A hit és a sport erőt ad

Egy ország vezetésének legfontosabb feladata az állampolgárainak védelme, a kultúra, a vallási közösségek, a gazdaság megóvása. Ezután következhet csak az, hogy ha más országok, kultúrák bajban vannak, akkor segítsünk – mondta a Demokratának Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.

– A kereszténység megőrzésén múlik Európa jövője, téved és rombolást hoz az európai nemzeteknek az, aki úgy képzeli, hogy a bevándorlók, a betelepítések jelentik a jövőt, mondta a közelmúltban Székelyvarságon, hozzátéve, az ott élőkből erős hit és vallásosság sugárzik. Hogyan tudja támogatni a kormány a külhoni, például székelyföldi magyarokat hitük, kultúrájuk, anyanyelvük megtartásában?
– Nagyon lényegesnek tartom az elmúlt hat év eredményei közül, hogy sikerült gyökeresen megváltoztatni a nemzetpolitikát ahhoz képest, ami a szocialista-liberális kormányzás idején jellemző volt. Elértük, hogy ma már több lábon áll a külhoni magyarság támogatása, aminek az egyik fontos eleme valóban az egyházi támogatás, de ebbe a sorba illeszthető a kettős állampolgárság és a szavazati jog megadása, a különböző területek, így például a Délvidék vagy Kárpátalja gazdasági támogatása, illetve az oktatási-nevelési célok kiemelt támogatása is. Az egyházakra nagy szerep hárul a magyarságtudat és a nyelvhasználat erősítésében. Ez egyébként a Magyarországon élő nemzetiségekre is igaz: amelyeknél erősebb a hit, a felekezeti hovatartozás, ott a kultúra, a hagyományok őrzése is erősebb. Amikor tehát például az erdélyi, partiumi egyházi közösségeket támogatjuk, akkor nem csupán az épített örökség megmaradását segítjük, hanem az élő hit, ezáltal a nyelv, a kultúra megmaradását, ápolását is. Azoknak a közösségi tereknek a létrejöttét, működtetését, amelyekben összegyűlhetnek a magyarok, azoknak a programoknak, így például táboroknak a megvalósítását, amelyek megszólítják a fiatalokat. S meg kell említeni a határon túli egyházi köznevelés támogatását is, amely szintén kiemelt szerepet kapott, évente fixen legalább 300 millió forinttal, illetve ha lehetőség van rá, ennél is jóval nagyobb összeggel.
– Miközben ön a hit fontosságáról beszél Európa és a magyarság jövőjét illetően, egy nagy olvasottsággal rendelkező liberális blog azt írta két héttel ezelőtt Kövér László hasonló tartalmú gondolataira reagálva, hogy Magyarország nem keresztény ország. Mi jelent nagyobb veszélyt kultúránkra nézve, a liberalizmus vagy a bevándorlók? Vagy a kettő összefügg?
– Teljes mértékben összefügg. Az a vadliberalizmus tette sebezhetővé Európát, ami főleg nyugaton alakult ki, s amit ránk és a térség többi országára is igyekeznek ráerőltetni. Az emberi jogok fontosságát hangsúlyozzák, ugyanakkor egyes csoportok jogait a többség kárára, terhére akarják biztosítani. Nem engedték azt sem, hogy az európai alaptörvénybe bekerüljön a zsidó-keresztény hagyomány, hogy legalább kimondjuk, mire épül az egész közösségünk. Ezáltal nem engedték, hogy visszatérjünk azokhoz az alapokhoz, amelyeket mégiscsak három kereszténydemokrata rakott le. Miután ez a vadliberális törekvés kiüresítette Európát, így Európa, főleg ez a nyugati világ, betegen, felkészületlenül kapta a nyakába azt az idegen kultúrát, ami erős, s amely ugyan sok értéket is magában hordoz, mégis, a miénktől távol áll. Nagy-Britanniában, Franciaországban, egyre inkább Németországban is a muszlim kultúra kezd az európai fölé nőni. Rotterdamot több mint fél évtizede muszlim polgármester irányítja, és most már Londonnak is muszlim polgármestere van. Az, hogy Nyugat-Európa egyre több országában alakulnak ki párhuzamos társadalmak, azt erősíti, hogy a vadliberális elképzelések megbuktak.
– Jellemző a baloldali-liberális oldalra az is, hogy igyekeznek kioktatni a konzervatív oldalt a keresztényi szeretetről. Ebből a szempontból is támadták például a kormány politikáját, mondván, aki Európába érkezik, azt be kell fogadnunk, segítő kezet kell nyújtanunk. Mit gondol minderről ön mint kereszténydemokrata politikus?
