Fotó: Demokrata/Vogt Gergely
Hirdetés

– 2010 óta egyetlen ellenzéki erőnek sem volt még olyan magas a támogatottsága, mint a Tisza Pártnak. Magyar Péter azt nyilatkozta, külön szeretne indulni a 2026-os választásokon, nem közösködik egyetlen ellenzéki párttal sem. Ha mind a 106 egyéni körzetben önálló jelöltje lenne a Tisza Pártnak és a baloldalnak is, akkor jobban megoszlanának az ellenzéki szavazatok, mint 2022-ben. Egyetért ezzel?

– Bár a közvélemény-kutatások megbízhatósága kérdéses, a Tisza Párt támogatottsága körülbelül harminc százalékra tehető, ami középpárti státus. Egyes mérések szerint már a Fideszt is megelőzte, és egy kétpárti verseny van kialakulóban, így érthetően felmerült részükről az a gondolat, hogy nem működnek együtt másokkal és igyekeznek elhatárolódni Gyurcsány Ferenctől, valamint az általa vezetett balliberális oldaltól, bár ez nem teljesen sikerül, gondoljunk az európai parlamenti közös szavazásokra. A Tisza Párt külön indulása elvileg jobb helyzetet is teremthetne a Fidesz számára, úgy vélem azonban, hogy másfél év hosszú idő, nehéz előre látni a politikai folyamatokat. Az ellenzéki oldalon egyetlen kérdés számít, hogyan alakul a Tisza Párt politikai jövője. Jelenleg nem lehet biztosan megmondani, milyen irányban mozdul el a támogatottsága: stagnál-e, csökken vagy esetleg némi növekedést mutat. Ebben döntő szerepe lesz annak, hogy milyen fő téma köré szerveződnek a 2026-os választások.

– Milyen fő témára gondol?

– A Fidesz négy egymást követő országgyűlési választáson aratott győzelmet, négy különböző témának köszönhetően. 2010-ben az őszödi beszéd következménye miatti kétharmados győzelem adott volt. A 2014-es győzelem oka a gazdasági válságból való kilábalás a rezsicsökkentés elindításával, a közteherviselés bevezetésével, az IMF-nek visszafizetett adóssággal. 2018-ban az illegális migrációra adott válasz, 2022-ben pedig az ukrajnai háború kirobbanása döntötte el a választásokat. A négy fő téma mellett folyamatosan jelen volt egy rendkívül tehetségtelen, ügyetlen és béna ellenzék. A baloldal ideológiailag és szellemileg sem tudott önálló gondolatokkal előállni, és teljes mértékben alávetette magát az európai uniós és globalista iránynak. Nem kínáltak magyar szempontú és magyar érdekeket előtérbe helyező alternatívákat. Viszont az elmúlt években a Covid és a szomszédban dúló háború nehézségeket okozott a magyar gazdaságban, amely még nem tért vissza a 2019 előtti szintre. Az élelmiszer-, az energia- és benzinárak magasak, de már jó irányba indultak el a folyamatok. A következő másfél év lesz meghatározó. A Fidesznek két fő feladata van. Kritizálni és támadni kell Magyar Pétert, ugyanakkor legalább ilyen fontos, hogy a gazdasági helyreállás és fejlődés is bekövetkezzen, mert elégedetlen hangulat alakult ki a társadalom egy részében, főleg a gazdasági problémák miatt.

Korábban írtuk

– Hogyan lehet hatékonyan kritizálni Magyar Pétert, amikor negatív tulajdonságai, mint például az agresszív stílusa követői számára pozitívumként, magabiztosságként jelenik meg?

– Kétségtelen, hogy a Magyar Péter előtti ellenzéki politikusok nem voltak különösebben magabiztosak: Karácsony Gergely mögött Gyurcsány Ferenc állt, Márki-Zay Péter sem tűnt megfontolt politikusnak, Magyar Péter esetében viszont megfigyelhető egyfajta magabiztos hozzáállás. Általában határozottan halad előre, és időnként kritikát fogalmaz meg saját párttársaival szemben is. Magyar Pétert nem a magánéleti dolgaival, hanem sokkal inkább az európai uniós politikájával lehet megfogni, amely szembemegy a magyar érdekekkel, és mindenben a Néppárt óhaját követi. Döbbenetes Manfred Weber azon kijelentése, hogy Magyarország az ellenségük. Ez minden vörös vonalat átlép, hiszen az Európai Unión belül egy pártfrakció nem nevezhet ellenségnek egy másik pártfrakciót vagy egy tagállam kormányát. Ez ellentétes az uniós alapelvekkel és értékekkel, amelyek az egységre, a szolidaritásra, az egymás iránti megbecsülésre és a tagállamok egyenjogúságára épülnek. Az Európai Unió olyan szövetség, amelyben a tagállamok kölcsönös tiszteletet adnak és kapnak egymástól, és ezek az alapelvek határozzák meg működését. Itt nincsenek ellenségek, csak együttműködő tagállamok.

