Öt hét telt el a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás óta, amelyet az ellenzék az országgyűlési választások főpróbájának tekintett. Márki-Zay Péter polgármesteri ténykedése előrevetíti, mi várna az országra, ha az ellenzék győzne.

A független, de minden ellenzéki párt által támogatott Márki-Zay Péter győzelme után felbolydult az ellenzéki méhkas, Szél Bernadett például már kétharmados ellenzéki győzelmet vizionált. A hatalomért való elvtelen tülekedésben a koordinációs tárgyalások elakadtak, a nem tárgyaló Jobbik pedig zsarolással próbálja kikényszeríteni a visszaléptetéseket. A vásárhelyi főpróba sikerült, a darab azonban megbukott. Mindenki a lehető legnagyobb szeletet akarja a tortából, ezért a vásárhelyi modell országos szinten működőképtelen. Márki-Zay Péter polgármesterré választása azonban főpróba volt egy másik szempontból is. Ízelítőt kaptunk abból, mi várna az országra, ha egy katyvaszkoalíció kerülne hatalomra.


Csődöt jelentett

Először is a csődhelyzet bejelentése. Márki-Zay Péter a polgármesteri esküjét követően kijelentette, a város csődben van. Dr. Végh Ibolyának, a városháza aljegyzőjének többek között azért kellett távoznia, mert ezt tételesen megcáfolta.

– Márki Zay Péter a március 5-i díszközgyűlésen az eskütétel után arról beszélt, hogy az építményadó elengedésére vonatkozó ígéretét nem tudja teljesíteni, mert a város el van adósodva. Úgy éreztem, erre reagálnom kell, mivel név szerint is megszólított. Elmondtam, hogy nincs hitelünk, egyáltalán nem vagyunk eladósodva. Igaz, hogy a városnak van egy 3,8 milliárd forintos tartozása, amely 2030-ban jár le, azonban ez nem hitel, hanem egy részletfizetési megállapodás, amelynek az éves adósságszolgálata a kamatokkal együtt 390 millió forint. Márki-Zay Péter azt is állította, a város költségvetését már polgármesterként ő hozta nyilvánosságra az interneten. Ezzel kapcsolatban megemlítettem, hogy költségvetésünk február 7-e óta elérhető az interneten – idézte fel történteket a Demokratának Végh Ibolya.

A polgármester nem húzta sokáig az aljegyző eltávolítását, de kellett egy nyomósabb indok, ami sok mindent elárul Márki-Zay Péter jelleméről.

– Alá akart velem íratni egy olyan dokumentumot, miszerint a hódmezővásárhelyi jegyző és a szegedi jegyző megállapodnak abban, hogy egy szegedi jogászt rendelnek ki Hódmezővásárhelyre, akinek a munkabérét a város fizeti – folytatta Végh Ibolya. – Mivel nem volt tudásom a fenti megállapodásról, nem írtam alá a nyilatkozatot. A jegyzőnk betegállományban volt, ezért elmentem a lakására, hogy beszéljek vele erről. A jegyző asszony semmiről nem tudott, ezért ő sem írta alá. Mint később kiderült, azért, mert a fenti megállapodást a két városvezető kötötte egymással. Amikor közöltem a polgármesterrel, hogy nem vagyunk hajlandók aláírni a dokumentumot, az eskütétele utáni első munkanapon azt mondta, hogy elégedetlen a munkámmal. Nehezményezte azt is, hogy a díszközgyűlésen ellent mertem mondani neki, miszerint nincs adóssága a városnak. Szerinte ezzel politizáltam, amit egy aljegyző nem engedhet meg magának. Fentiekre hivatkozva kijelentette, hogy nem tud tovább velem együtt dolgozni, ezért vagy azonnali hatállyal felmondok, vagy közös megegyezéssel szüntetjük meg a köztisztviselői megbízatásomat. Én ez utóbbit választottam. A polgármester még aznap kiírta a közösségi oldalára, hogy elhagytam a hivatalt. A bejegyzésének olyan hangvétele volt, hogy az új polgármestert a régi dolgozók cserben hagyják. Néhány nap múlva megszüntette a jegyző munkaviszonyát is, és több köztisztviselőt szintén presszionált a munkaviszonyuk megszüntetésére. Tíz kulcspozícióban levő alkalmazottnak pedig úgy lecsökkentette a bérét, hogy nem lennék meglepve, ha ők is elhagynák a polgármesteri hivatalt – mondta Végh Ibolya.