– A legszebb az, amikor olyanok beszélnek keresztényi szeretetről, azok próbálnak kioktatni bennünket, akiknek a politikája a bűnös kommunizmus alapjain nőtt ki, s akik nem tagadták meg elődeik egyházüldözését, és máig sem kértek bocsánatot. Mindemellett folyamatosan támadták, támadják az egyházi iskolákat, az egyházi nevelést, úgy általában az egyházak működését. Természetesen a keresztény embereknek, a kereszténységhez köthető országoknak megvan a felelősségük. De az elsődleges felelőssége mindenkinek a saját kis közössége iránt van, legyen az egy család vagy az a lakókörnyezet, ahol él, s a következő lépést akkor kell megtenni a nagyobb társadalmi szerepvállalásban, a szeretet szolgálatában, amikor erre lehetősége és ereje is van. Mindenképp ki kell mondani: a bajt nem Magyarország, Románia, Szlovákia, Lengyelország, tehát nem a térség államai, kormányai okozták, hanem a nagyhatalmak. Akár úgy, hogy az elmúlt évszázadokban lerabolták Észak-Afrika vagy épp a Közel-Kelet természeti kincseit, kihasználták az őslakosságot, és ezért semmit nem nyújtottak cserébe, vagy úgy, hogy a korábbi években olyan háborúkat provokáltak, támogattak valamilyen módon, amelyek még nagyobb nyomorba és káoszba taszították ezeket a térségeket. Ennek a következménye az, ami Szíriában, Libanonban, Irakban és sok más országban kialakult, s ami miatt valóban vannak olyanok, akik nagy bajban vannak és segítségre szorulnak. De az igazi segítségnyújtást az jelentené, ha ezeket az országokat hozzásegítenék a gazdaság, a társadalompolitikai élet rendezéséhez. Persze, amíg ez nem valósul meg, addig is meg kell próbálni segíteni, ezért is ajánlott fel a kormány közel-keleti keresztény iskoláknak támogatást, ezért juttatunk el karitatív támogatásokat, de természetesen az ide érkező rászorultakról, betegekről is gondoskodunk. Tavaly, a kerítés megépítéséig több százezer ember vonult át Magyarországon, ők is kaptak enni- és innivalót, amennyire tőlünk tellett, az átmeneti szállást is biztosítottuk, valamint a migránsokat segítő karitatív szervezeteket is támogattuk tavaly 200 millió, idén 250 millió forinttal. Vagyis, miközben abból nem engedtünk, hogy a rendet betartatjuk és megvédjük a magyar embereket, a hazánkon keresztülhaladók számára is biztosítottuk a humanitárius segítséget.

– Viszont a kvótarendszer elfogadása már nem tartozik az elvárható segítségnyújtás kategóriájába… Mit vár az októberi népszavazástól?
– Itt megint egy megdöbbentő, mondhatnám úgy is, hogy hazaáruló propaganda indult el a balliberális oldal részéről. Megdöbbentő, mert olyanok akarnak befogadni teljesen más kultúrából érkező embereket, akik tizenkét évvel ezelőtt még a külhoni magyarok kettős állampolgársága ellen agitáltak, a határon túli magyarsággal riogatták az anyaországiakat. Ez teljes ellentmondás. De nem csupán kulturális, közbiztonsági, hanem gazdasági veszélyről is szó van, gondoljunk például a migránsonként fizetendő, átszámolva 75-80 millió forintos úgynevezett szolidaritási hozzájárulásra, amivel az Európai Bizottság fenyeget.
– De mi lehet a baloldal motivációja?
– Nyugat-Európában láthatjuk, hogy ahol sokan élnek a korábbi évtizedek bevándorlói közül, ott gyakran erős a baloldal, hogy mást ne említsünk, csak Franciaországot vagy Bécs szerepét a legutóbbi osztrák elnökválasztáson, illetőleg a már említett pakisztáni származású, baloldali londoni polgármestert. Úgy tűnik, a bukott baloldal már csak a migránsok szavazataira számít… Az uniós politikát nézve pesszimista vagyok, és úgy gondolom, bár mi mindent megtettünk az ország, a határaink védelme érdekében, továbbra is szükségünk lesz a társadalom támogatására, hiszen fontos küzdelmek várnak még ránk. A magyar társadalom többsége szerintem tisztában van a veszélyekkel, s lényeges, hogy akik látják a probléma súlyát, ezt a népszavazáson való részvételükkel is erősítsék meg.
– Fél évtized után ismét a kontinensen, ráadásul a keresztény értékekhez hű Lengyelországban lesz a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó. Ebben a helyzetben van-e különleges jelentősége annak, hogy akár egy-két millió keresztény fiatal gyűlik össze a mostani eseményen?
