Hirdetés
Fotó: Demokrata/Vermes Tibor

– Megnyerte a polgármester-választást, egy híján minden egyéni körzetet „behúztak”, a Fidesznek az európai parlamenti és a fővárosi közgyűlési listája is első helyen végzett az I. kerületben. Hogy csinálták?

– Nagyon sok apró összevetője van egy sikeres kampánynak; ha valamelyik hiányzik vagy kimarad, akkor változik az összkép, és jó eséllyel a végeredmény is másként alakul. Én a közösségépítésen keresztül érkeztem a politikába, a Fidelitas elnöke voltam öt éven keresztül, elnökségem utolsó kongresszusán 700 küldött gyűlt össze.

Amikor elvállaltam a feladatot az I. kerületben, biztos voltam benne, hogy egy összetartó és összeszokott csapatra van szükségünk. Cirka négy éve dolgozunk együtt azokkal, akik közül 2022-ben kiválasztottuk a képviselőjelölteket. A fővárosi kerületekben sok esetben az utolsó pillanatig lebegtették, hogy ki indul a választáson. Ez a bizonytalankodás zsákutcába vezet. A Várnegyedben mindenki levonta a 2019-es vereség tanulságait, kezdeményezni kell, nincs biztosra vehető győzelem, az elmúlt években mindenki arra szocializálódott, hogy küzdeni kell. Budapest legfiatalabb csapatával vágtunk neki a választásnak, mindenki motivált volt, mindenki magáénak érezte a célt, hogy a Várnegyedet ismét a polgári oldal vezesse. Mindezekkel párhuzamosan olyan dolgokat csináltunk, amelyeken keresztül az emberek azt érezték, hogy mi valóban foglalkozunk velük. A jó csapat mellett ugyanis a győzelem másik elengedhetetlen feltétele, hogy az emberek érezzék, értük csináljuk. Fenyőfa- és ruhavásárt szerveztünk a rászorulóknak, miközben a kerület kulturális és közösségi életét is megújítottuk. Mindezt ellenzékből.

– Úgy fogalmazott: hogy a Várnegyed ismét a polgári oldal mellé álljon. Az önkormányzati politikában van jelentősége a világnézeti versenynek?

– Ha rajtam múlik, akkor nincs. Mindenki előtt világos, hogy milyen értékeket vallunk a magunkénak, hangsúlyosan hazafias és keresztény közösség vagyunk. Egy kerület irányítása azonban olyan konkrét feladatokkal jár, amelyek elvégzése kizárólag szakértelmet követel, nem egy bizonyos világnézet melletti elkötelezettséget. A pártpolitizálást V. Naszályi csapata vonszolta be a kerület életébe. Eredmények híján a ma divatos újbalos, marxista irányzat felé tett kikacsintással próbáltak rokonszenvet kelteni maguk iránt. A párbeszédes Kun János például egy testületi ülésen felszólalva elmondta, hogy jó lenne, ha végre felülemelkednénk a kommunizmus bűnein, és örülne, ha Marx megszűnne szitokszónak lenni a Várnegyedben. Saját bevallása szerint 1956 eseményeivel azért nem foglalkozik, mert akkor még csak hároméves volt. A polgármester kommentár nélkül, mosolyogva hallgatta képviselője szavait. Sokan érezték a kerületben, hogy teljes a zűrzavar a vezetők fejében. Mi nem mentünk bele ezekbe a harcokba, helyette elvégeztük azt a szembesítő munkát, amiből kiderült, hogy a kerületi vezetés nemcsak korrupt, de káoszba taszította az önkormányzatot. Folyamatosan pattantak ki a korrupciós botrányok, nem tudták olyan ütemben elvarrni a szálakat, mint amilyen iramban loptak.

Korábban írtuk

– Megvádolták önöket azzal is, hogy einstandolták a kerületi újságot, amelyet a kampányban fegyverként használtak.

– Nem volt szükségünk a kerületi lap támogatására, a Budai Polgári Közösség ugyanis indított egy sajátot, az Egyker Magazint, amelynek a terjesztésében mi is segítettünk. Az elmúlt két évben havonta jelent meg. Nekünk évekig esélyünk sem volt bekerülni a hivatalos helyi újságba, a Várnegyed Magazin megszűnéséig V. Naszályi Márta játszótere volt. A polgármester asszony azt állítja, hogy miattunk szűnt meg, a valódi ok azonban az, hogy nem fizette be a számlákat, így a 200 napon túli tartozás miatt a nyomda felmondta a szerződést. Több mint egyéves huzavona után végül sikerült újraindítani a hivatalos kerületi lapot, amelyben a polgármester és munkatársai ugyanúgy megjelenhettek, mint a jobboldali képviselők. A minket ért vádakra válaszként el szoktam mondani, hogy az egyik ellenzéki újság megkeresett, készítenének velem egy interjút, amiben a kerületi magazin ügyére is rákérdeztek volna. Az újságírónak elküldtük az archívum linkjeit, amelyben a régi és az új kiadás számai is benne voltak. Annyit kértem, hogy hasonlítsa össze és döntse el, melyiket tarja kiegyensúlyozottabbnak. Válaszában megköszönte a segítségünket, majd jelezte, hogy most nincs ideje a Várnegyed Magazinnal foglalkozni, majd később visszatérünk rá.

