A három szent nap

Jézus halálának idejéből különböző természeti jelenségekről számolnak be az evangélisták, kivételt csak János képez. Márk így ír: „Jézus […] hangosan felkiáltva kilehelte lelkét. Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt.” Lukács megemlíti, hogy tizenkettőtől három óráig sötétség lett az egész földön, a Nap elhomályosodott. Máté szerint a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak.

Eleinte úgy gondolták, hogy a sötétség napfogyatkozás lehetett, de ennek ellentmond az, hogy a zsidó húsvét mindig niszán hónap közepén, vagyis teleholdkor van, akkor pedig nem lehet napfogyatkozás. Így két eseményre gondolhattak, holdfogyatkozásra vagy a halál időpontjának közelébe eső napfogyatkozásra, ami később összekapcsolódott egy földrengéssel is. E természeti események időpontja aszerint értékelhető, hogy egybeesnek-e Jézus nyilvános működésével, ami Kr. u. 28-tól, a megkeresztelkedéstől számítható.

Láthattak-e holdfogyatkozást a zsidó húsvét előtti napon a kérdéses években? A szóban forgó időszakban ez a nap kétszer, Kr. u. 30-ban és 33-ban esett péntekre. 33-ban valóban volt egy részleges holdfogyatkozás, de azt Jeruzsálemből nem láthatták. Kr. u. 32-ben észleltek egy holdfogyatkozást, amit láthattak Jeruzsálemben is, csak az hétfői napon volt, nem pénteken. Néhány hónappal a keresztre feszítés előtt, 29-ben viszont majdnem teljes napfogyatkozás következett be Jeruzsálemből is jól láthatóan, sőt a kis­ázsiai Niceában erős földrengést regisztráltak, amit Jeruzsálemben is érezhettek. Idővel a három eseményt már együtt emlegették. A halál legvalószínűbb időpontja így a Kr. u. 30. év tavaszán lehet.

Jézus föltámadását az egyház a nagyszombati körmeneten ünnepli. Valaha húsvétvasárnap hajnalán tartották, de napjaink életformájának jobban kedvez a szombat esti szertartás. Előtte a pap tűz- és vízszentelést tart. Az újtűz a föltámadt Krisztus világosságát jelképezi. A vízszenteléssel a keresztelővizet szenteli meg a liturgiát végző pap.

A föltámadási körmenet indulása előtt ismét megszólalnak a nagycsütörtökön elnémult harangok, mert nagycsütörtökön „a harangok Rómába mennek”. Ettől kezdve a húsvéti vigília Glóriájáig sem harang, sem csengő, sem orgona nem szól a körmenetig. A pap vezetésével a hívek egy meghatározott útvonalat járnak be, ma a legtöbb helyen a templomot kerülik meg. A körmenet átmentése egy archaikus tavaszkezdő szokásnak, a határjárásnak.

Nagy hagyománya van a húsvétvasárnapi ételszentelésnek is. A megszentelendő étkeket hímzett terítővel bélelt kosárba teszik, és így viszik a templomba. Nagyszombaton az esti étkezés az első ünnepi ételsor, amit a föltámadási körmenet után együtt fogyaszt el a család. A főétel füstölt sonka vagy annak valamilyen változata, például csülök, marhanyelv, esetleg füstölt halféle. Elengedhetetlen a főtt tojás, fehéren vagy festve. A torma fontos szerepet tölt be a démonok távol tartásában, de egyéb zöldség is kerül a sonkához: piros retek, újhagyma, újabban medvehagyma vagy egyéb divatos zöldek. Kalácsfélék és a szokásos bejgli a desszert.

Húsvétvasárnap már nagyobb lakomát csapnak, báránysültet burgonyasalátával, fejes salátával: a sülteken és a zöldeken van a hangsúly. A desszertként adott sütemények különböző torták, sok finom krémmel. Aprósütemény is dukál, amit beszélgetés közben fogyasztanak el, de a másnapi locsolóknak azért hagynak belőle.

A húsvéthétfő elsősorban a fiatalság ünnepe. Az öntözés, locsolkodás a tavaszi lustratio (az ókori rómaiaknál megtisztító szertartás) egyik erotikus célzatú változata. Keresztény hagyományok is kapcsolódnak hozzá, hiszen régen a vízbe merítéssel, leöntéssel való keresztelés húsvét táján történt. A locsolóversek sokaságából a bővérű népi humor sem hiányzik. Egy példa a kortárs népköltészetből: „Itt van a kikelet, a halak is ívnak, / Nem locsollak én meg, csak mobilon hívlak!” Vagy egy másik: „Zöld erdőben döglött nyuszi / Szegény vírust kapott, tuti. / Ülök inkább itthon, hali, / Locsoljon meg Győrfi Pali!”

A keresztény vallás egységesítette ugyan az európai húsvéti étkezési szokásokat, de azért minden népnek kialakult a saját étlapja. Németországban nagypénteken mézzel kezdik a napot, lencsét esznek ebédre, este a hal különböző módon elkészített változatait kínálják. Nagyszombaton különböző állatfigurákat süt­nek kalácsból. A nagy evészetet ott is húsvétvasárnap tartják, amikor tormás sonka, tojás, kolbász, csülök, borjú- vagy báránysült kerül az asztalra. Nem véletlen, hogy a mi étrendünk is hasonló, hiszen a német kultúrkör nagy hatást gyakorolt a magyar szokásokra is.

Húsvét elhagyhatatlan kelléke a hímes tojás. Tojásfestést természetes anyagok felhasználásával érdemes csinálni, mivel szebb színeket kapunk, és nem tartalmaznak káros anyagot. Vöröshagymahéjjal sárgásvöröset, lilahagyma-héjjal pirosas-barnát, nyírfalevéllel világoszöldet, áfonyával lilát, céklalével rózsaszínes pirosat.

Komolyan vagy tréfásan, de húsvétkor egy hatalmas misztériumra emlékezünk, amiről Máté így ír: „…A szombat végén pedig, a hét első napjára (azaz vasárnapra – a szerk.) virradólag, kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És ímé nagy földindulás lőn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra. A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó. Az őrizők pedig tőle való féltökben megrettenének, és olyanokká lőnek, mint a holtak. Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadott, a mint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, a hol feküdt vala az Úr. És menjetek gyorsan és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból; és ímé előttetek megy Galileába; ott meglátjátok őt, ímé megmondottam néktek.”