– Már csak azért is, mert a Szentatya itt is fog szólni a menekültekről, migránsokról. Nagyon fontosnak tartom, hogy az ő üzeneteit ne kiragadva jelenítse meg a média, ahogy főleg a liberális sajtó teszi, hanem összefüggésében. Ezek az üzenetek egyrészt a fiatalokat is megszólíthatják, másrészt nyilván a kormányainknak is oda kell figyelni arra, amit a menekültek, a rászorulók megsegítéséről mond. Ezen túlmenően egy ilyen találkozó irányt mutathat, segíthet a fiataloknak a hivatásuk vállalásában, s ezalatt a családi szerepek, a házasság, a családalapítás vállalását is értem. Bízom abban, hogy sokan megkapják ezt a lökést ebben a néhány napban. S ha már Lengyelországról beszélünk, nem szabad elfeledkezni II. János Pálról, a lengyelek szent pápájáról sem: az ő világszemléletére, arra, ahogyan magához tudta ölelni, megbékíteni a világot, ma is óriási szükség van.
– Beszéltünk a hit, a nevelés fontosságáról a kultúra, a nyelv megtartásában. De például legutóbb a labdarúgó-Eb kapcsán láthattuk azt is, hogy a nemzettudat, a nemzeti összetartozás erősítésében a sportnak is lényeges szerepe lehet. Ilyen szempontból is érthető, hogy a kormány támogatta a Székelyföldi Labdarúgó-akadémiát, az erről szóló döntést persze szintén támadták ellenzéki részről…
– Sőt hadd tegyem hozzá, a Székelyföldi Jégkorong-akadémiát is támogatja a kormány, s ami megdöbbentő, hogy a sportág olyan alakja is bírálta ezt a lépést, aki maga is együtt játszott székelyföldi srácokkal. Olyanokkal, akik közül kettő, Sofron István és Bartalis István például a magyar csapat legjobbja volt a remekül sikerült szentpétervári világbajnokságon… Számomra felfoghatatlan, hogy egyesek sajnálják a külhoni magyaroktól ezeket az ország költségvetése szempontjából kicsi, jelentőségük szempontjából viszont óriási támogatásokat. A szülőföldön maradás, vagy éppen az, ki miért megy el egy másik országba, sok mindentől függ, nem csupán gazdasági, anyagi kérdésektől. Például egy erdélyi, partiumi fiatal számára nyilván megtartó erővel bír a táj szépsége. De lényeges az is, hogy támogassuk a közösségi terek létrehozását, legyen közösségi gondolkodás. Ebbe beletartoznak az egyházi támogatások, a köznevelési, felsőoktatási támogatások, a kulturális támogatások és igen, a sporttámogatások is.
– Hiszen a sport is közösségi élményt ad.
– Valóban, a futball-Európa-bajnokság kapcsán is láthattuk, mekkora ereje van a sportnak, hányan vonultak, gyerekek, fiatalok, nemzeti színekbe öltözve, kifestve, zászlókkal a budapesti utcákra ünnepelni, hányan voltak büszkék a jó szereplésre vidéken éppúgy, mint a magyarok lakta határon túli területeken… Másfelől azok a tehetséges fiatalok, akik nem magyar környezetben találják meg a sportban való örömüket, adott esetben jövőjüket, könnyen lehet, hogy el fognak veszni a magyarság számára. Fontos hangsúlyozni ugyanakkor, hogy ez nem a többségi nemzetek ellen szól. Mert lehet, hogy miként Jenei Imre vagy Bölöni László sok örömet szerzett a román szurkolóknak is futballistaként, edzőként, a fiatal hokisok vagy focisták közül is kikerülnek később román válogatott játékosok. De eközben jó eséllyel még erősebben kötődni fognak a magyar kultúrához, Magyarországhoz. Vagyis a magyarság és a többségi társadalom is nyerhet. Ugyanez igaz az egyházi támogatásokra is. Román egyházi vezetőknek is elmondtuk, hogy a magyar keresztény közösségek megmaradása őket is erősíti, s ez be is igazolódott a közelmúltban. Amikor a temesvári metropolitával, Ioan Selejannal találkoztam, örömmel számolt be arról: amiként a mi Alaptörvényünkben szerepel, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatán alapszik, ők is aláírásgyűjtést indítottak Romániában, hogy ezt rögzítse az alkotmányuk, s már több mint hárommillióan támogatják a kezdeményezést. Ehhez az ottani magyar egyházak is csatlakoztak. Ez is mutatja, hogy ha vannak is sérelmek, rossz politikai döntések, a közösen vallott értékek megvédésében össze kell fognunk. A hit és a sport is kapocs lehet, hozzásegíthet a viszony megváltoztatásához.
Bándy Péter

Demokrata, 30. szám, 2016. július 20.