– Ha megtörténik az átadás-átvétel, várható-e, hogy előkerülnek más ügyek?

– Biztos vagyok benne, hogy nem ok nélkül akadályozták az önkormányzat pénzügyi és jogi átvilágítását. Egy független céggel majd átvizsgáltatjuk a papírokat, és minden olyan esetben feljelentést teszünk, amikor törvénytelenségre bukkanunk. Csodákat azonban senki ne reméljen. Rengeteg jogásszal dolgoztak együtt, ha nem is tüntették el a nyomokat, megoldották, hogy egy esetleges vizsgálat után ne lehessen őket felelősségre vonni. Bírósági ítélethez pedig egyértelműen bizonyítani kell egy-egy politikus érintettségét. Sok esetben azt látjuk, hogy amit tettek, törvényes, de nem tisztességes. Egyértelmű, hogy megkárosították az önkormányzatot, de minden a jogszabályoknak megfelelően történt. Gyakran valamelyik titkárságvezetővel vagy egy alacsonyabb beosztású munkatársukkal írattak alá dokumentumokat. Ugyanaz a helyzet, mint 2006 után, amikor senkit nem ítéltek el, vagy a Hagyó-ügyben, amikor nevetséges ítéletekkel úszták meg az elkövetők.

– Közösség, társadalmi munka, szembesítés… Az ellenzéki média szerint nem a felsoroltak, hanem a dél-amerikai magyarok szavazatai segítették győzelemhez. Az RTL Klub legalábbis ezt állította.

– Kemény kampány volt, a baloldali média nem bánt kesztyűs kézzel velünk, a jobboldali pedig V. Naszályi Mártával. Ezzel együtt tudok élni. Számomra sokkal érdekesebb az, ahogy a polgármester nagy vehemenciával beleveti magát egy olyan ügybe, amelyről biztosan tudta, hogy humbug. A baloldali média csak habosította a történetet, mintha lett volna ügy. A választás után a 444 egy cikkben végül elismerte, hogy nettó félrevezetés történt. A 4-es számú szavazókörben, ahol a Máltai Szeretetszolgálat intézménye működik, és ahova be volt jelentve a nagyjából 700 venezuelai magyar menekült, mindössze 500 szavazatot számoltak össze. A választási aktivitás alig érte el a 35 százalékot. Ennek az a magyarázata, hogy a venezuelai magyarok bár a kerületben lettek bejelentve, nem itt laknak. A Máltai Szeretetszolgálat minden kérdésre válaszolt, mindenki tudta, hogy bevett gyakorlatról van szó, lakcímet létesítenek azoknak, akik a honosítási eljárásban részt vesznek, mert csak így tudnak hivatalos ügyeket intézni. Már 2019-ben is be voltak ide jelentve menekültek, amikor V. Naszályi nyert. Akkor ez nem jelentett problémát. Ahogy az sem, hogy az Iványi Gábor által irányított Oltalom Karitatív Egyesület VIII. kerületi központjába 900 hajléktalan van bejelentve. A venezuelai magyarokat arra használták fel, hogy hergeljék a szavazóikat. Márta egy korrekt Facebook-posztban gratulált a győzelemhez, majd utána kommentekben elkezdték azt a narratívát építeni, hogy csalás történt. Teszik mindezt annak fényében, hogy az egyéni körzet egészét fölényesen nyerte a Fidesz jelöltje, nem csak az említett szavazókört.

– A végeredmény azonban már nem változik, ősztől ön vezeti a kerületet. Mi a legsürgetőbb feladat?

– Számtalan probléma van, amely azonnali cselekvést igényel. A hajléktalanok ellátása, a közterületek tisztasága, a biztonság megteremtése azonban kiemelt helyen állnak a listán. Az utóbbi időben is több botrányos ügy robbant ki a Batthyány tér környékén. Szakértők bevonásával olyan humánus megoldást keresünk, amely a hajléktalan emberek érdekeivel is összhangban áll. Elsősorban a Máltai Szeretetszolgálatra számítunk, akik működtetnek egy intézményt a Batthyány téren. Meg kell említeni, hogy jellemzően nem azokkal van a gond, akik a szállóra járnak, hanem akik kint élnek a téren és a környékbeli utcákon. A rendőrség segítségére is szükség lesz, a közterület-felügyeletet pedig át fogjuk alakítani, jelenlegi állapotában ugyanis nem képes ellátni azokat a feladatokat, amelyekre hivatott volna. Szélesebb hatáskörű, jóval motiváltabb önkormányzati rendészetet szeretnénk létrehozni.

– Borítékolni lehet a baloldali médiafelületek szalagcímeit, ha tényleg megerősítik a közterület-fenntartókat: Böröcz László magánhadsereget épít!

