A jövőbe látó iskolaigazgató

– A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) országos elnökségében betöltött vezető tisztségét nyugdíjba vonulása után is szeretné megtartani. Miért ilyen fontos önnek a társadalmi felelősségvállalás?

– A pedagógia területe forrong. A pedagógusokat tömörítő érdekvédelmi szervezetek egy jelentős része, köztük a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) teljes mértékben átpolitizálta a szakmát, amit rendkívül ártalmas iránynak tartok. Én nem vagyok híve a hangos elégedetlenkedésnek, az acsarkodásnak és az erőszakos asztalveregetésnek, a diákok politikai célú mozgósítását pedig elítélem. Mindig is jobban bíztam a mérsékeltebb, józanabb hangvételű problémamegoldásban, a döntéshozókkal folytatott konstruktív tárgyalások sikerében. 

– Csakhogy a PSZ és a PDSZ szerint a tárgyalások a béremelés tekintetében eddig nem vezettek eredményre…

– Velük ellentétben az NPK szeme előtt nemcsak a béremelés, hanem egy vonzó pedagógusi életpályamodell kialakítása lebeg, amely az egyetemi hallgatóktól a pályakezdőkön és a már jó ideje aktív munkavállalókon át a nyugdíj előtt állókig valamennyi korosztályt érint.

– Mi az, ami ezek közül már megvalósult?

– Például a vezetői pályamodell. Ennek részeként az igazgatók és helyetteseik bére az elmúlt másfél évben jelentősen megemelkedett. Most a többieken van a hangsúly. De azt azért ne felejtsük el, hogy az utóbbi két évben megjelenő világméretű pandémiát az orosz–ukrán háború kitörése követte, nem is beszélve a Brüsszellel folytatott folyamatos csatározásokról.

– Milyennek látja a pedagógusok társadalmi megítélését?

– Ki merem mondani, hogy a lakosság mintegy fele nem pedagógusbarát.

– Mit gondol, mi lehet ennek az oka?

– A kérdés nagyon összetett. A hetvenes években, amikor a pályámat kezdtem, úgyszólván zsigeri tisztelet övezte a pedagógusokat. Ez a tekintély a nemzedékváltozások során jelentősen megkopott. Napjainkban, csakúgy, mint a futballhoz, a pedagógiához is mindenki ért. Egy rosszul értelmezett demokráciafelfogás részeként a döntéshozókon, a fenntartókon és a szakembereken túl ma már a szülők, sőt a diákok is rendre bele akarnak szólni az általuk nem teljeskörűen ismert folyamatokba, miközben a pálya is egyre összetettebbé és bonyolultabbá válik.

– A tanévkezdés előtti hetekben a PDSZ azt hangoztatta, hogy 16 ezer pedagógus hiányzik a rendszerből. Egy augusztusi kormányinfón Gulyás Gergely, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője cáfolta a PDSZ kijelentését. Valójában mekkora a tanárhiány?

– Nincsenek pontos statisztikai adataink, és nem ismerjük azoknak a forrásoknak a megbízhatóságát sem, amelyek alapján a PDSZ közzétette az említett számadatot. A 16 ezres tanárhiányról szóló nyilatkozatokat lényegében hangulatkeltésnek tartjuk. Az tény, hogy az évente mintegy hatezer nyugdíjba vonuló pedagógus mellett nagyságrendileg ugyanennyien jelentkeznek felsőfokú tanári képzésre, de közülük sokan már az egyetemi éveik alatt lemorzsolódnak, vagy diploma után el sem kezdik az iskolai munkát, így összességében évről évre többen távoznak a rendszerből, mint ahányan ideérkeznek.

– Önöknél, az Epreskerti Általános Iskolában van-e szakemberhiány?

– Szerencsére nincsen. Ráadásul azt is el tudom mondani, hogy a Debreceni Tankerületi Központ százszázalékos szakos ellátottsággal működik. A professzionális szervezésnek köszönhetően ugyanis a tankerületen belül oldódik meg a probléma. Szükség esetén például debreceni pedagógusok adnak órát a környező kistelepüléseken, többek között a jelentős roma népességgel bíró Bagaméron, Újlétán vagy éppen Álmosdon.

– Mit szólnak ehhez a városi tanárok?

– Ez egy pedagógiai hitvallás, ráadásul a tapasztalatszerzés szempontjából sem elhanyagolható. Nálunk is volt olyan kolléga, aki visszatérve a falusi intézményből úgy fogalmazott, hogy a jövőben sokkal jobban meg tudja majd becsülni a kiegyensúlyozott családi háttérből érkező gyerekeket fogadó, jól felszerelt, kényelmes iskolai környezetet.

