Fotó: Király Nóra, Facebook
Hirdetés

„A ma esti lakossági fórum után nagyon hasznos információkkal lettem gazdagabb” – írta közösségi oldalán Király Nóra, aki szerint fontos, hogy a múlt heti, Lázár Jánossal történt találkozás után most a lakók álláspontját is megismerhette.

Az újbudai polgármesterjelölt arra kérte a Déli körvasút mentén élőket, hogy akinek konkrét kérdése, kérése, javaslata van, küldjön neki emailt, a leveleit ő maga olvassa.

Király Nóra azt ígérte, ha ő lesz a polgármester, információs projektközpontot hoz létre, ahová a lakók fordulhatnak problémáikkal, javaslataikkal, kéréseikkel.

A Déli körvasúttal Budapest és az agglomeráció is nyer

Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában megvalósuló projekt célja, hogy Kelenföld és a leendő Közvágóhíd állomás között kettő helyett három, egy szakaszon négy vágány létesüljön, így növelve Magyarország legfontosabb dunai vasúti átkelésének kapacitását. Ennek megvalósulásával sűrűbben járhatnak majd a személyvonatok a dél-budai agglomerációból, ami a XI. kerületre zúduló autóforgalom csökkenését fogja eredményezni. A harmadik vágány már létrejött az Összekötő vasúti hídon, most a Hamzsabégi út mentén épül a harmadik sínpár. A beruházás során zajvédő kupola épül, bőven pótolják a vasút menti parkban kivágott fákat, és teljesen megújul a Hamzsabégi sétány.

Korábban írtuk