Fotó: MTI/Vajda János
A Miskolctapolcai Barlangfürdő gyógyászati központjának leégett tetőszerkezete 2024. szeptember 6-án
Hirdetés

Mint írták, péntek este sajnálatos módon kigyulladt a barlangfürdő gyógyászati központjának tetőszerkezete, majd a tűz az intenzív oltás ellenére átterjedt egy közel ezer négyzetméteres épületrészre is. A nemzetgazdasági miniszter arról biztosította a megválasztott polgármestert, hogy a kormány minden lehetséges segítséget megad a barlangfürdő újjáépítéséhez, hiszen a kieső turisztikai bevételek mellett az ott dolgozók családjainak megélhetése is veszélybe került, hiszen a fürdő a helyreállítási munkálatok miatt kényszerszünetet tart, vendégeket nem tud fogadni.

Tóth-Szántai József arról tájékoztatta Nagy Mártont, hogy a fürdőt üzemeltető cég átszervezésekkel biztosítja a munkavállalók számára munkahelyeik megtartását, valamint hogy a foglalással rendelkező turistákat más miskolci fürdőkben igyekeznek fogadni és ellátni – közölték.

Kiemelik: az Európában egyedülálló, nemzetközi relevanciával is rendelkező Miskolctapolca Barlangfürdő hatalmas kincs a városnak és a térségnek, egyúttal Magyarországnak is kiemelkedő turisztikai attrakciója, szinte nincs olyan magyar család, aki ne látogatta volna meg, vagy ne akarná meglátogatni. A történelmi gyökerű, parkos-erdős természeti környezetben létesült komplexum egyedülállóságát a barlangrendszerben kialakított medencék adják, a létesítmény minősített gyógyfürdőként Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által támogatott lakossági gyógyászati célú ellátást is nyújt. A létesítmény turisztikai súlyát jelzi, hogy a Covid előtt évente közel 300 ezer, 2024 első hét hónapjában 147 ezer látogatót fogadott.

A miniszter hozzátette: a károk felmérése jelenleg is zajlik, azok feltehetően igen jelentős mértékűek. Kárt szenvedett a térség egyik legfontosabb turisztikai szolgáltatója, és vele együtt a munkavállalók és családjaik is, ezért a kormánynak segítenie kell a minél gyorsabb újjáépítést.

Korábban írtuk