A győztes magyar jellem megtestesülése a történelmileg vesztes XX. században

Raffay Dávid szobrászművész alkotása előtt Kövér László úgy fogalmazott: „János bátyánk 1921-ben egyfajta modern Kukorica Jancsiként indult el az életben, és a jellempróbáló, tragikusan nehéz XX. század végére János vitéz vált belőle, akinek örök szerelme magyar népe és hazája volt, erejét pedig mindig keresztyén istenhitéből, hazaszeretetéből és szűkebb-tágabb családja szolgálatából merítette, azaz Isten, haza és család szentháromsága vezérelte az életét”.

A házelnök szavai szerint az 1990-es rendszerváltoztató politikai nemzedék számára Horváth János a feltétlen hazaszeretet, a demokratikus politikai értékrend és a magyar jellem egyik nagy példaképe volt.

Az egykori képviselő életútját felidézve Kövér László azt mondta: sorsszerű volt, hogy előbb a nyilasok, aztán a kommunisták is börtönbe vetették, ugyanakkor kétszer is legyőzte a hazaárulás erőit. Első alkalommal 1945-ben Angyalföldön nemzetgyűlési jelöltként az egyik fő kommunistát, Kádár Jánost, akinek neve 1956. november 4. után a rendszerbe szerveződött hazaárulást fémjelezte, majd 1990-ben történelmi értelemben, üldözött nemzedéke képviseletében is győzött, erkölcsileg győztes tanúja lehetett annak, hogy a hazaárulás rendszere megbukott Magyarországon – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy Horváth János 1956-ban elhagyta Magyarországot, majd több mint négy évtized után, 1997-ben, Amerikából hazatérve „a posztkommunizmus erőivel küzdő nemzeti demokratikus politikai erők felsereglő táborában” kért és kapott magának feladatot. Úgy vélte, Horváth János talán legnagyobb elégtétele az volt, hogy 2010-ben, 85 esztendősen korelnöke lehetett annak az alakuló Országgyűlésnek, amely demokratikus módon, a magyar választópolgárok akaratából „lezárta hazánkban a posztkommunizmus korszakát”, és megalapozta azt a nemzeti felemelkedést, amely 1945-ben, 1956-ban és az 1990-es szabad és demokratikus választásokon is célja volt a nemzetnek.

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója arról beszélt, hogy a Fejér megyei panteon falán olyan közéleti személyiségek domborművei találhatók, akikre méltán lehet büszke nemcsak a megye, hanem az egész nemzet. Rámutatott, Horváth János tökéletesen illeszkedik a megkezdett sorba.

Tessely Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy Horváth János példakép, aki személyében megjeleníti az egész magyar XX. századot, de maradandót alkotott a XXI. század magyar történelmében is. Szerinte Horváth János egész életével és az azt leghívebben tükröző segíteni szóval cáfolja, hogy a 20-21. század a közéleti ember bukásának korszaka.

A képviselő bejelentette, hogy Horváth János 100. születésnapján, vasárnap, a cecei temetőben, sírhelyénél új síremléket állítanak.

Horváth János 1921-ben született a Fejér megyei Cecén. A közgazdász végzettségű politikus 1944-ben részt vett a magyar nemzeti függetlenségi mozgalomban, emiatt a Gestapo letartóztatta, majd halálra ítélték, de a börtönből sikerült megszöknie. 1945-től kisgazda nemzetgyűlési képviselő volt, 1947-ben azonban a Magyar Közösség-ügyben, koholt vádak alapján négy év kényszermunkára ítélték, parlamenti mandátumától megfosztották. 1951-ben szabadult.

Az 1956-os forradalom leverése után emigrált, előbb Strasbourgban a Magyar Forradalmi Tanács egyik szervezője, majd New Yorkban a Kossuth Alapítvány egyik létrehozója lett. A Columbia Egyetemen végzett tanulmányainak befejezése után az egyetem oktatója, majd 1968-tól a Butler Egyetem közgazdászprofesszora volt. Az infláció, a munkanélküliség, az agrárszféra és a növekedés témakörét kutatta.

Magyarországra 1997-ben költözött végleg vissza. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem vendégprofesszora volt. 1998 és 2014 között a Fidesz országgyűlési képviselője volt.

Életének 99. évében, 2019. november 25-én hunyt el Budapesten.