A kismartoni születésű, rendszeresen jótékonykodó dr. Szelényi Lajos (több jeles főrendi família, köztük a Széchenyiek családi orvosa, a Budapesti Orvosegyesület könyvtárának megalapítója) 1885-ben végrendeletében az Országos Magyar Gazdasági Egyesületre hagyományozta Tápiószele határában lévő birtokát, ami ezután a Mintagazdasági Tanintézeti Alapítvány irányításával a mezőgazdasági szakismeretek közreadásának, a tudományos eredmények gyakorlati megméretésének intézménye lett. Korszerű és gyakorlatias agrár-kutatóintézet jött létre Tápiószelén, amely 1945 után állami gazdaságként, de többé-kevésbé változatlan profillal működött tovább, míg végül 1954-ben dr. Jánossy Andor gazdász, akadémikus kezdeményezésére itt alakult meg az Országos Növényfajta-kísérleti Intézet Fajtagyűjteményes Osztálya. Ez elsősorban az intenzív mezőgazdaság terjedése nyomán a termesztésből kiszorult tájfajták gyűjtésével és megőrzésével foglalkozott. 1959-től hazánk több hasonló gyűjteményének egybeolvadásával Országos Agrobotanikai Intézet néven működött egészen 2010 novemberéig, a hazai és külföldi származású kultúrnövénymintákból létrehozott világ-fajtagyűjteményt fejlesztve, részletes agrobotanikai vizsgálatokat végezve.

A rendszeres gyűjtőexpedíciók, illetve más intézményekkel folytatott magcserék nyomán ma már Európa egyik legjelentősebb génbankja a tápiószelei központ, amely 2010. november 1. óta Növényi Diverzitás Központ (Nödik) néven, az Agrobotanikai Intézet jogutódjaként, de a Vidékfejlesztési Minisztérium által alapított új intézményként működik, a Növényi Génbank Tanács szakmai támogatásával felügyeli a hazai úgynevezett ex situ (vagyis nem az eredeti élőhelyen), in situ (a természetes, eredeti élőhelyen) és on farm (termesztésben) történő génmegőrzést.

Ez korántsem műkedvelő tudományoskodás; a biológiai sokszínűség megőrzése nagyon is húsba vágó, mondhatni, mindennapi kenyerünket érintő feladat. Nemzeti ügy, hiszen a magyar önállóság egyik kulcsa hazánk génmanipuláció-mentessége, amihez elengedhetetlen saját fajtáink őrzése és szaporítása. Hogy ez mennyire fontos, azt bizonyítja az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (Food and Agriculture Organization, FAO) egyik felmérése, mely szerint az elmúlt száz évben az intenzív, haszonmaximalizáló, jellemzően nagybirtokokon folytatott gazdálkodás következtében az agráriumban korábban ismert növényfajták 75 százaléka eltűnt, kiveszett. Nem véletlen, hogy több nemzetközi egyezmény is kifejezetten nemzeti hatáskörbe utalja, sőt feladatul tűzi ki a biológiai sokszínűség megőrzését.

Ehhez ma már elegendő forrás áll rendelkezésre. Nem volt mindig így, a 2000-es évek elején még a privatizáció veszélye is fenyegette a Nödik elődjét. Később az intézmény az akkori Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium alá tartozó Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (2012-ben összeolvadt a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatallal, az új intézmény Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal néven működik) egyik osztályaként működött, önálló költségvetés nélkül, minden szempontból háttérbe szorulva. Bő két évtizedig tehát, mondhatni, folyamatos leépülés jellemezte a központot, nemcsak a pénzszűke miatt, hanem a fontos stratégiai és egyéb szakmai döntések is elmaradtak. A Növényi Diverzitás Központ ma már önálló költségvetési szervként működik állami támogatással, emellett támogatást nyert az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból.

A Tápiószele külterületén működő intézetben 1100 növényfaj közel 48 ezer fajtáját őrzik összesen 94 ezer tételben. Az állomány leginkább gyűjtésekből, illetve nemzetközi génbankokkal történt magcserékből származik, 95 százaléka szántóföldi és zöldségnövény. A génbank elsősorban tehát szántóföldi és zöldségnövények megőrzésével foglalkozik, de a Nödik tevékenysége nem csupán ezek speciális tárolására szorítkozik.

– A klímaváltozással és az emberiség szaporodásával összefüggésben egyre kiélezettebb harc folyik a genetikai erőforrásokért. Az a növényfaj vagy fajta, ami nincs folyamatosan termesztésben, idővel elvész. Ezeket minden országnak kötelessége és elemi érdeke megvédeni, hiszen nemzetbiztonsági, élelmezésbiztonsági kérdésről van szó – mondja Baktay Borbála igazgató, aki 2012 júniusa óta vezeti az intézményt.

Ennek érdekében az intézet munkatársai fajtakísérleteket végeznek, nemesítenek, rendszeresen megvizsgálják az állományukban lévő tételek tulajdonságait és életképességét. Megtudjuk, hogy egy mag akár száz évig is épségben megőrizhető, e célt szolgálják a mínusz 20 fokos tárolók, míg a rendszeresen vizsgálni kívánt tételeket 0 fokon tartják.

