A Klubrádió nem reagál a Magyar Nemzet kérdéseire, amelyeket az elnök-vezérigazgató Novák Katalint és Varga Juditot gyalázó botrányos címadásával kapcsolatban küldött a lap.

Hirdetés

Hétfőn Kurvák cseréje címmel jelent meg a rádió honlapján egy, az Arató András által jegyzett cikk. Bár később „Bútorok cseréjere” változtatták az elnevezést, a Google keresője továbbra is az eredeti, obszcén verziót adja ki.

Megkeresésében a Magyar Nemzet arra volt kíváncsi, hogy a szerző, valamint a főszerkesztő Hardy Mihály vállalják-e a felelősséget és lemondanak-e a portálnál betöltött vezető tisztségeikről. Azt a kérdést is feltették, hogy milyen formában kívánják megkövetni a sértetteket, akik egyike a jelenleg is hivatalban lévő köztársasági elnök.

Arató időközben a hvg.hu-nak elismerte, hogy eredetileg valóban a Kurvák cseréje címet adta az írásának. Szavai szerint bár a megjelenés előtt megváltoztatta a címet, az „valamiért” mégis a Kurvák cseréje elnevezéssel került ki. Arról is beszámolt, hogy a Facebook-oldalán megosztotta az publicisztikát (amely akkor már a Bútorok cseréje címet viselte), ám idővel mégis eltávolította.

Korábban írtuk

A Klubrádió közösségi oldalán jelenleg is fellelhető az írás, amely alá azonban sorjáznak a dühös kommentek.

A bírálók között megtalálható Antoni Rita, a Nőkért Egyesület alapítója is. Az ismert nőjogi aktivista a következőképpen szúrt oda Aratóéknak:

„Ezért mondom mindig, hogy feminizmus nélkül nem lesz igazi rendszerváltás. A szerző megírta, a szerkesztő kiengedte – nem tűnt fel senkinek, hogy a kritikát nem ilyen hangnemben kellene megfogalmazni?”

A botrányos címadást elítélte a Magyar Nemzeti Médiaszövetség, valamint számos közéleti szereplő. Mások mellett tiltakozását fejezte ki Kocsis Máté, a Fidesz frakció-vezetője, Dúró Dóra, a Mi Hazánk parlamenti képviselője, valamint Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom korábbi alelnöke. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István pedig jelezte: becsületsértés vétség gyanúja miatt tesz feljelentést tesz a Klubrádió ellen.

Mindeközben a legnagyobb újságíró szakmai szervezet, a MÚOSZ nem adott ki állásfoglalást az ügyről és a Magyar Nemzet kérdéseire sem reagált.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.