Hirdetés

– „Nemcsak azért maradnak el a gyermekek, mert nem születnek meg, hanem mindenekelőtt azért, mert a végsőkig feszített intelligencia már semmi okot sem lát a létezésükre” – idézi könyvében Oswald Spenglert. A német filozófus megérezte a jelenünket?

– A Nyugat alkonya számos területen pontos előrejelzést adott a születésszám csökkenését, az urbanizációt és világvárosok kialakulását illetően, emellett megjósolta a technikai fejlődéssel járó individualizációt is. Ezek együtt lényegesen átalakítják a társadalmi struktúrát és az egyén értékrendjét. Ám a termékenység csökkenése nemcsak Európát, hanem általában a fejlett világot jellemzi, ezért az egész nyugatias, vagyis amerikanizált világ alkonyáról beszélhetünk. Az idézett mondat először is cáfolja azt a népszerű progresszív nézetet, miszerint a gyermekek elmaradása csupán abból az evidenciából fakad, hogy nem születnek meg, hanem rámutat ennek filozófiai okára, jelesül, hogy az emberi értelem nem látja létezésük értelmét. A „végsőkig feszített intelligencia” csak önmagára koncentrál, amiben senki más, még a saját gyerekei sem kaphatnak helyet és szerepet. Tehát a gyermekek születésének elmaradása mögött az individuális racionalizmus térnyerése áll. Az emberek olyan mértékben fókuszálnak önmagukra, hogy már a gyermekvállalás is elfogadhatatlan mértékű áldozatvállalást jelent számukra.

– Mi bomlott meg a „napnyugati” ember lelkében, hogy képtelenné vált a reprodukcióra?

– A nyugatias embernek leginkább a természete alakul át és válik olyan mértékben önzővé, hogy megakadályozza a reprodukciót, vagy pedig az uralkodó ideológia (progresszió, woke, genderelmélet, posztnacionalizmus) hoz létre olyan társadalmi közeget, amelyben az emberek nem tudnak gyereket vállalni. Az előbbi esetben a termékenység csökkenése lényegében megállíthatatlan folyamat, míg az utóbbiban a nyugatias világ még megmenekülhet, ha képes leszámolni az uralkodó ideológiával.

– Mik a fő antinatalista erők? Szükségszerű, hogy a modernizált ember termékenysége csökkenjen, vagy másról van szó?

– A modernizáció egyaránt csökkenti a halálozási és születési arányszámokat. Az elsőt úgy, hogy növekszik az élettartam, ami nemcsak az orvostudomány és az egészségügy, hanem általában a modern társadalom elsődleges célja. Tehát ez egy pozitív cél. Az utóbbi folyamat viszont a modernizáció szándéktalan következménye. A termékenység csökkenése mögött sajnos nem speciális erők állnak, hanem a modernizáció alapvető folyamatai: a mezőgazdaság visszaszorulása, a városiasodás, az ipar elterjedése, a fogamzásgátlás, a nők munkába állása, a házasságkötés időpontjának kitolódása, valamint a kétkeresős családmodell megjelenése. A folyamatban fontos szerepet kapnak a szellemi-ideológiai tényezők is, például az individualizáció, a szekularizáció, a szexuális forradalom, a klasszikus feminizmus vagy a vallás visszaszorulása. Míg a modernizáció elsősorban a termékenység járulékos csökkenését eredményezi, addig a haladással és a progresszív ideológiákkal megjelent a szándékos antinatalizmus is, mint például a tudatos gyermektelenség. A feminista mozgalom egyes irányzatai, az LMBTQ-mozgalmak, valamint a radikális környezetvédelmi nézetek szintén szerepet játszanak ebben.

Korábban írtuk

– Mi bizonyítja, hogy a progresszív mentalitás és politika okozza a népességfogyást?

