Hirdetés

Mráz Ágoston Sámuel a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta: az elmúlt napokban elbizonytalanodás volt az egész országban, különösen a jobboldali választóknál, akik szerették Novák Katalin leközönő köztársasági elnököt.

Meglátása szerint két értelmezési lehetősége van a megerősödési leírásnak. Az egyik egy erkölcsi dimenzió, hiszen aki hajlandó felelősséget vállalni, a közösségért személyes áldozatot tud hozni, erkölcsileg megerősödik.

Úgy fogalmazott: az elmúlt napok történései „beíródnak a magyarok kollektív emlékezetébe, mérce lesz a magyar demokráciában”.

A másik értelmezési lehetőség, hogy a kormánypárt az elmúlt napok defenzívája után offenzívára készül, és a gyermekvédelemben új törvénycsomagot dolgoz ki.

Korábban írtuk

Kifejtette: a kormányfő hangsúlyozta, hogy az alaptörvénytől a miniszteri rendeletig mindent átvizsgálnak, és vitát kezdeményeznek a szigorításról.

A nemzeti konzultáció erre már adott felhatalmazást – mondta az elemző, hozzátéve, egészen biztos abban, hogy amikor a gyermekvédelmi szigorításról lesz szó, a baloldal már nem lesz annyira támogató, „mint ahogy az elmúlt napokban láthattuk”.

Felhívta a figyelmet arra: a gyermekvédelmi törvény már évek óta a politikai viták középpontjában áll, a magyar baloldal képviselői Brüsszelben többi között a gyermekvédelmi törvény miatt „mindent elkövetnek, hogy a Magyarországnak járó uniós források ne érkezzenek meg”.

Mráz Ágoston Sámuel beszélt arról is, hogy az Európai Unióban szerveződik az új jobboldal. Orbán Viktor bejelentette csatlakozási szándékát a Giorgia Meloni olasz miniszterelnök által vezetett pártszövetséghez, amely a Fidesszel együtt száztagú frakciót alkothat – mondta.

Hozzátette: amennyiben Marine Le Pen francia elnökjelölt-aspiráns is csatlakozik a szövetséghez, a második legnagyobb ereje lehet Európának, azaz kihagyhatatlan a döntésekből.

Meglátása szerint Orbán Viktor azért beszél új jobboldalról, mert „érzékeli azt, hogy nagyon sok választópolgár az úgynevezett jobboldallal elégedetlen és valójában baloldalnak tartja. Az új jobboldal visszatér a Helmut Kohl-i német jobboldalnak, a kereszténydemokráciának az alapjaihoz, ami a nemzeti érdeket és az európai érdeket összhangba tudta hozni” – mondta Mrát Ágoston Sámuel.

A Nézőpont Intézet vezetője az orosz-ukrán háborúra kitérve kulcskérdésnek nevezte, hogy a működésképtelen ukrán államról hogyan fog gondolkodni a Nyugat.

Kitért arra is: Orbán Viktor úgy fogalmazott, nagyon szeretnék, ha Donald Trump visszatérne az elnöki székbe, tőle várja az Egyesült Államok álláspontjának megváltoztatását, hogy ne folytatódjon Ukrajnában „az értelmetlen, fenntarthatatlan” háború.