Hirdetés

Kormányellenes tüntetésnek nevezte Nagy Attila Tibor politikai elemző azt a demonstrációt, amit eredetileg a pártpolitika-mentesség és a gyűlölet elleni fellépés jegyében szerveztek Budapesten. Az eseményen – idézte fel az elemző – különösen Pottyondy Edina és Molnár Áron (NoÁr) beszéde árulkodott kormányellenességről – írja összefoglalójában az Origo.

A demonstrációt bár a gyűlölet ellen hirdették meg, mégis a kormány ellen szólt”

– jelentette ki az Ultrahang Plusz adásában Nagy Attila Tibor, kiemelve azt is, hogy a tavalyi influenszertüntetéshez képest a mostani „nem volt olyan nagy”, a hvg.hu-t idézve is megerősítette: az idén „sokkal kevesebben” voltak a résztvevők. 

„Barokkos túlzásnak” nevezte Nagy Attila Tibor a Telex azon kijelentését, hogy megtelt a Hősök tere.

„Mocskos Fidesszel” a gyűlöletbeszéd ellen

Az interjúban az elemző megjegyezte azt is: tiszások is kimentek a rendezvényre, és lehetett hallani „Mocskos Fidesz” bekiabálásokat a tüntetők soraiból.

Ezek a bekiabálók nem tartották magukat ahhoz, hogy ne legyen gyűlölködés, (…) ez egy nagyon negatív attitűd”

– mondta Nagy Attila Tibor, újra megerősítve: a szónokok nyíltan nem mondták ugyan ki, de „nyugodtan lehetett volna kormányellenes tüntetésnek” nevezni az eseményt, amely egyébként ellenzéki civil szervezetek és influenszerek demonstrációja volt.