matematikai és nyelvészeti diákolimpiákon és tudományos versenyeken vettek részt.