– Ezek szerint a 2026-os választások fő témája Magyarország és az Európai Unió vitái lehetnek, amelyben Magyar Péter Brüsszel oldalára áll?

– Az elkövetkező másfél évben intenzív vitákra kell számítanunk. Számos kérdésben eltérő álláspontot képviselünk a Néppártot irányító, Ursula von der Leyen által vezetett főáramlattal szemben. Ilyenek például a háborúpártiság, a migráció, az LMBTQ-jogok, a hitelfelvétellel kapcsolatos döntések, az Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatások és a föderalizmus. Az Európai Unió nem azért jött létre hetven évvel ezelőtt, hogy az Európai Bizottság egy olyan kormánnyá váljon, amely meghatározza a tagállamok számára a teendőket, fokról fokra csökkentve jogköreiket. Ez teljességgel ellentétes az alapelvekkel, jogszabályokkal, valamint a lisszaboni szerződéssel. Az Európai Unió folyamatosan megsérti ezeket az elveket, különösen a brüsszeli elit és a hozzájuk csatlakozó politikusok, köztük Manfred Weber és Magyar Péter is. Ez egyszerre bel- és külpolitikai probléma, amely ellen határozottan fel kell lépnünk. Orbán Viktor miniszterelnök szerint rebellis nemzet vagyunk, szeretünk és tudunk harcolni az igazságunkért, még akkor is, ha egyedül maradunk.

– Vannak a kormányra nézve pozitívumai annak, hogy az ellenzéki térfélen megjelent egy potenciális kihívó?

– Ez az új helyzet arra ösztönzi a kormányt, hogy tizennégy év kényelmes helyzet után újragondolja döntéseit, felszínre kerüljenek új gondolatok és javaslatok. Menczer Tamás fellépése is egy ilyen válaszreakció lehet. A gazdaság területén is várhatóak változások, a hibákat korrigálni kell. Bill Clinton egykori amerikai elnök tanácsadójának híres mondását sem szabad elfelejteni: „It’s the economy, stupid”, azaz szabadon fordítva „a gazdaság a lényeg”, az dönti el a választásokat. Ha nincsenek gazdasági eredmények, akkor bajba kerülhet a kormány a választásokon, függetlenül Magyar Péter személyiségétől. A gazdasági semlegesség jó és helyes irány, de az Európai Unió akadályozza a gazdasági semlegességünket. A gazdasági semlegességhez szükség van politikai függetlenségre. Nem tudunk gazdaságilag semlegesek lenni, ha a szövetségeseink megszabják, kivel kereskedhetünk, kivel nem; ha például a mezőgazdasági termékeinket nem tudjuk eladni Európában, mert jön az olcsó ukrán áru. A gazdasági semlegességhez politikai szuverenitás és önálló döntési jogkör is szükséges, amit az Európai Unió akadályoz. Az, hogy Donald Trump amerikai elnökként milyen lépéseket fog tenni Kínával szemben, külön kérdés. Bár sok mindenben egyetértünk Donald Trumppal, a gazdasági és kereskedelmi ügyekben, különösen a Kínával kapcsolatos relációban még problémák merülhetnek fel. Kompromisszumokra szükség van, de nem úgy, hogy a magyar gazdaság érdekei sérüljenek, ezért ezeket a konfliktusokat fel kell vállalni. Magyar Péter és pártja ebben negatív szerepet játszik, akadályozzák gazdasági és politikai függetlenségünket, ami hazánk kárára válik.

– Mit várhatunk a Tisza Párttól a következő másfél év során?

– Valószínűnek tartom, hogy bizonyos kérdésekben gesztusokat próbálnak majd tenni, felismerve, hogy egy iránymódosítás szükséges lehet, hasonlóan Vona Gábor néppártosodásához. Lehetséges, hogy Magyar Péter visszafogottabbá válik és igyekszik a nemzeti érdekeket jobban előtérbe helyezni. Bár azt szinte kizártnak tartom, hogy a Néppárttal vitába szálljon, az az azonban elképzelhető, hogy a magyar belpolitikában mérsékeltebb hangot üt meg. Az Orbán-kormány legfontosabb feladata a gazdaság fejlesztése és szuverenitásunk megőrzése. Amennyiben sikeresen teljesíti ezt a két feladatot, a Fidesz győzelme biztos lesz 2026-ban, függetlenül attól, hogy mi történik az ellenzéki oldalon, hogyan indulnak, külön vagy összefogva. A Fidesz többször is bizonyította kormányzóképességét, a miniszterelnök pedig európai szinten elismert, történelmi jelentőségű politikus, aki nem hasonlítható senkihez, különösen nem a magyar ellenzéki szereplőkhöz.