– A tanévkezdés előtt Horváth Péter, az NPK elnöke úgy nyilatkozott, hogy a hazai tanárhiányt csak rövid távon enyhítheti, hogy idén a nyugdíjas pedagógusok nyugdíjuk megtartása mellett is taníthatnak az állami fenntartású intézményekben közalkalmazottként. Vajon lesznek jelentkezők?

– A friss nyugdíjasokban még rengeteg erő és ambíció van, biztos vagyok abban, hogy sokan élnek majd a lehetőséggel, de hosszú távon a pedagógusképzés vonzóbbá tétele enyhít a tanárhiányon.

– Milyen fejlődési ívet mutat az ön által 2001-ben alapított Epreskerti Általános Iskola?

– Húsz évvel ezelőtt az Epreskertben nem volt iskola, a gyerekek többnyire a belvárosba jártak tanulni. Latba vetve helyhatósági kapcsolataimat és összefogva a lakossággal, sikerült elindítanunk az intézményt. Mára Kelet-Magyarország egyetlen informatika tagozatos általános iskolájává fejlődtünk. A hazai általános iskoláknak abba a felső tíz százalékába tartozunk, amelyek az országos kompetencia­méréseken a legjobb teljesítményt érik el.

– A PISA-tesztek alapján, amelyeket többek között az OECD-országok diákjai között végeznek, a nyugati-európai, különösen pedig a skandináv országok tanulói remekelnek. Mit gondol erről?

– Én elsősorban a zárt rendszerben végzett teljesítményméréseket tartom hitelesnek, mint amilyen az érettségi is. A PISA-teszt nem ilyen. Ezzel együtt természetesen elismerem a nyugat-európai oktatási rendszer eredményeit, de mivel lehetőségem volt külföldi tanul­mány­utakon részt venni, személyes tapasztalatokat is szereztem a nyugati oktatási szisztéma nevelési hiányosságairól is.

– Mondana egy-két példát?

– Az egyik holland iskolában például átlátszó üvegajtókat szereltek fel a tanulók mosdóiba, mert annyian használtak kábítószert, hogy a tanárok kénytelenek voltak folyamatosan kontroll alatt tartani őket.

– És a gyerekjogok?

– Ezt a kérdést én is feltettem az ottani intézményvezetőnek, aki úgy fogalmazott, hogy náluk drogok vannak, nem jogok! De más szomorú példákat is láttam. Egy német intézményben a gyerekek köszönés nélkül, ordibálva rohantak ki az iskola főbejáratán, csaknem felborítva a külföldi delegáció tagjait. Ilyen esetekben én már nemigen vagyok kíváncsi a diákok tanulmányi eredményére. De ugyanitt történt meg az is, hogy az extrán felszerelt gyönyörű tankonyhában a tanulók az élelmiszerek hajigálásával ütötték el az időt. És bár ez inkább oktatási, mint nevelési kérdés, de egy brit iskolában megdöbbenve tapasztaltam, hogy a gyerekek szinte kizárólag játékprogramokat futtatnak a számítógépen, és nem tanulnak meg egyéb felhasználási lehetőséget.

– Ezzel szemben a debreceni Epreskertiben?

– Mi nemcsak a szabadidő eltöltésére használjuk a számítógépet, hanem hozzáadott értéket teremtve programozást, robotikát, szövegszerkesztést, képbeillesztést is oktatunk játékos formában, de a szaktárgyak tanítását is segítjük a gépekkel, pedig a mi tárgyi feltételeink szerényebbek.

– Számítanak-e arra, hogy a fűtési idényben visszatér az online oktatás?

– Nem készülünk erre, ilyen jellegű utasítást nem kaptunk, de a sajtóhíresztelésekkel szemben arról sem volt szó, hogy vizsgáljuk meg a fával történő fűtésre való átállás lehetőségét. Amennyiben egy intézményben a váltásra technikailag mód van, akkor az átállást logikus és észszerű választásnak tartom. De az új tanévvel kapcsolatos oktatási-nevelési és fejlesztési kérdések már az utódom hatáskörébe tartoznak, én a békés nyugdíjas éveimre készülök. Több időt szeretnék a családommal tölteni, imádok kertészkedni, és továbbra is kijárok majd a Loki meccseire, ahová bérletem van.