„Polgármesterként vállalom, hogy valamennyi közpénzzel kapcsolatos információt folyamatosan nyilvánosságra hozok” – hangzott Márki-Zay Péter egyik ígérete. Végh Ibolya ezzel kapcsolatban elmondta, a városvezetést jogszabály kötelezi, hogy a szerződéseket tegye közzé az interneten, így azok ott megtalálhatóak.

– Mióta átvette a városvezetést, megbízott jogászai a szerződéseket vizsgálják. Az egyik jogászt, akinek a kirendelését nem írtam alá, Szeged városa fizeti. Egy hónap alatt semmit nem tudtak felmutatni, ami ne lett volna szabályszerű. A közbeszerzéssel foglalkozó két alkalmazott fizetését a felére csökkentette. Azt mondta nekik, ha elárulják, kik és milyen csalásokra utasították őket, akkor visszakapják a teljes fizetésüket. Csökkentette a belső ellenőr fizetését is, mert szerinte nem ellenőrizte a közbeszerzéseket. Miközben a közbeszerzések az előkészítéstől kezdve folyamatos állami kontroll alatt vannak. Ha valaki szabálytalanságot észlel, fordulhat a Közbeszerzési Tanácshoz és a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz is. A közbeszerzéssel kapcsolatban még soha nem marasztalták el a várost.


Gyámság alatt

Márki-Zay Péter a kampányban folyamatosan arról beszélt, hogy a várost a félelem légköre uralja, aminek ő véget fog vetni. Végh Ibolya erre úgy reagált, még soha nem volt olyan rossz a légkör a városban és a polgármesteri hivatalban, mint most.

– Eddig soha nem kellett a hátunk mögé nézni, mielőtt mondtunk valamit egymásnak. Most már ez az időszak is eljött, nem bíznak egymásban a dolgozók. Sokan tervezik, hogy elhagyják a hivatalt. Az új polgármester folyamatosan szítja az ellentétet, ahelyett hogy a feladataival foglalkozna. Korábban is tudtuk, ki melyik párttal szimpatizál, de soha nem voltak ebből konfliktusok.

A gyűlöletkampány megosztotta a várost, állítja az egykori aljegyző. Márki-Zay Péter önmagát mártírnak állította be, többek között azzal, hogy a város térfigyelő kamerát szerelt az utcájába, mert a hatalom meg akarja őt figyelni, miközben a kamerahálózat kiépítését már évekkel ezelőtt eltervezték.

– A képviselő-testület egységes volt abban, hogy minél több kamerát kell a közterületekre telepíteni. Összesen 350 kamera található a városban, Hódmezővásárhely a legbiztonságosabb megyei jogú város. A belváros területe, ahol Márki-Zay Péter is lakik, nagyon jól le van fedve, illetve bekameráztuk a városba bejövő összes utat. Végig egyeztettünk a helyi rendőrkapitánysággal, ők javasolták a helyszíneket. A felvételeket egyébként csak a rendőrség tekintheti meg – tette hozzá Végh Ibolya.

Az egykori aljegyzőt megkérdeztük arról is, hogy Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos nemrég vizsgálatot indított Márki-Zay Péter ellen, mert hangfelvételeket készít a hivatali beszélgetésekről. Végh Ibolya megjegyezte, előfordult, hogy amikor az irodájában beszélgettek, a beszélgetés végén kivette a zsebéből a diktafont: jé, az véletlenül bekapcsolva maradt… A polgármester egyébként a vizsgálattal kapcsolatban értetlenségének adott hangot, mondván: ő mindig előre közli az érintettekkel, ha hangfelvételt készít.

Hegedűs Zoltán volt alpolgármester, Márki-Zay fideszes ellenfele úgy látja, ami Hódmezővásárhelyen történt, arra korábban még nem volt példa, mert egy időközi választásba az országos politika még soha nem avatkozott be ilyen mértékben. A Demokratának elmondta, a városban 2006-ban volt az utolsó éles politikai harc, amikor Lázár János ellen egy független jelöltet indítottak. Azóta az önkormányzati kampányok elsősorban a városról, a vásárhelyiek közösségéről szóltak. A helyi pártok és az önkormányzati képviselők nem a pártérdekek mentén, hanem elsősorban Vásárhelyért dolgoztak.

