Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a Huszár Emlékhely avatásán Szilvásváradon 2025. július 1-jén
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Hirdetés

Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott: egy békét képviselő országban és egy olyan hadseregben, amely remélhetőleg örökre békében fog működni, jelentősége van annak, hogy hőseinkre és őseinkre emlékezzünk, hogy tudásuk tovább élhessen a mindenkori magyar honvédségben.

Emlékeztetett: minden háború megszüli a maga hőseit, így történt ez a magyarság háborúi során is. „Áldozatuk elvárja és megköveteli az utókortól, hogy emlékezzünk rájuk: ne csak néhány beszéd erejéig, hanem azzal is, hogy lelkületüket, identitásukat megőrizzük és továbbvisszük” – fogalmazott a miniszter. Ez a 21. század katonájának is fontos és hasznos – tette hozzá.

A huszár a magyar néplélek egyenruhába öltött formája – jelentette ki. Az egész világ megismerte, félte, majd elfogadta, megszerette – idézte fel. Voltak olyan „szomorú évtizedek”, amikor a csaták tüzében született hőseinket és áldozataikat elengedtük, elfeledtük, földre dobtuk, megtapostuk. Kifejtette: voltak azonban más nemzetek, akik ez idő alatt is felemelték és magasan tartották azt a zászlót, amelyet az évszázadok során, tőlünk tanulva, velünk harcolva tőlünk átvettek.

Tarthatatlan volt, hogy a magyar lélek egy ilyen fontos darabját ne ez a nemzet vigye tovább. Fel kellett emelnünk tehát a porba hullott zászlót, a lángot, a szablyát, a tradíciót és ez meg is történt a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály megalakulásával. Sokakat illet ezért köszönet – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a néhány éve újjászületett egység jogfolytonos az 1688-ban alapított Nádasdy Ferenc Huszárezreddel.

Ezeréves nemzetünk és országunk hagyományainak és kultúrájának megteremtése és átadása kötelességünk és magasztos feladatunk – zárta szavait a miniszter.

Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte: szinte napra pontosan 176 éve a szabadságharc egyik legnagyobb és legvéresebb lovas csatája zajlott Komáromban. A szilvásváradi lovasközpont mellett, egy sziklatalapzaton nyugvó huszáremléktábla avatása „az akkori hős huszárok előtt is főhajtás, ahogyan mindazok előtt, akik lóháton, karddal és szívvel írták be magukat a nemzet történelmébe” – fogalmazott.

Szavai szerint a magyar huszár mindig a szabadság, bátorság, nemzeti önrendelkezés és méltóság megtestesítője volt, egyben nemzeti jelkép és hungarikum, melyben a lovaglás, fegyverforgatás, a kultúra és erkölcsi tartás összekapcsolódik. Ezért a huszár jelképe a hűségnek, tiszteletnek, bajtársiasságnak és nemzetben való hitnek – húzta alá.

A 2020-ban létrehozott Honvéd Huszár Díszalegység, a mai gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály nem csupán a múltat idézi, de a jövőt is formálja – mondta. Jelezte: az Agrárminisztérium büszke arra, hogy ennek az egységnek a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság, a lipicai lótenyésztés hazai fellegvára ad otthont és munkájukat a világszínvonalú Lipicai lovasközpont teljes infrastruktúrája és szakembergárdája is segíti.