Ez nem olcsó mulatság. A több mint 20 hűtőkamra tetemes rezsiköltséggel működik, igyekeznek ezen változtatni, a fenntarthatóság jegyében pályáztak – éspedig sikeresen – napelemre; a cél a központ energetikai önellátásának kialakítása. Jelenleg is használnak szükség esetén aggregátorokat, hiszen esetleges áramszünet esetén is hűteni kell a tárolókat. Közelítenek az ökológiai gazdálkodáshoz is, csak a legszükségesebb esetben használnak vegyszereket a génbanki felszaporításokhoz, a tápanyag-utánpótlást szerves trágyával próbálják megoldani, így a felszaporított tételek gyakorlatilag biokörülmények között fejlődnek.

Baktay Borbála a tájfajták közti különbségeket kétféle napraforgóval szemlélteti: az egyik, egy békéscsabai tétel szürkés-csíkos színű, a Nagykállóról begyűjtött mag viszont fekete. Mindegyik más-más tulajdonságokkal rendelkezik, egymástól különbözőek. Érdekesség például, hogy a babfajták többsége Erdélyből származik, ott különösen nagy népszerűségnek örvend, és sokféle fajtát lehet fellelni. A Nödik babgyűjteménye több mint 3000 tételt számlál.

Hogy utánpótlás is legyen, az életképességi vizsgálatok fényében rendszeresen vetnek a központban felújító szándékkal a nemzetközi génbanki szabvány előírásainak megfelelően. Azt is vizsgálják, mely faj és fajta miként bírja a változóban lévő klímát. A tavalyi két hónapos nagy aszály például a csicseriborsónak és a homoki babnak meg sem kottyant.

Tavaly 8500 tétel került ki ilyen céllal az intézet mintegy 70 hektáros belső területén található kisparcellákba. 2013 őszén csak gabonafélékből 500 tételt vetettek.

A Nödik foglalkoztatóként is fontos intézmény Tápiószelén és környékén, 60 közalkalmazott dolgozik a központban, nyáron határozott idejű munkaszerződéseket is kötnek, és az utóbbi időben megkétszereződött a diplomás kollégák – biológusok, kertészmérnökök, agrármérnökök – száma. Ez azért is örvendetes, mert a génmegőrzést Magyarországon még nem oktatják külön tudományként, a hangsúly az egyetemeken inkább az üzemszerű mezőgazdasági ismereteken van. Nem véletlen, hogy érdeklődő egyetemisták is jönnek szemináriumokra, gyakorlatra egyaránt. Vagyis a Nödik oktató szerepe sem elhanyagolható.

Baktay Borbála érdeklődésünkre elmeséli, hogy a maggyűjtő-expedíciók hosszas és alapos előkészítést igényelnek, az átlagosan 8 fős csapatok tagjai főleg biológusok, kertészmérnökök, de pomológusok, vagyis gyümölcsészek is részt vesznek a munkában. Célzottan fésülnek át egy-egy térséget, Csonka-Magyarországon és az elszakított országrészekben egyaránt. Tavaly például Zalában, a Zemplénben, Erdélyben és Délvidéken gyűjtöttek. Ez általában 5-6 napos utakat jelent, a munka pirkadattól sötétedésig folyik, a gyűjtők házról házra járnak, feljegyzik az egyes növényfajokra az adott vidéken használatos névváltozatokat, a termesztési szokásokat, továbbá a hozzá kötődő népszokásokat, hagyományokat, vagyis néprajzi értéke is van az értékmentő munkának.

Ilyen információ például, hogy a Vendvidéken a babot gyakran a kukoricára futtatják fel. A kultúrnövények mellett 2013-ban a gyűjtések már kiterjedtek a vad fajokra is.

– A génmegőrzésen túl fontos célkitűzésünk, hogy az arra érdemes fajták visszakerüljenek a kiskertekbe, a tanyákra, háztáji kertekbe, kisebb gazdaságokba. Ezért bárki térítésmentesen kaphat génbanki minta-mennyiségű magot az állományunkból, amennyiben aláírja a termesztésre vonatkozó kötelezettségeket tartalmazó megállapodást – mondja Baktay Borbála, jelezve, hogy a Nödik nem valamiféle elefántcsonttorony.

Az igazgatónő azt is elárulja, hogy tavaly mintegy ezer kérés futott be, főleg hobbikertészek részéről, de nagy az érdeklődés például a biogazdálkodók köréből is. Hozzáteszi, örömmel várják az érdeklődők utólagos beszámolóit termesztési tapasztalatokról akár pozitív, akár negatív, minden információ hasznos számukra.

