A Fidesz erősödéséről számolt be a baloldali mandátumbecslő oldal
Már 117 parlamenti helyet jósol a Fidesz–KDNP-nek a baloldalhoz köthető Taktikaiszavazás.hu – derült ki a tegnap frissített mandátumbecslésükből, írta meg a Magyar Nemzet.A weboldalt még a 2018-as választások előtt hozták létre, akkor azt próbálták előrejelezni, hogy melyik baloldali párt jelöltjének van egy adott körzetben a legnagyobb esélye legyőznie fideszes kihívóját.
Azóta hat nagyobb baloldali párt összefogott és egy jelöltet indítanak, így a taktikai szavazásra buzdító oldal már azt próbálja megbecsülni, hogy hány választókerületet tud majd megnyerni a baloldal április 3-án. Ehhez a rendelkezésre álló mérések alapján hozzászámolják a listás helyeket is, így jött ki március 13-án, hogy a Fidesz 117 helyet helyet szerezne a 199 fős parlamentben, ami kényelmes többséget jelentene a kormánypártok számára.
Tavaly november végén azt jelezték előre, hogy a baloldal akár 101 mandátummal megszerezhetné a többséget az április 3-a után megalakuló Országgyűlésben, azonban azóta az ő becsléseik alapján is folyamatosan erősödnek a kormánypártok.
Legutóbb két héttel ezelőtt 115 helyet jósoltak a kormánypártoknak, ezt most növelték további két mandátummal, amelyek méréseik szerint a baloldaltól vándoroltak át.
A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.