– Szerintem a progresszió a termékenységi arányszámot nulla közelébe fogja leszorítani, vagyis öngyilkos pályára helyezte a fejlett országokat. A nyugati emberek többsége a születésszám csökkenését még mindig pozitív fejleményként értékeli, mások úgy gondolják, hogy a termékenység folyamatos csökkenése egy nagyobb jónak, a modernizációnak az elfogadható járulékos kára. A skandináv és észak-európai országok élen járnak a társadalom és benne a férfi-nő viszony progresszív átalakításában, ami sokáig viszonylag magas (1,9-es) termékenységi arányszám mellett történt. Az elmúlt évtizedben azonban az északiak termékenysége zuhanórepülésbe kezdett: Svédországban 1,53, Norvégiában 1,41, Finnországban pedig 1,32 gyermek jut egy nőre. Ezek az átlagok jótékonyan eltakarják, hogy az őshonos északi nők termékenysége még ennél is kisebb. Ma már a demográfusok többsége, akik maguk is a modernizáció és a progresszió hívei, azt mondják, hogy engedjük el a 2,1-es termékenységi célt, vagyis az elöregedést és a népességfogyást orvosoljuk inkább tömeges bevándorlással, mesterséges intelligenciával és poszthumanizmussal. Ezek az álságos javaslatok jól mutatják a progresszív ideológia hatalmát. Inkább pusztuljunk el, de az ideológiánk alaptételein ne változtassunk. A progresszív oldal a demográfiai tél megoldását a tömeges bevándorlásban látja.

– A világ népessége növekszik, ám egyes kontinensek, kultúrkörök népessége – köztünk a miénk és a gazdag Kelet-Ázsiáé – csökken. Ön szerint a Nyugat ugyanúgy kiszervezi a költséges reprodukciót a szegény déli reprodukciós központokba, mint a költséges ipari termelést; öntől idézek: „Nem kétséges, hogy a nyugati tőke és elit számára ez lenne a »szép új világ«. Ennek áraként pedig a Nyugat és benne a szegényebb rétegek elveszítenék a klasszikus közösségi létformákat, úgymint nép, nemzetállam és család. Ez a megoldás ökológiai és humanisztikus szempontból is kétséges, hiszen a Nyugat érdekelt a Dél népességrobbanásában és szegénységében.” Jól értem, hogy a nemzetközi tőke érdeke, hogy bizonyos helyeken kihaljanak az őshonos népek? Ezt tudatosan, kulturális és gazdasági eszközökkel gerjesztett folyamatnak tartja?

– Az okokat inkább a járulékos hatásokban keresem. A nagy profit esetében a tőkét még a nyilvánvaló következmények sem érdeklik. A kommunizmus bukása után az lett a fő gazdasági trend, hogy a nyugati tőke kiszervezte a termelést az olcsó, de jó munkaerővel rendelkező Kínába. Ennek következtében a tőke óriási haszonra tett szert, és Kína gazdaságilag megerősödött. Az előbbi egy szándékos, míg az utóbbi egy járulékos, bár előre látható következmény volt. A nemzetközi tőke támogatja a tömeges bevándorlást, mert a bevándorló olcsó munkaerő. Ezt a folyamatot a közgazdaság nyelvén úgy is értelmezhetjük, hogy most a tőke a „munkaerő termelését” a nyugati nemzetállamokból áthelyezi (kiszervezi) a globális délre, egyszerűen azért, mert ott a reprodukció sokkal olcsóbb. Mindenki, még a tőkések is tudják, hogy ez a folyamat óriási kockázatokkal jár, ennek ellenére halad előre.

– Semmilyen felelősséget nem éreznek önnön civilizációjuk iránt?

