Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter péntek este közösségi oldalán közölte: az Ukrajnával folytatandó EU-csatlakozási tárgyalások keretdokumentumába minden magyar feltétel belekerült. „Mi mindvégig azt az álláspontot képviseltük, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartása az előfeltétele kell, hogy legyen bármifajta továbblépésnek” – fogalmazott a tárcavezető.

Hirdetés

A brüsszeli közlemény Bocskor Andreát, a Fidesz európai parlamenti képviselőjét idézte, aki „jelentős magyar diplomáciai sikernek” nevezte a dokumentum elfogadását, ami – szavai szerint – a kárpátaljai magyarság számára komoly eredmény az utóbbi években elvesztett jogaik visszaszerzését illetően.

Kijelentette: Ukrajnának, a magyarság képviselőinek bevonásával kisebbségi akciótervet kell készítenie és a külgazdasági és külügyminisztérium által felterjesztett 11 pontban felsorolt problémákat meg kell oldania, amit az Európai Bizottság is ellenőrizni fog. Közölte továbbá: fontos előrelépés az is, hogy szintén európai uniós garanciákat kap az 1991-ben elfogadott ukrán-magyar alapszerződés végrehajtása is. Ez diplomáciai siker a magyar fél részéről, a kárpátaljai magyarság számára pedig óriási eredmény az utóbbi években elvesztett jogaik visszaszerzését illetően – értékelte a döntést Bocskor Andrea.

Ferenc Viktória, a Fidesz-KDNP EP-képviselőjelöltje úgy fogalmazott: „örömmel és bizakodással tölt el, hogy a kárpátaljai magyarság jogvédelme hivatalosan is része Ukrajna csatlakozási folyamatának, s így ez immár nem kétoldalú, hanem európai kérdés”.

Korábban írtuk

Fontos támogató tényező, hogy a Fidesz-KDNP által elért választási eredménynek köszönhetően a kárpátaljai magyarság továbbra is rendelkezik képviselettel az Európai Parlamentben, ahol „a leghatározottabban fogunk fellépni az ukrán vállalások betartása érdekében” – közölte.

Zsigmond Barna Pál: a kárpátaljai magyarság jogvédelmét sikerült hivatalosan is Ukrajna csatlakozási folyamatának részévé tenni

Zsigmond Barna Pál közölte: ez azt jelenti, hogy Ukrajnának a magyarság képviselőinek bevonásával kisebbségi akciótervet kell készítenie, külön kitérve a kisebbségi nyelvek és a kisebbségi nyelvű oktatás kérdéseire.

Ezen felül Ukrajna kötelezettséget vállalt a magyar kormány által 11 pontban foglalt problémák kezelésére és elvárások teljesítésére, illetve az 1991-es magyar-ukrán alapszerződés tiszteletben tartására – emelte ki.

A megállapodás szerint Ukrajna vállalásainak teljesítését az Európai Bizottság is ellenőrzi és arról jelent a tagállamoknak – tette hozzá.

Úgy folytatta, hogy a vállalásokat Ukrajnának a csatlakozási folyamatban a továbblépéshez teljesítenie kell, a visszalépést pedig a vállalások tiltják.

„A kormány álláspontja végig következetes volt, egy centit nem engedünk a magyar kisebbség érdekvédelméből, számunkra ez nem lehet alku tárgya. A Fidesz-KDNP által elért választási eredménynek köszönhetően a kárpátaljai magyarság is rendelkezik képviselettel az EP-ben, itt is fellépünk a vállalások betartása érdekében. Minden magyar felelős minden magyarért” – fogalmazott Zsigmond Barna Pál.