Varga-Bajusz Veronika felhívta a figyelmet a Köldökzsinór programra, amelyben anyasági, életkezdési támogatással segítik, mások mellett a Kárpátalján élő magyarokat is. Megemlítette, hogy a Nemzeti Tehetség Programban és különböző ösztöndíjakkal segítik a kárpátaljai fiatalok tanulmányait, és kiemelt figyelmet fordítanak a kárpátaljai magyar gyerekek ellátásra, oktatására, tehetséggondozására, a kultúra megőrzésére és fejlesztésére.

Hirdetés

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány számára elengedhetetlen a megfelelően képzett fiatal munkaerő biztosítása a szülőföldjükön. Ezért támogatják a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Mátészalkai Szakképzési Centrum együttműködését. Jelezte, hogy továbbra is támogatásban részesülnek a kárpátaljai egyházi líceumok, számos civil és szakmai szervezet, más egyedi támogatások pedig a szülőföldön való boldogulást segítő intézmények működését segítik, emellett több karitatív programot finanszíroztak.

A kormány továbbra is különös figyelmet fordít a kárpátaljai közösségek támogatására – jelentette ki az államtitkár. Varga-Bajusz Veronika megköszönte a Nemzeti Ifjúsági Tanács – a konferencia szervezőjének – kezdeményezését, ami valóban a kárpátaljai fiatalokért jött létre, azért, hogy közösségre találjanak és lelki támogatást kapjanak. Az államtitkár úgy vélte, kihívásokkal teli időket élünk, ami a Kárpátalján élő magyar közösségeket többszörösen is próbára teszi.

Hiszen a háború okozta konfliktus a Kárpátalján élők mindennapjait felborította: állandóvá vált a bizonytalanság, a szorongás és a lelki megterhelés – mutatott rá. Megfogalmazása szerint ugyanakkor a megpróbáltatások elmélyítik a közösség összefogását, megerősítik azt a szellemet, ami a Kárpát-medencét mindig is jellemezte, az összetartozás erejét. A Kárpátaljai Mentálhigiénés Konferencia és Jótékonysági Estet a honlapján olvasható tájékoztatás szerint a Nemzeti Ifjúsági Tanács és partnerei – a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete, a Momentum Doctorandus, a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége – szervezték.

Korábban írtuk

A február 21-22-én megrendezett esemény célja, hogy a Kárpátaljáról érkezett fiatalok megoszthassák tapasztalataikat és érzéseiket, szakemberek segítségével átbeszéljék azokat, és egy erős közösséget formáljanak. A rendezvényen számos neves előadó, oktató és tréner, valamint kerekasztal beszélgetések, workshopok várják az érdeklődőket, a résztvevők a nyitott párbeszéd mellett szakszerű segítséget kaphatnak. A nap végén jótékonysági koncertet és gálaestet rendeznek.