Hirdetés

Elmondta: a kormány bankszámladíj- és kártyadíj-stopot vezetett be azért, hogy a bankok ne háríthassák az ügyfelekre a terheiket. A döntés előzménye, hogy a kormány a héten bejelentette a háborúellenes akciótervet. Ennek alapján védelmi hozzájárulást kell fizetnie azoknak a multinacionális vállalatoknak, amelyek extraprofitot halmoztak fel a háborús időkben. Ez a bankszektorra is vonatkozik.

„Fontosnak tartjuk, hogy a kirótt terheket a bankok ne háríthassák át a családokra. Ezért vezetjük be a díjemelési stopot a lakossági számlákhoz kapcsolódó díjak, költségek és egyéb fizetési kötelezettségekhez kapcsolódóan” – mondta Dömötör Csaba.

Ez azt jelenti, hogy december 31-ig a pénzügyi szolgáltatók a lakossági ügyfelek bankszámláinál közvetlen és közvetett díjemelést sem valósíthatnak meg egyoldalúan. Ez a tiltás az összes fizetési számlához kapcsolódó díjra vonatkozik. Vonatkozik a már meglévő szerződésekre és az újakra is. A részletes szabályok a Magyar Közlönyben jelentek meg – tette hozzá az államtitkár.

„Az a célunk, hogy a háború okozta gazdasági nehézségek idején is védelmet nyújtsunk a magyar családoknak” – mondta Dömötör Csaba a Facebookon közzétett videóban.

Korábban írtuk