„Hallotta, hogy miután a fideszes Bús Balázs polgármesterként megtudta, hogy a kerülete óvodájában egy pedofil vadászik évek óta a gyerekeinkre, akkor ő hónapokig eltitkolta ezt? Miért?” – teszik fel a kérdést a Very Important Planet, azaz VIP nevű portál Facebook-oldalán közzé tett videóban. A kommentek között megtalálható a III. kerület volt fideszes polgármesterének hozzászólása is, aki jelzi: feljelentést tesz a „fake news oldallal szemben”. A Mandiner megkereste Búst, aki a lapnak megerősítette,

Hirdetés

becsületsértés és rágalmazás miatt a rendőrséghez fordult.

Mint írja: „Látható, hogy a baloldal semmilyen hazugságtól nem riad vissza. Szabó Tímea nagyon kétségbe lehet esve, ha bűncselekmény elkövetése árán is folytatja hazug gyűlöletkampányát. Találkozunk a bíróságon.”

A Párbeszéd parlamenti képviselője ismét indul a körzet egyéni mandátumáért, az érintett által már korábban tételesen cáfolt, március elején „felmelegített” vádak alighanem a kormánypárti politikussal szemben alighanem a győzelmi esélyeit hivatottak növelni. Ami a videót közzé tevő médiumot illeti, honlapja szerint annak küldetése a következő: „A független médiatér szélesítése mellett »zöld szemüveget« kínál Önöknek. Az a célunk, hogy cikkeink – egyenként és tágabb kontextusban is – bolygónk, országunk, településünk, utcánk, otthonunk élhetőbbé tételét szolgálják. Alapvetésnek tekintjük, hogy rávilágítsunk a kevesebb szeméttermelés és a tudatos fogyasztás fontosságára, ahogyan elengedhetetlenül fontos a zöldpolitikából, illetve annak hiányából következő, mindnyájunkat és mindennapjainkat érintő összefüggések bemutatása.”

Korábban írtuk

Az újság létrehozásának igénye a Párbeszéd Magyarországért köreiben képződött meg, működésének alapjait pedig a Zöld Terasz Alapítvány biztosítja

– írják.

A media1 portál 2020-ban ezzel a címmel számolt be a VIP indulásáról: „Indul a Párbeszéd zöld online portálja, a Very Important Planet.” A cikkből aztán kiderül az is, hogy Zöld Terasz Alapítvány kuratóriumi elnöke Csomós Lilla Annamária ügyvéd, aki a Párbeszéd pártalapítványával, a Megújuló Magyarországért Alapítvánnyal is együttműködik. Valóban, a Karácsony Gergely, Tordai Bence és Szabó Tímea nevével fémjelzett Párbeszéd alapítványának honlapján ott találjuk a Zöld Terasz Alapítvány logóját és elérhetőségeit is.

A teljes cikk elolvasható a Mandiner oldalán, IDE kattintva!