– A tőke számára túlságosan nagy gazdasági haszonnal jár olcsó munkaerővel, otthon termelni. A gazdasági előny mellett a tőke lát egy politikai előnyt is, úgy gondolják, hogy az idegen etnikumú, vallású, nyelvű és kultúrájú emberek tömeges bevándoroltatása oly mértékben gyengíti meg a nemzetállamokat, hogy azok képtelenek lesznek őt korlátozni és ellenőrizni. A tőke és a nemzetállam dinamikus viszonyában most súlyos eltolódás látható a nemzetközi tőke javára. A tőke győzelme, vagyis a demokratikusan megválasztott államhatalom kontrollja alóli felszabadulás a közrossznak egy új formáját, jelesül a tőkés társaságok világuralmát hozza el. Hogy a tőkések ezt a folyamatot autonóm módon vagy titkos társaságokba tömörülve támogatják-e, az másodlagos. A döntő kérdés az, hogy minden egyes tőkés érdekelt a tömeges bevándoroltatásban gazdasági és politikai okokból. Ezen új demográfiai világrend a szegény fejlődő országoknak is rossz, mert folyamatosan elveszítik az ambiciózus munkavállalóikat, ráadásul a világrend működéséhez nagy jóléti különbség szükséges a gazdag és fejlett cél-, illetve a szegény és fejlődő kibocsátó ország között. Tehát a tőke a reprodukciós centrumokat mélyszegénységben akarja tartani. Végül megjegyzem, hogy a demokratikus felhatalmazással rendelkező nemzetállamok képesek leginkább arra, hogy a tőke mozgását olyan keretek között tartsák, ami a közjó szempontjából is előnyös. A dinamikus tőke és az őt ellenőrző nemzetállam, vagyis a piacgazdaság és a demokratikus államhatalom jól bevált struktúra, amit meg kellene őrizni. Itt is kialakulhat két rossz véglet, és ezt el kellene kerülni. Az sem jó, ha az állam felszámolja a versengő tőkét, mint például a kommunizmusban, és az sem jó, ha a tőke számolja fel az állam kontrolláló szerepét, ami napjaink kihívása.

– A gazdagabb közép-európai és kelet-ázsiai országok gyakran hiába támogatják óriási összegekkel a gyermekvállalást, ha a modern civilizáció mélyén meghúzódó antinatalista erők változatlanul hatnak. Mi lenne hát a megoldás?

– Dél-Korea, ahol a termékenységi ráta 0,88 gyerek egy nőre számítva, az elmúlt 18 év során mintegy 280 milliárd dollárt fordított a termékenységi arányszám növelésére. A koreai kormány alapvetően készpénzben támogatja a gyermekvállalást, egy 2024-ben született gyermek után a szülők nyolc éven át körülbelül 22000 dollárt (7,8 millió forintot) kapnak. A visegrádi országokban is jelentős összegeket fordítanak családpolitikára. Sajnos mérsékelt sikerrel, sőt Lengyelországban kimondottan alacsony (2022-ben 1,26 volt) a termékenység. Magyarországon 2021-ig nőtt (1,59-ra) azóta csökken a termékenységi ráta, ennek oka vitatott. Dél-Koreánál nem lehet drágább, az északi országoknál liberálisabb születést ösztönző családpolitikát folytatni, ennek ellenére a pronatalista fordulat elmaradt. A sikertelen próbálkozások sokasága arra utal, hogy a progresszív liberalizmus keretei között nemcsak nincs, hanem nem is lehetséges sikeres születéspárti szakpolitika. Ezért a kívánatos és szükséges 2,1-es termékenység eléréséhez ideológiai, sőt civilizációs fordulatra van szükség.

– Tehát radikális értékrendváltásra?

– Szerintem addig nem lesz demográfiai fordulat, ameddig a progresszív családpolitikai eszközökben gondolkodunk. Mivel a progresszió születés-visszafogó hatású, ezért a progresszív családpolitika egyszerre ösztönzi és korlátozza a születést. A megoldást a tradicionális és a progresszív értékek szintézise jelenti, tehát lényegében konzervatív fordulatra van szükség. Először is le kell állítani a reprodukciós rezsim modernizációját, sőt „tradicionalizálni” kell azt. Természetesen közvetlenül nem lehet visszatérni a tradicionális, például keresztény értékekhez és életvezetéshez, de nincs is rá szükség, mert túlságosan magas termékenységet eredményezne. Új, de mégis tradicionális értékeken nyugvó reprodukciós rezsimet kell megalkotni, ami szintetizálja a progresszív és tradicionális értékeket. A modern liberális értékekkel összhangban biztosítani kell a reprodukciós szabadságot, ugyanakkor a tradicionalizmussal összhangban hangsúlyozandó, hogy az ember létfeladata és erkölcsi kötelessége 2-3 gyerek felnevelése. Vissza kell térni a heteronormativitás eszméjéhez, hangsúlyozva a két nem jogi egyenlőségét és természettől adott másságát. A reprodukcióban a nőkre sokkal nagyobb feladat hárul, mint a férfiakra, ezért az élet más területein, például a munka világában az anyáktól nem lehet ugyanazt a teljesítményt elvárni, mint a férfiaktól.

