A kormány a jövőben is segíti a mozgáskorlátozottak boldogulását
Magyarországon az elmúlt harminc évben jelentős lépések történtek annak érdekében, hogy a mozgáskorlátozott emberek élete javuljon, s a kormány a jövőben is mindent megtesz azért, hogy segítse a mindennapi életüket és boldogulásukat – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára pénteken Győrben, a Velünk színesebb a világ – Ésszerű alkalmazkodás a mozgáskorlátozott emberek mindennapjaiban című európai uniós program zárórendezvényén.A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) által megvalósított, a hazai közszolgáltatásokhoz való hozzáférés javítását, minőségének fejlesztését célul tűző projektről Vitályos Eszter elmondta, nemzetközi együttműködés keretében horvát, román, szerb és szlovák partnerszervezetekkel azt vizsgálták, hogyan valósul meg a gyakorlatban az ésszerű alkalmazkodás elve. Ez az alkalmazkodás azokat az elengedhetetlen és megfelelő változtatásokat jelenti – például a munka világában -, amelyek nem jelentenek indokolatlan terhet, és adott esetben szükségesek, hogy biztosítsák a fogyatékossággal élők alapvető emberi jogainak gyakorlását.
Magyarországon a 2006-ban ratifikált, a fogyatékos emberek jogairól szóló ENSZ-egyezmény értelmében az ésszerű alkalmazkodás elmulasztása diszkriminációnak minősül – mondta Vitályos Eszter, hozzáfűzve ugyanakkor, hogy „hosszú út van még az ország előtt”, amíg ez az alapjog a mindennapokban is maradéktalanul megvalósul.
Az államtitkár elmondta azt is, hogy a kormány partnerségi megállapodásban is rögzített célja a hazai közszolgáltatások elérhetőségének és minőségének fejlesztése, amit az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló olyan projektek is szolgálnak, mint a MEOSZ-é.
Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára jelezte, egy 2016-os adat szerint 480 ezer fogyatékossággal élő van Magyarországon, s csaknem felük mozgáskorlátozott. Nem mindegy, hogy egy ekkora társadalmi csoport milyen szociális és egészségügyi körülmények között él és hogyan tud bekapcsolódni a munka és oktatás világába – tette hozzá.
Kitért arra, hogy fontos jogfejlesztési lépések történtek 2012-ben és 2013-ban, egyebek mellett módosult az országos településrendezési és építési rendelet, amely előírta a középületek külső és belső akadálymentesítését. Ennek értelmében a bíróságok és más középületeket is akadálymentesítettek lettek az elmúlt években: 144 bírósági épületből 138 akadálymentes.
Hangsúlyozta, a fogyatékossággal élők fokozottan ki vannak téve annak is, hogy jogtalan támadás áldozataivá váljanak. Jelenleg Budapesten, Miskolcon és Szombathelyen működik áldozatsegítő központ, azonban a kormány döntése szerint ez a szám idén tovább bővül; a cél egy országos hálózat kialakítása.
Szekeres Pál, az Emmi fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa kijelentette, büszkének kell lenni arra, hogy az elmúlt 22 évben mennyi mindent elértek a területen, de további feladataik vannak még, amikhez a pénzügyi forráson túl együttműködésre, megfelelő szemléletre és szakértelemre van szükség.
Az ötvenmillió forint költségvetésű Velünk színesebb a világ – Ésszerű alkalmazkodás a mozgáskorlátozott emberek mindennapjaiban című program keretében a MEOSZ feltérképezte az ésszerű alkalmazkodás elvét, hogy meg tudja határozni az azzal kapcsolatos követelményeket, nemzetközi hálózatot épített, műhelymunkákat végzett, tanulmányutakat szervezett. A program eredményeit arra használják fel, hogy a jövőben hatékonyabban tudják érvényesíteni a fogyatékos emberek jogait.