Hegedűs Zoltán szerint Márki-Zay Péter gyűlöletkampányt folytatott, program híján nem maga mellett kampányolt, hanem a Fidesz ellen. A volt alpolgármester elmondta, mióta Hódmezővásárhelyen él, ilyen megosztottságot még nem tapasztalt a városban. Szerinte a kampányának egyetlen célja volt: a Fidesz legyőzése, bármi áron.

– A választások éjszakáján készült fotón az MSZP és a Jobbik emberei egymás nyakába borulva örültek a győzelemnek. A kampány anyagi részében a Jobbik és Simicska Lajos segített, a stratégiában pedig az MSZP, de az LMP is beszállt a lejárató hadjáratba. Minden pénzt megért nekik, hogy a választások után azt tudják mondani, leváltható a kormány.

Becslések szerint közel 70-80 millió forintba került Márki-Zay Péter gyűlöletkampánya. A Hír TV és a hvg.hu ott volt minden lakossági fórumon, követték az aktivistákat, majd ezekben az orgánumokban, valamint az Indexen és több baloldali médiumban tucatjával jelentek meg a hazugságokat tartalmazó írások, lejárató cikkek a Fideszről, miközben Márki-Zay Pétert valósággal sztárolták. Ismeretlen aktivisták százai járták a választás hetében és a választás napján is a várost. Becsengettek a házakba, hogy menjenek szavazni, délután pedig visszamentek azokhoz, akik még nem szavaztak.

– Azt terjesztették, hogy csalni fogunk a választásokon, miközben ők szállították szervezetten a szavazókat. Közben olyan álhíreket terjesztettek, hogy ha én leszek a polgármester, mindenkit kiköltöztetek az önkormányzati lakásukból, hogy bosszúból kirúgatunk embereket a munkahelyükről, vagy hogy a kórházban nem látják el a betegeket, és még sorolhatnám. Náluk elv vagy program nem létezik, csak a hatalom megszerzése a fontos. Mi tudatosan nem akartunk részt venni a gyűlöletkampányban, csak az eredményekre, az elvégzett munkára és a város fejlesztésére koncentráltunk – fejtette ki Hegedűs Zoltán.

Késő bánat, eb gondolat: még Márki-Zay Péter szavazóiban is megütközést keltett, hogy az új polgármester első útja Botka Lászlóhoz vezetett. Pedig ez nem meglepő annak fényében, hogy Botka László szegedi szocialista polgármester tanácsokkal segítette Márki-Zay kampányát, majd az elmúlt hetekben az emberei is ellepték a vásárhelyi városházát. Szegeden kineveztek egy Hódmezővásárhely-referenst, amit a volt alpolgármester szerint úgy is lehet értelmezni, hogy a várost gyámság alá helyezték.


Káosz, káosz

Mint említettük, Márki-Zay Péter a város csődhelyzetére hivatkozva azonnal vissza akarta vonni a legfontosabb választási ígéretét, az építményadó eltörlését. Ezzel kapcsolatban Hegedűs Zoltán elmondta, február végén 1 milliárd 540 millió forint volt a város kasszájában, az erről szóló bankszámlakivonatot közzé is tette az interneten. Március közepéig az adózók további 1 milliárd 350 millió forint adót fizettek be, így összesen hárommilliárd forint áll a város rendelkezésére, amely nagyon messze van a csődhelyzettől.

A korrupciós vádakat illetően kifejtette, a város az elmúlt tíz évben 432 közbeszerzést folytatott le, közel 41 milliárd forint értékben.

– Márki-Zay Péter azzal vádaskodott, hogy ezt a várost maffiamódszerekkel irányítják. Arra számított, hogy egy hónap alatt találnak legalább egy olyan ügyet, amelyből országos botrányt kreálhatnak. A zöld dossziét lobogtató Horváth Andrástól kezdve a szegedi önkormányzat emberein át különböző, Budapestről vagy vélhetően pártoktól ideküldött pénzügyi és jogi szakértőkig tucatnyian vizsgálták heteken keresztül az összes szerződést és számlát, de nem találtak semmit – mondta Hegedűs Zoltán.

Biztos abban, hogy hiába kutakodnak, semmilyen kivetnivalót nem fognak találni, mert Almási István polgármester szabályosan, a törvényeket betartva, korrektül, tisztességesen vezette a várost.

