Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Hirdetés

Takács Péter úgy fogalmazott, a díjazottak mind példaképek, mert elkötelezettek az egészség megőrzése mellett, tevékenységük irányt mutat, kitartásuk pedig erőt ad.

A magyar példaképek közül kiemelte Semmelweis Ignácot, akinek az eredményei vitathatatlanok, hiszen anyák ezreinek életét mentette meg, a hangsúlyt azonban nem a gyógyításra, hanem a megelőzésre helyezte.

„Az orvostudomány ma már szinte csodákra képes, halálos kórokkal veszi fel a harcot”, de a hatékony gyógyítás mellett törekedni kell az egészség védelmére, az élet megóvására„ – emelte ki az államtitkár.

Hozzátette, hogy ebben az egészégügyi dolgozóknak kell elöljárniuk, ezért indították el az országos kórházi egészségkihívást márciusban a kórházi dolgozók fizikális és mentális egészségének támogatására. A versenyen 654 csapatban több mint háromezer dolgozó vett részt, a kezdeményezés tehát sikeres volt, így szeretnék azt hagyománnyá tenni – mondta Takács Péter.

Korábban írtuk

A Semmelweis-nap alkalmából Semmelweis Ignác-díjban négyen, Batthyány-Strattmann László-díjban tizenhatan részesültek, egy-egy ember kapta meg a Pro Sanitate díjat, valamint a Köz szolgálatáért érdemjel arany fokozatát, továbbá kiosztottak tizenkét miniszteri elismerő oklevelet is. A rendezvényen oklevelet vehettek át az országos kórházi egészségkihívás első tíz helyezettjének csapattagjai is.

Az egészségügyi államtitkárság kezdeményezésére 2011 óta munkaszüneti nap július 1-je, Semmelweis Ignác születésnapja az egészségügyi és az egészségügyben dolgozóknak.