Palkovics László kifejtette: a kis- és mikro vállalkozások a korábbi időszakban is fókuszban voltak, és ez a jövőben is így lesz. A kormány intézkedései pozitív hatással lesznek a működésükre, a mikrocégek „benn maradnak a rezsicsökkentésben” és ebből tudnak majd profitálni.

Az intézkedés célja, hogy a kisvállalkozások tudjanak működni, és az üzleti modelljüket ne rongálja az energiaválság – fűzte hozzá.

Jelenleg Európában Magyarországon a legalacsonyabb az áram, a gáz ára – fűzte hozzá.

Kitért arra is, hogy a következő négy évben az energetika, az iparfejlesztés mellett kiemelt szerepet kap az élelmiszeripar fejlesztése. Arányaiban a legtöbb forrás erre a területre jut.

Hirdetés

Korábban írtuk

Nagy Bálint, az Építési és Beruházási Minisztérium államtitkára arról beszélt, hogy a Magyar falu programnak és a támogatásoknak köszönhetően az aprófalvakban elindult a fejlődés.

Ezt jelzi, hogy növekszik a kisfalvak népessége, a fiataloknak van jövőképük – hangoztatta az államtitkár, aki egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Kiemelte a térségi együttműködés szerepét, amelyre kiváló alkalom szerinte a Felsőrajki Nemzetközi, Térségi Kiállítás és Vásár, Kulturális és Gasztronómiai Seregszemle, amelyet tizedik alkalommal rendeztek meg a zalai faluban.

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) felidézte: kezdetekben az őstermelőknek és a kulturális csoportoknak szerettek volna találkozási lehetőséget biztosítani. A rendezvény az elmúlt egy évtized alatt kinőtte magát, a jubileumi találkozóra 25 termelő és kézműves érkezett portékájával.