Közleményük szerint pénteken felfüggesztették az ügy első rendű vádlottjával, S.I.-vel szemben a büntetőeljárást, és egyben az Európai Parlament (EP) elnökéhez fordulnak, hogy az európai testület hozzon döntést a nő mentelmi jogának felfüggesztéséről.

Hirdetés

Az eljárás hátteréről azt írták, hogy Magyarország Európai Unió mellett működő állandó képviselete szerdán megküldte a törvényszéknek a 2024-2029-es ciklusra mandátumot szerzett európai parlamenti képviselők névsorát, amelyen az olasz Zöldek és Baloldaliak Szövetsége (AVS) képviseletében induló S. I. neve is szerepel.

Emlékeztettek rá, hogy az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv szerint az EP ülésszakainak ideje alatt a testület tagjai saját államuk területén a parlamentjük tagjaira vonatkozó mentességet élvezik, a többi tagállam területén pedig mentességet élveznek mindenfajta őrizetbe vételre és bírósági eljárásra vonatkozó intézkedés alól. Hozzátették, hogy az Európai Unió Bíróságának döntése szerint az immunitás már akkor megilleti a képviselőket, amikor a választási eredmények hivatalos kihirdetését követően a szervezet első ülésre utaznak annak érdekében, hogy az új jogalkotó testület megtarthassa az alakuló ülését.

Az Európai Unió Bírósága azt is rögzítette, hogy azt a személyt, akinek az Európai Parlamentbe való megválasztását hivatalosan kihirdették, a kihirdetés időpontjától úgy kell tekinteni, hogy őt megilleti a mentelmi jog – ismertették a részleteket.

Korábban írtuk

A hatályos jogszabályok értelmében a mentelmi joggal rendelkező személyt csak mentelmi jogának felfüggesztését követően lehet többek között gyanúsítottként kihallgatni vagy vele szemben kényszerintézkedést alkalmazni – emelték ki.

Ismertették, hogy a vádemelést követően mentelmi jog felfüggesztése iránti indítványt a bíróság terjeszthet elő, az indítvány benyújtásával egyidejűleg pedig a büntetőeljárást fel kell függeszteni. Mivel a magyar jogszabályok szerint a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés megszűnik, ha az eljárást felfüggesztették, S. I. bűnügyi felügyelete megszűnt – hangsúlyozták. A végzés ellen a kézbesítéstől számított nyolc napon belül van helye fellebbezésnek – jegyezték meg.

A közleményben a Fővárosi Törvényszék felidézte, hogy a büntetőeljárás azért indult S. I. ellen, mert a magyar ügyészség két esetben társtettesként, egy esetben pedig bűnsegédként, bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja.