Hirdetés

A jelentés szerint a pénz egy része a Bajnai Gordon korábbi kormányfőhöz köthető DatAdat-cégcsoporthoz került.

Kiemelték, hogy az információk alapján a DatAdat-cégcsoport már Karácsony Gergely (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) 2019-es főpolgármester-jelölti kampánya mellett is feltűnt. Azt írták, a DatAdat által a Karácsony-kampánynak felkínált szolgáltatás „az emberi méltóságot sértő, előítéletes kategorizálást alkalmazott a választók csoportosításánál”.

A hivatal szerint a feltárt információk alapján a DatAdat által kínált szolgáltatás kiterjedt többi között a közösségi médiafelületek, valamint tömeges e-mail-küldő és online petíciós rendszer üzemeltetésére, amely lehetőséget teremtett dezinformációs kampányok lefolytatására. A rendelkezésre álló információk alapján ehhez 6,1 millió ember adatait kínálták fel, amely „a magyar állampolgárok adatainak védelmével kapcsolatos szuverenitás megerősítésének szükségességét is felveti” – áll a jelentésben.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal arra figyelmeztetett, hogy nem egyszeri esetről van szó, hanem egy jelenleg is aktív fenyegetésről, amely mögött egy, a térségben hosszú ideje aktív érdekcsoport áll.

Korábban írtuk

A jelentés szerint a hivatal több új, eddig felderítetlen információ birtokába jutott a Magyarország szuverenitását ért támadás hátteréről a vizsgálat során.

Megállapították, hogy a tiltott külföldi kampánytámogatás mögött egy olyan hálózatszerű struktúra működik, amelynek saját, egész Közép-Európára kiterjedő politikai és üzleti érdekei vannak. Azokat az országokat, ahol ezeket az érdekeket hatékonyan érvényesíthetik, jó szövetségesnek tartják, ahol azonban az érdekeikkel ütköző vezetés van, ott politikai változást akarnak elérni – közölték.

A jelentésben az is szerepel, hogy a magyarországi választások befolyásolása a hálózat érdekeinek érvényesítésére történik, és a hálózat tagjai hasonló beavatkozásra tesznek utalásokat a közelmúltban tartott lengyelországi és a szlovákiai választásokkal kapcsolatban is.

Nem a tiltott külföldi finanszírozásban részesült pártok kerestek támogatókat, hanem a nagy donorok kerestek végrehajtókat saját céljaik eléréséért – hangsúlyozták a jelentésben. Hozzátették, hogy a felvételeken megszólalók Soros Györgyöt az egyik nagy donorjukként azonosították.

A megvizsgált felvételek alapján a jelentés arra is kitért, hogy a hálózat tagjai az orosz-ukrán háború eszkalációjáért lobbiznak az Egyesült Államokban is. A jelentésben bemutatták többi között Wesley K. Clarknak, az Egyesült Államok hadserege nyugalmazott tábornokának, az A4D tanácsadói testület tagjának nyilatkozatait. Mint írták, Simonyi András Washingtonban élő magyar diplomatával például az Egyesült Államok által élezendő háborús konfliktusok és az üzleti lehetőségek összehangolásáról beszélt. Arról is beszéltek a jelentés szerint, hogy kiállásuk a háború ügyében hozzájárult az amerikai politika háborúpárti álláspontjának kialakításához és kritizálták a Biden-kormányzatot, amiért szerintük még mindig nem a szükséges mértékben avatkozik bele a háborúba.

A X platformon megjelent felvételeket is megvizsgálta a hivatal. Azt írták, hogy felvételeken, amelyeken a DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-Párbeszéd választási szövetség tiltott külföldi finanszírozásában érintett szereplők beszélnek a magyarországi választások és magyar politika befolyásolásáról hitelesek, nem manipuláltak.

A hivatal a jelentésben szereplő információk alapján arra figyelmezteti a magyar állami szerveket, hogy „a bemutatott struktúrák és folyamatok továbbra is súlyosan veszélyeztetik a választási folyamatok tisztaságát és Magyarország szuverenitását”.

A teljes jelentés itt olvasható.