– Mi az, hogy termékpályás szövetkezés?

– Ez Nyugat-Európában a mezőgazdaság legszilárdabb pillére, amelynek középpontjában a piacra termelő gazda áll. Ez a gazdák önállóságát megőrző, jövedelmét növelő és érdekérvényesítését a piac globális viszonyai között is garantáló társulási forma termékcsoportok szerint szerveződik. Ez a társulás nem termelő-, nem munkaszövetkezet, nem társasvállalat, nem tőketársulás, de nem is érdekvédelmi testület, hanem független gazdálkodók valóban demokratikus együttműködése piaci helyzetük erősítése céljából.

– Úgy tetszik, szükségük is van rá…

– A rendszerváltás utáni bő egy évtized olyan tömegű kedvezőtlen változást hozott magával, amelyhez hasonló talán csak fél évszázadonként és leginkább háborús eseményeket követően jelentkezik egy-egy társadalom életében. A kis települések életét legmélyebben a gazdasági szervezetek átalakulása érinti. Különösen a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok tömeges megszűnése, újjáalakulása, valamint a különféle vállalkozások kiforratlan formáinak mezőgazdasági térhódítása. Míg minden uniós tagországban felismerték, hogy nemzeti érdek az agrárnépesség helyben tartása, addig világossá vált, hogy Németh Imre miniszter politikai értelemben egy olyan irányt követ, amelynek nem célja a kicsik integrálása, illetve az emberek falun tartása. Sőt az MSZP-SZDSZ-koalíció szemmel láthatóan arra törekszik, hogy ellehetetlenítse a falun élőket.

– Mi lehet a megoldás?

– Az európai minták közül a skandináv országok és Ausztria szövetkezeti hálózata adja számunkra a legfigyelemreméltóbb ismereteket. Az osztrák Raiffeisen Szövetség alulról építkezik és azt a célt szolgálja, hogy a különféle mezőgazdasági árutermelő tevékenységet folytató gazda minél kedvezőbb pozíciót érhessen el a beszerzések, a szolgáltatások és különösen az értékesítés területén. Az egész szervezetre jellemző a non-profit jövedelemelszámolási rendszer. Külső piaci kapcsolataikban ugyan profitorientáltak, és ezért minél nagyobb árbevételre törekszenek, mégis csupán annyi eredményt hagynak vissza a szövetkezeti vállalkozásoknál, amennyi a szolgáltatás fenntartásához, a gazdák tevékenységének előmozdításához szükséges. Az EU országaihoz hasonló módon nálunk is ki kell építeni azt a szolgálatot, amely segíti a termelőket a legelőnyösebb együttműködési forma megismerésében, kiválasztásában és megalakításában. A termékpályás szövetkezés ugyanis a vidéki lakosság polgári életvitelének tartós gazdasági alapjai teremti meg, s ezzel a nemzet jövőjét is szolgálja.

– Mikor jött létre az új Hangya?

– 1998 februárjában 14 új típusú termékpályás szövetkezet alakította meg a Magyar Termelői Értékesítő és Szolgáltató Szövetkezetek, Szervezetek Együttműködését, amely kizárólag non-profit jellegű szervezeteket összefogva vette fel 1999-ben a történelmileg már jól ismert Hangya nevet. A mozgalom sikerét és szükségességét jelzi, hogy megalakulása óta mintegy négyszáz új termékpályás szövetkezet és gépkör jött létre, amire a történelem során eddig aligha volt példa. A legnagyobb partnerünk a Mórahalmi Mórakert Szövetkezet, amely közel kétezer beszállítóval dolgozik.

– Mennyire volt partner mindebben a kormányzat?

– Az elmúlt három évben folyamatosan romlottak a szövetkezni akaró emberek esélyei Magyarországon. A balliberális kormány hatalomra kerülésével ugyanis olyan irányzat vált uralkodóvá hazánkban, amely az átlagos méretű családi gazdaságokkal szemben inkább a jogi személyiségű vállalkozásokat, a nagybirtokokat, multinacionális nagyvállalatokat, illetve a külföldi partnereket támogatja. Miközben a gyengék védelméről beszél, folyamatosan rontja megmaradási esélyeiket. Ez a fajta magatartás ellentétes az unió agrárpolitikájával. A magát szocialistának valló kormányzat, Németh Imre földművelésügyi miniszterrel az élen, szövetkezet-ellenes intézkedések sorát hajtotta végre az elmúlt években. Minden jel arra utal, hogy a kormány megszorító intézkedéseinek célja az, hogy a részvénytársaságok és az integrátorok átmenthessék magukat.

– Hogyan?

– A 85/2002-es FVM-rendelet például a termelői csoportok elismerésének árbevételi értékhatárát még 150 millió forintban határozta meg. A csatlakozáskor az EU ennek mértékére 250 millió forintos ajánlást hozott, a magyar agrárminisztérium mégis duplájára, 500 millió forintra emelte az összeget. A tárgyalások során végül sikerült megalkudnunk 300 millió forintban. Az agrárminiszter a kistermelők rovására ragaszkodott a termelői csoport természetes személy tagjaitól származó árbevétel minimumának három százalékra való leszorításához is, ami azt jelenti, hogy az Európai Unió ajánlásai ellenére a termelői csoportokban nem a kicsik, a veszélyben lévők, hanem a nagy, gyakran multinacionális társaságok adhatják a szavazatok 97 százalékát. Nem vagyunk azonban hajlandók elfogadni, hogy a magyar kormány nem tartja be a rá nézve kötelező uniós jogszabályokat. Az igazunkért, ha kell, elmegyünk a brüsszeli fórumokig is.