Fotó: MTI, szerk.
Hirdetés

Jakab Péter (Jobbik) úgy fogalmazott: Orbán Viktor miniszterelnök egy olyan országról beszél, ahol soha nem volt még ilyen jó az élet, mint most. Ám „ezt az országot úgy hívják, hogy Svájc, ön viszont Magyarország miniszterelnöke” – mondta a kormányfőnek, megjegyezve: Magyarországon él az EU második legszegényebb nemzete, a kormánya pedig a második legkorruptabb. A Jobbik elnöke szerint Orbán Viktor „elveszítette a kapcsolatot a valósággal”. Az ellenzéki politikus azt mondta, nem „konzultálgatni” kell, hanem ki kell menni a nép közé, és meg kell nézni, hogyan élnek az emberek.

A kormányfő úgy reagált: Magyarország 2010-ben pénzügyi csődbe jutott, és a Jobbik mostani szövetségesei vitték csődbe. Tízmillió ember 2010 óta azért küzd, hogy amit a Jobbik szövetségesei elkövettek, sikerüljön semlegesíteni – közölte, majd úgy fogalmazott: „a klímaválság elérte a Jobbikot, olvadásnak indult, mint a jéghegy”. A Jobbikból kilépőknek az nem tetszik – mondta -, hogy nem szeretik a pártelnök „gyurcsányista irányvonalát”, mert „bolsevik típusú leszámolások és a nemzeti, értékelvű politizálás teljes feladása történik”. A kormány és az ország hangos szidalmazása helyett inkább kapják össze magukat, amíg nem késő – mondta Jakab Péternek.

A jobbikos politikus erre azt felelete: „a dunaújvárosi jéghegynél erőteljes léket kapott a fideszes Titanic”. Hozzátette: az elmúlt tíz évben Magyarország annyi pénzt kapott az EU-tól, amennyiből csodákat lehetett volna tenni, fel lehetett volna készülni például a közelgő gazdasági válságra és a koronavírus hatásaira. A nemzeti konzultáción ne „propagandaanyagot” küldjenek, hanem egészségvédelmi tájékoztatót – szólított fel.

A miniszterelnök viszonválaszában gratulált az új dunaújvárosi képviselőnek, ez a siker – jelezte – felhívja a figyelmet arra, hogy a Jobbik a Gyurcsány-féle baloldallal szerezte a mandátumot. Idézte Jakab Péter korábbi szavait, miszerint „ne gondolja, hogy nekem annyira egyszerű mondjuk, Dobrev Klárával egy színpadon állni, igenis akkor nyelnem kell nagyokat, meg ki kell lépnem a komfortzónámból”. „Jó nyeldeklést kívánok önnek (…), és csak arra hívom fel a figyelmet, hogy amikor eljön az igazság pillanata, és ön lesz az utolsó Jobbik-párttag, aki elhagyja a székházat, ne felejtse el lekapcsolni a villanyt” – zárta válaszát.

https://www.facebook.com/FideszHU/videos/2770931139663420/
https://www.facebook.com/mszpfb/videos/559730208233613/?__xts__%5B0%5D=68.ARDMfN2k-Cji7jXI3d3WPYeAxlBgHywvacWcQx1Fk3Wt3Z9SX4BXG8sRNsDmQeX5m9PM2P1T_KeS1BSMXIRhGKAEAR0haFUMA0gtOl1PPe26ZaNzkN3RlxNHmIUE0gq-8jKJHesI30fvO7CdtfQ0ZkfahZ2KDauuqz_6jgQItmUAHv0eNN7MoMT_vKyDCfF07oDjRCnv9Zp8u-SjrGYA1opkvvurnC50RSeQY5bDDr8jsoO8KE4irLGGkGQHSCZvVJ0tjvJhOOWpK22SdUUblvqBfARJtb8f9jZj5XPiEoCJUxlKfha7x2dBSUxvBYJsF0euRIlZP5kHCnrBHk0TFQwQ2t8a9W53iI4&__tn__=-R