– Minden megfogalmazott vád hazugság, a nagy leleplező sajtótájékoztatóikon sem tudnak mást tenni, mint homályosan fogalmazva vádaskodni, sejtetni, utalgatni, célozgatni konkrétumok nélkül – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy miközben polgármesterük az országos ellenzéki összefogást szervezi, a város ügyei nem haladnak, nincs, aki döntsön.

– Márki-Zay Péter nem foglalkozik a város ügyeivel, a jó szakembereket kirúgja, másokat megfélemlítéssel, zsarolással kényszerít elhagyni munkahelyét. A városházára beköltözött a káosz és a félelem, senki nem bízik a másikban. Ilyen légkörben nem lehet nyugodt, a város érdekeit szem előtt tartó munkát végezni. Úgy tűnik, ők csak rombolni képesek, építeni nem – jelentette ki.

Márki-Zayról nemcsak az a hazugsága lepleződött le, hogy a térfigyelő kamerákkal meg akarták őt figyelni, hanem az is, hogy munkahelyéről azért rúgták ki, mert elvállalta a polgármester-jelöltséget. Almási István polgármester halála után Kiss Attila, a Jobbik országgyűlési képviselője megkereste Borda Anikót, a Jobbik mártélyi szervezetének elnökét, hogy vállalja el a vásárhelyi polgármester-jelöltséget.

– Én ezt nem szerettem volna, de ennek ellenére fel kellett mennem Pestre egy beszélgetésre Szabó Gáborhoz, a Jobbik pártigazgatójához. Mire felértünk, már odaért egy e-mail, hogy Márki-Zay Péter mégis vállalja a felkérést, akit pedig korábban Dombi-Kiss László, a Jobbik vásárhelyi szervezetének elnöke kért fel erre. Méghozzá azért, mert kirúgták. Ez így történt, és nem fordítva, ez szűkebb berkekben köztudott. Ezzel kapcsolatban már az elején hazudott Márki-Zay – nyilatkozta Borda Anikó a promenad.hu-nak.

A fiatal hölgy azt állítja, a helyi Jobbik már jóval az időközi választás előtt együttműködött a helyi MSZP-vel. Dombi-Kiss László még decemberben megkereste az MSZP-s Kiss Andreát, akit azóta Márki-Zay Péter alpolgármesternek nevezett ki, hogy a két párt közös támogatásával induljon a polgármesteri pozícióért. Őt a Jobbik országos vezetése nem támogatta. Miután az MSZP és a Jobbik beállt Márki-Zay mögé, Borda Anikó feloszlatta a Jobbik-szervezetet, mert ellenezte a szocialistákkal való szövetséget.

A helyi jobbikosok arra kérték őt, várjon ezzel április 8-ig, amire ő nemet mondott.

– Akkor megkaptuk, hogy „lefizetett fideszes pics…k” vagyunk. Pedig nem vagyunk azok, csak ha van egy elve az embernek, akkor nem rogyik térdre senki előtt. Főleg nem egy kommunista előtt – mondta Borda Anikó.

Márki-Zay narcisztikus személyiségét jól mutatja, hogy a saját plakátja a választások után öt héttel még mindig ki van téve háza kapujára. A magát konzervatívnak valló Márki-Zay Pétertől nem áll távol a gyurcsányi retorika sem. A kampányban azt mondta, eljött az ideje a forradalomnak, és azt is kifejtette, ezt hogyan képzeli el: „Nem akarom mondani, hogy a kandelábereket mire lehet még használni, a plakátok ragasztásán és helyezésén kívül.” Figyelemre méltó a hasonlóság Márki-Zay Péter retorikája és a kormányzásra készülő ellenzéki politikusok között. Maffiaállamról, mindent átszövő korrupcióról beszélnek, és arról, hogy több pénz jut oktatásra, egészségügyre, nyugdíjra, ha felszámolják a jelenlegi korrupciót. Most minden iratot áttúrnak a hódmezővásárhelyi városházán, hogy igazolni tudják ezt a hazugságot. Bármit megígérhetnek, úgysem kell valóra váltani, mert kormányra kerülve kijelentik, csődben van az ország. Ahogy Márki-Zay Péter is tette, akinek polgármesteri ténykedése előrevetíti, mi várna az országra, ha az ellenzék győzne.

Lass Gábor