– Nem a média szimpátiájának elnyeréséért dolgozom. Ezzel együtt nem várunk el mást, mint azt, hogy a törvénybe ütköző cselekedeteket akadályozzák meg. Eddig a hatóságok passzivitása arra bátorított egyeseket, hogy a Batthyány téren és a Vérmezőn és igazából bárhol a kerületben elvégezhetik kis- és nagydolgukat. A gyerekorvosi rendelő és közvetlenül a játszótér mellett is rendszeresek a közszeméremsértő esetek. Az emberi méltóság védelméhez hozzátartozik az is, hogy ne engedjük meg, hogy hajléktalanok a játszóterek mellett éljenek nemi életet. A végtelen szemétszigeteket is fel kell számolni, aminek első lépése az, hogy a szemetelésnek kell véget vetni. Sokan megszokták, hogy senki nem szól rájuk, ha eldobálják a műanyag palackokat vagy az élelmiszerek csomagolását. Az egyenruhások ezután majd figyelmeztetik a szemetelőket; megteremtjük számukra azt a támogató közeget, hogy ne a közterület-felügyelet munkatársai érezzék magukat kínosan, amiért végzik a munkájukat. Ez a gyakorlat nem sérti senkinek a jogait. És biztos vagyok benne, hogy egy év múlva egész más közállapotokkal fogunk találkozni, mint most.

– Miért lesznek az önkormányzat munkatársai érdekeltek abban, hogy többet dolgozzanak, mint eddig?

– A motivációban és a versenyben hiszek, az önkormányzat működtetésekor is. Ez a képviselő-testület tagjaira és a munkatársainkra egyaránt érvényes. A képviselői kerületek adottak, mindenki a saját területéért felel, az itt élő polgárokkal együttműködve kell megoldásokat találjanak. Aki dolgozik, az képes lesz eredményeket felmutatni. Az önkormányzati dolgozók munkáját pedig nemcsak jól megfizetjük, amiért azt várjuk, hogy tartsák tisztán a közterületeket és a zöldfelületeket, hanem versenyeztetjük is őket a munka minősége tekintetében, és a jó munkának meglesz a jutalma. Minden munkatársunknak lesz saját területe, amiért felelősséget vállal. Mindenkit érdekelté kell tenni abban, hogy jól dolgozzon. Az eredmény mérhető. Nyilván vannak nehezebben takarítható részek, oda több erőforrást kell irányítani. De összehasonlítható lesz, hogy melyik csapat hogyan végzi a munkáját. Én hiszem, hogy ez működik.

– Szóba kerültek a zöldfelületek. Az elmúlt ciklusban egy zöldpárt politikusa vezette a kerületet, a zöldforradalom azonban elmaradt. Mi az önök ajánlata azok számára, akik a baloldalra szavaztak, és aggódnak a klímaváltozás miatt?

– Nem kérdés, hogy jelentős kihívásokkal nézünk szembe. Globális és lokális szinten egyaránt. A klímavédelem pedig szintén nem világnézeti ügy. Azt mindenki láthatja, hogy az elmúlt néhány év időpazarlás volt, a klímavészhelyzet kihirdetésén túl ugyanis semmi nem történt. Az elmúlt hetekben elszenvedett kánikula bebizonyította, hogy a mediterrán típusú, lekövezett, zöldfelület nélküli terek és utcák ideje lejárt. Fákra, árnyékra, nagyobb zöldfelületekre van szükség. Meg kell teremteni a lehetőségét, hogy fasorok szegélyezzék mindenütt az utcákat. Ehhez közműalagutakra van szükség, ami jelentős befektetést igényel, hosszú távon azonban több szempontból is megtérül: olcsóbb a közművek karbantartása, és növelhető az ültetett fák száma. A felújítások során ezentúl figyelembe kell venni, hogy a zöldfelületeknek van elsőbbségük. A lényeg azonban az, hogy a klímavédelem területén mindenképpen többet lépünk majd előre, mint az előző ciklusban.

– Polgármesterként tagja lesz a Fővárosi Közgyűlésnek is. Izgalmas időszaknak néz elébe. Mire számítanak?

– Az nyilvánvaló, hogy Karácsony Gergely mögül hiányzik a többség, talány, hogy így mihez kezdenek. A következő egy évben nem gondolom, hogy előre hozott választás lenne, hacsak a főpolgármester úr nem mond le. Az alkudozások azonban már valószínűleg megkezdődtek. Az alakuló ülésen kiderül, hogy a Tisza és a Kutya Párt képviselői mihez kezdenek a polgároktól kapott megbízásukkal. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy különböző ügyekhez kapcsolódóan jön létre többség a frakciók között. Én a magam részéről arra fogok törekedni, hogy az első kerület érdekében együttműködjek mindenkivel, ha szükséges Karácsony Gergellyel is. Annak azonban véget vetünk, hogy az I. kerület nettó befizetője legyen a fővárosnak, mint az elmúlt négy és fél évben. Még a fővárosi területek fejlesztését is a kerülettel fizetették ki, miközben a humán erőforrást kivonták. Világos vonalat kell húzni, legyen egyértelmű, hogy mi a kerület, mi a főváros kötelessége, és melyek a közös célok.