– Ez „patriarchális” fordulatnak hangzik.

– Nem a neve a lényeg, hanem az, hogy a 2,1-es termékenységhez nagycsaládok sokaságára van szükség. Legalább hat gyerek felnevelését a modern társadalmakban csak úgy lehet biztosítani, ha munkának, főállású szülőségnek tekinti a társadalom, amiért egy életen át fizetés jár. Szerintem a gyerekvállalás és a nyugdíjrendszer is összekapcsolandó, azaz olyan kétcsatornás nyugdíjszisztémára van szükség, amely nemcsak a pénzbefizetést, hanem a gyereknevelést is figyelembe veszi. Elkerülhetetlen anyagilag is ösztönözni a fiatalokat, hogy minél korábban házasodjanak meg és vállalják első gyereküket. Az oktatásban és a médiában olyan üzeneteket kell közvetíteni, amelyek a gyermekvállalás és a család fontosságát hangsúlyozzák. Emellett gazdasági és szociális intézkedésekkel is támogatni kell a családokat, hogy a gyermekvállalás kisebb anyagi terhet jelentsen. A progresszió centrumai az alacsonyabb termékenységű nagyvárosok, miközben a magasabb termékenységű vidék haldoklik. Egy tradicionalista-pronatalista fordulatnak fontos feladata az olcsóbb vidéki élet (lakhatás, munkalehetőség, civilizációs vívmányok) megerősítése, ami szinte automatikusan maga után vonja a termékenység emelkedését. És végül támogatandók azok a keresztény felekezetek és családok, amelyek tradicionális módon viszonyulnak a bőséges gyermekáldáshoz.

– Ön szerint mennyire reális egy ilyen fordulat?

– Termékenységtudatos társadalmat kell létrehozni. Természetesen az individuális gondolkodás, a nemzetközi tőke és a progresszív ideológia erejével szemben biztos, hogy nem könnyű elérni egy ilyen változást, de nincs más lehetőség.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (archív)
Demény Pál demográfus

MENNYI IDŐ ALATT HAL KI EGY NÉP?

Michael Godet és Évelyne Sullerot egy láncszabályt javasolt a népességszám „durva” előrejelzésére: Ni+1= Ni×TFR/2,1, ahol Ni az i generáció létszáma, míg TFR a termékenységi arányszám. Például egy 1,05-os termékenységű, 10 milliós népesség minden nemzedékében megfeleződik. Ha egy nemzedéket harminc évnek veszünk, akkor ez azt jelenti, hogy 30, 60 és 90 év múlva a népesség létszáma 5, illetve 2,5 és 1,25 millió fő lesz. Ha a hazánkra mostanában jellemző 1,5-es termékenység állandósul, akkor a fentebb idézett láncszabály szerint a népesség minden generációban 29 százalékkal csökken. Azaz a 10 milliós népesség létszáma 30, 60 és 90 év múlva 7,1, 5,1 és 3,6 millió lesz. Demény Pál amerikai–magyar demográfus a migrációs szempontból zártnak tételezett európai kontinens létszámával kapcsolatban a következő előrejelzést adta: 1,37-os termékenység mellett a népesség 47 év alatt megfeleződik, míg 100 év alatt 77 százalékkal csökken. A népesség létszámán túl a korösszetétel előnytelen megváltozása is fontos. Tehát az alacsony termékenység mellett a népesség elöregszik, ami egyre nagyobb terhet ró a társadalomra, és ezért egyre kisebb a lehetőség a társadalmi megújulásra. Tóth I. János szerint individuális nézőpontból ezek a számok megnyugtatóak, hiszen senkit sem érdekel, hogy mi lesz hatvan év múlva. Ugyanakkor hatvan év múlva is fognak itt élni magyarok és európaiak, akiknek „az életlehetőségeit most pusztítjuk el”.