A tápiószelei génbank jelenleg futó programja a Pannon Biogeográfiai Régióban (vagyis voltaképp az egész Kárpát-medencében) vadon élő, úgynevezett edényes (belső szövetrendszerükben is tagolt) növényfajok magjainak begyűjtése, megőrzése a Peti Erzsébet programvezető által irányított Pannon Magbank Life + Projekt (logója egy e tájon talált honfoglalás kori tarsolylemez mintáját őrzi) keretében. A 2010. január 1-jén indult és idén december 31-ig tartó, az Európai Unió és a magyar agrárkormányzat által nagyjából fele-fele arányban közösen támogatott program célja a vadon élő hazai növények hosszú távú ex situ, vagyis génbankban történő megőrzése. Az ötéves projekt végéig a hazai őshonos növényfajok felének, mintegy 800 különböző fajnak magjait gyűjtik be, összhangban az Európai Unió vonatkozó stratégiájával és a Növényvilág Megőrzésének Világstratégiájával.

A Pannon Magbank laborjában épp a begyűjtött fajok magvainak tisztítása folyik, részben kézzel, részben egy speciális berendezés, a szelelőgép segítségével, ami szétválasztja a magokat az egyéb növényi részektől. Egy helyiséggel odébb csíráztatják őket; ez folyamatos kísérletezést jelent, hiszen – eredetileg vadon élő növényekről lévén szó – a Nödik munkatársainak ki kell tapasztalniuk, melyik faj mennyi fényt igényel a csírázáshoz, milyen hőmérséklet a legkedvezőbb és így tovább. Laikus szemmel az egyik árvalányhaj-fajt találjuk leglátványosabbnak.

A vadon élő növényfajok magjainak gyűjtését a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai és Botanikai Intézete koordinálja, a biztonság érdekében minden magból őrizni fognak egy példányt a vácrátóti Ökológiai és Botanikai Intézetben, valamint – esetleges természeti katasztrófa esetére – az Aggteleki Nemzeti Park területén található Esztramos hegy egykori bányajáratában. Aki ezt netán eltúlzott óvintézkedésnek tartja, az gondoljon arra, hogy az Egyesült Államokban a hadsereg védi a génbankokat…

Jellemző a korábbi viszonyokra, hogy eredetileg Angliába akarták elküldeni a hazai vadnövények magvait, a London egyik külvárosában, Kew-ban található Királyi Botanikai Kert ugyanis az ezredfordulón elindított egy Millennium Seed Bank nevű nemzetközi génmegőrzési projektet.

– Miért bíznánk másokra hazai genetikai erőforrásainkat? A saját értékeinket magunknak kell megőrizni és erre adott minden lehetőség, technikai háttér a Nödikben – mondja Baktay Borbála.

– És megismertetni a szélesebb közvéleménnyel is, hiszen az értékőrzés végső soron közérdek, az egész közösség javát szolgálja – teszi hozzá Rédei-Pomázi Péter, a Nödik kommunikációs asszisztense, akitől megtudjuk, hogy a Növényi Diverzitás Központ díjmentesen, szakszerű vezetéssel látogatható, ehhez csupán előzetes bejelentkezésre van szükség.

Rédei-Pomázi Péter arról is beszámol, hogy van is érdeklődés a tápiószelei intézet iránt, olyannyira, hogy Borbás Marcsi Gasztroangyal című népszerű műsorában is bemutatkozhatott a központ, melynek területén botanikus kert, arborétum és egy kis tó is található, de a munkatársak büszkék az 1904-ben épült és tavaly rendbe hozott műemlék magtárra is.

– Tudományos kutatók, egyetemisták, iskolás és óvodás csoportok is gyakran jönnek, népszerű a folyamatosan bővülő magreferencia-gyűjteményünk, és a Pannon Magbank LIFE+ projekt labor­épülete is látogatható kísérővel – mondja a kommunikációs asszisztens. Azt is megtudjuk, hogy a Nödik rendszeresen jelen van regionális kiállításokon, sőt, az OMÉK-on is.

Mindemellett 2012 augusztusa óta a Magtól magig című állandó interaktív kiállítás is várja az érdeklődőket.

– A tárlat a minket körülvevő természetes növényvilágot mutatja be, nyomon követhető a teljes növényi életciklus – mondja büszkén Rédei-Pomázi Péter, hozzátéve, hogy az interaktív felületek egy környékbeli vállalkozó munkáját dicsérik; ez is a lokális önellátás egyik formája. Az elmúlt szűk másfél évben több mint 1700 látogatója volt a kiállításnak, melynek keretében gyereksarkot is kialakítottak a pannon vadnövények és magvaik képeiből összeállított memóriajátékkal, kockajátékkal.

Tudomány és közjó az elmúlt bő kétszáz évben gyakran egymással ellentétes fogalom volt. A Növényi Diverzitás Központ üdvös példát ad arra, miként szolgálhatja összetett, sokoldalú módon az elmélyült tudományos tevékenység a legszélesebb rétegek javát úgy, hogy a szakmai alapú értékőrzés még népszerű és szerethető is. Ha valami, hát ez a szellemiség lehet képes újjáépíteni egész Magyarországot.

Ágoston Balázs