A DK hatalomra kerülése esetén eltörli a lex CEU-t
A Demokratikus Koalíció szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján ígéretet tett rá, hogy amennyiben kormányra kerülnek, egyik első dolguk lesz eltörölni a külföldi egyetemekről szóló, a CEU-tA Demokratikus Koalíció szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján ígéretet tett rá, hogy amennyiben kormányra kerülnek, egyik első dolguk lesz eltörölni a külföldi egyetemekről szóló, a CEU-t „ellehetetlenítő” törvényt.
Gréczy Zsolt arra reagált, hogy kedden a Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság határozatát, amellyel megtagadta a DK CEU-ügyben benyújtott népszavazási kérdésének hitelesítését
A politikus azt mondta, nem érte váratlanul őket a döntés, mert Magyarországon már csak arról lehet népszavazást tartani, amit Orbán Viktor miniszterelnök fontosnak tart. Ezért nem lehetett népszavazás a vasárnapi boltbezárásról, az olimpiáról, a paksi bővítésről csak a menekültügyről, amiről a kormányfő úgy gondolta, hogy meg fogja nyerni – fogalmazott.
MTI
A DK-féle Népakarat-cunami
A Demokratikus Koalíció, noha ezek szerint már nem hisz a népszavazás intézményében, külön oldalt indított a párt „népakarat-cunamijának”, ahol összeszedték, az ország különböző pontjain milyen ügyekben indítanak aláírásgyűjtést.
Az oldalon találhatunk egy-egy különös követelést:
Kalocsán mintha nem sikerült volna helyi ügyet találni: „Támogatom, hogy az olimpiára szánt több ezer milliárd forintot az egészségügy jelenlegi katasztrofális helyzetének javítására fordítsák.”
Karcagon a következő, igazán konkrét és a városvezetés által rögtön orvosolható problémát fogták meg a DK-sok: „Támogatom, hogy közmunka helyett/mellett piaci alapú munkahelyek jöjjenek létre.”
Kazincbarcikán sem sikerült még helyi ügyet találniuk: „Támogatom, hogy a FIDESZ kormányzat befejezze a települési önkormányzatokat és különösen a baloldali vezetésű településeket sújtó politikáját.” Arra nem is érdemes megjegyzést tenni, hogy Fidesz-KDNP kormánya van hazánknak.
Kisvárda: „Támogatom, hogy csökkenjenek a várólisták.”
Mátészalkán is egy könnyen megvalósítható, aláírásgyűjtéssel pikk-pakk megoldható kérést fogalmaznak meg: „Támogatom, hogy Mátészalka és vonzáskörzetében/környékén dolgozók ugyanazért a munkáért ugyanazt a bért kapják, mint az ország nyugatibb részén dolgozók.”
Mosonmagyaróváron a korrupció ellen helyben harcolnának Gyurcsány Ferenc párttársai: „Támogatom a korrupció elleni harcot, a bűnösök független igazságszolgáltatás általi felelősségre vonását.” Ez valóban olyan kérdés, amelyben aláírásgyűjtésre vagy helyi népszavazásra van szükség.
demokrata.hu