Hirdetés
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A közlekedési balesetben július 10-én elhunyt Koncz Ferencre, a Fidesz képviselőjére emlékeznek az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. július 13-án

A Nemzeti Választási Bizottság október 11-re tűzte ki az időközi országgyűlési-képviselőválasztást a tiszaújvárosi-szerencsi választókerületben, amelyen a szavazók a július 10-én tragikus körülmények között meghalt Koncz Ferenc utódjáról döntenek.

Az Origo szombaton arról írt, hogy a kormánypártok helyi szervezete tartózkodás és ellenszavazat nélkül, egyhangúlag döntött Koncz Zsófia jelöléséről.

Fotó: MTI Fotó: Marjai János, archív

Kifejtették, Koncz Zsófia 30 éves, jogász, 2017-től kezdődően pedig a magyar érdekérvényesítésért és a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért dolgozik a washingtoni magyar nagykövetségen.

Kitértek arra is, hogy Koncz Zsófia 2005-ben huszadmagával alapította a szerencsi Fidelitast, 2009-ben lett a Fidelitas Országos Választmányának ifjúsági ügyekért felelős szervezője, majd két cikluson keresztül a Fidelitas országos szervezetének egyik alelnöke volt.

Korábban írtuk