A kormány folytatja a harcot az indokolatlan áremelések ellen
A kormány a Tiszával ellentétben nem a profithajhász multik, hanem a magyar emberek pártján áll, ezért határozottan fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben és Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre – írta a szeptemberi inflációsadatokhoz fűzött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).A családok és a nyugdíjasok védelme érdekében a kormány november 30-ig meghosszabbította az árréscsökkentést és önkéntes árkorlátozást harcolt ki a bankok, a biztosítótársaságok, a telekommunikációs cégek, valamint a gyógyszeripari szereplők esetében. A kormány a szépkorúak támogatására is kiemelt figyelmet fordít: a 30 ezer forintos utalvánnyal mintegy 2,5 millió nyugdíjas számára nyújtunk érdemi segítséget, ebből már több mint 2 millióan megkapták a juttatást.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján az NGM azt emelte ki, hogy 2025 szeptemberében a fogyasztói árak havi alapon nem változtak.
Az infláció mértéke az előző év azonos időszakához viszonyítva – júliushoz és augusztushoz hasonlóan – átlagosan 4,3 százalékot ért el.
Az élelmiszerek ára az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal, a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva 0,5 százalékkal mérséklődött. 2024 szeptemberéhez képest 4,7 százalékot, a hidegélelmiszerek esetében pedig mindössze 3 százalékot tett ki az élelmiszerinfláció mértéke.
A kormány mindent megtesz a családok anyagi biztonságának további erősítése érdekében: 2025 júliusától adómentes lett a CSED, a GYED és az örökbefogadói díj, október 1-től pedig teljes személyi jövedelemadó-mentességben részesülnek a háromgyermekes anyák – sorolta az NGM.
A kormány azonban itt nem áll meg, a Tisza kiszivárgott tervével szemben mi nem elvesszük a magyar családok pénzét, hanem támogatjuk őket, ezért 2026 januárjától érkezik a 30 év alatti anyák és a 40 év alatti kétgyermekes anyák szja-mentessége, valamint két lépcsőben megduplázzuk a családi adókedvezményt is – emlékeztetett a minisztérium.
A kormány a Tiszával ellentétben nem a profithajhász multik, hanem a magyar emberek pártján áll, ezért az indokolatlan áremelések letörése érdekében november 30-ig meghosszabbította az árréscsökkentést. Az intézkedés gyors és érdemi árcsökkenést eredményezett, a drogériákban átlagosan 27 százalékkal, az élelmiszerüzletekben 20 százalékkal lettek olcsóbbak a termékek. A kormány minden ágazatban fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben, ezért önkéntes árkorlátozást harcolt ki a bankok, a biztosítótársaságok, a telekommunikációs cégek, valamint a gyógyszeripari szereplők esetében. A kormány a szépkorúak támogatására is kiemelt figyelmet fordít: a 30 ezer forintos utalvánnyal mintegy 2,5 millió nyugdíjas számára nyújtunk érdemi anyagi segítséget, ebből már több mint 2 millióan megkapták a juttatást.
Az indokolatlan áremelések elleni küzdelem és az adócsökkentések élénkítik a fogyasztást, ezáltal hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez is – fogalmazott az NGM.
