Fotó: MTI/Illyés Tibor
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára (b) és Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke az országos Járóbeteg Irányítási Rendszerről tartott sajtótájékoztatón a XX. kerületi Ady Endre utcai szakrendelőben 2024. február 12-én

Rétvári Bence a XX. kerületben, az Ady Endre utcai szakrendelőben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: novemberben indult el az ország 90 járóbeteg-szakrendelő intézményében a Járóbeteg Irányítási Rendszer, amelynek segítségével a betegek különböző szakrendelésekre kaphatnak időpontot. Pesterzsébeten jelenleg öt, de március 1-jétől valamennyi rendelésen működik majd a JIR, és a foglalt időpont megjelenik az EgészségAblak mobilalkalmazásban is.

Hirdetés

Hozzátette: tervezik a rendszer további bővítését, így az év második felétől mobilalkalmazáson keresztül is lehetséges lesz az időpontfoglalás, -módosítás és -lemondás.

Az államtitkár hangsúlyozta: az országos betegirányítási rendszer a jobb szervezettséget és a hatékonyságot segíti, az időpontegyeztetéssel nem az orvosnak vagy a szakasszisztensnek kell foglalkoznia, így a betegek gyógyítására koncentrálhatnak.

Korábban írtuk

Rétvári Bence elmondta: már több mint 2,7 millióan töltötték le az EgészségAblak alkalmazást, és havonta átlagosan 2,3 millió leletet töltenek le a betegek.

A Járóbeteg Irányítási Rendszer működésének eddigi tapasztalatairól szólva elmondta: január 1-je óta 3,5 millió időpontot „kínáltak ki” az intézmények, leginkább a nőgyógyászati, kardiológiai és szemészeti szakrendelésekre, és most is elérhető 2,9 millió szabad időpont a rendszerben.

Hozzátette: sajnos a betegek 30 százaléka nem jelenik meg a lefoglalt időpontján, de a legfoglalt időpontok láthatók az EgészségAblak applikációban, így a betegek egy gombnyomással le tudják mondani az időpontjukat, amit más le tud foglalni.

A cél az, hogy mindenki gyorsabban, hamarabb jusson el az orvoshoz, javuljon a rendelők kihasználtsága, és csökkenjen a várakozási idő – fogalmazott az államtitkár. Megjegyezte: a digitális fejlesztések az élet számos területén megjelentek, ezért tartotta a kormányzat fontosnak, hogy az egészségügyben is bevezessék, és hamarosan mindenkinek „a zsebében lesz” az összes egészségügyi dokumentuma.

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a szövetség partner a fejlesztéssorozatban.