Fotó: MTI/Vajda János
Hirdetés

Gulyás Gergely „belpolitikailag turbulens” időszaknak nevezte 2024 tavaszát, kiemelve, 2004 óta nem volt olyan politikai helyzet Magyarországon, amelyben a kormányzati ciklus felénél tartottak volna egyszerre két, nagy jelentőséggel bíró választást.

Emlékeztetett, húsz évvel ezelőtt egy hasonlóan kiélezett belpolitikai helyzetben az akkori kormányzópárt, az MSZP tizenhárom százalékkal maradt alul a Fidesszel szemben, és ha a legutóbbi voksolásokat ennek figyelembe vételével értékelik, akkor jól látszik milyen nagy siker a Fidesz júniusi győzelme az EP-választáson.

Egy listás választáson a mandátumok több mint felét megszerezni és több mandátumot begyűjteni, mint a vetélytársak, az egyértelműen kiemelkedő eredmény – fogalmazott a miniszter. Gulyás Gergely vélekedése szerint a kormányzópárt 2022-es és a mostani listás választási eredményei közötti különbségeket az elmúlt két év háborús nehézségei, a megváltozott globális helyzet és gazdasági problémák okozták, emiatt pedig a Fidesz szavazói közül is sokan úgy gondolják, hogy a dolgok rosszabb irányba fordultak.

„A mi feladatunk a következő két évben az, hogy a kormányzással, a kormányzati döntésekkel az emberek többsége úgy érezze, akkor mennek a dolgok jó irányba, ha mi vagyunk kormányon, függetlenül a külső tényezőktől” – mondta Gulyás Gergely. Megjegyezte, ha ez rendben lesz, akkor lényegtelen, hogy a minden korábbinál súlyosabb morális válságba került magyar ellenzék mit tesz majd.

Korábban írtuk

A fideszes politikus szerint a két év múlva tartandó országgyűlési választásokon az ellenzéknek rosszabb esélyei lesznek az indulásra, mint 2022-ben. 2026-ban legalább három-négy külön lista fog indulni a kormányváltás elérésének szándékával – tette hozzá.

A miniszter a kormányzati struktúra átalakításával kapcsolatos moderátori kérdésre elmondta, a Fidesz-kormányok a kisebb változtatások ellenére mindig rendkívül stabilak voltak, két-három személyi változás történik a kormányban négy év alatt.

Az európai ügyekre kitérve Gulyás Gergely azt hangsúlyozta, a formálódó Patrióták Európáért szövetség a harmadik legnagyobb frakció lehet az EP-ben.

Azzal számolunk, hogy 80 és 90 között lesz a július 8-án megtartandó frakcióalakuláskor a frakció létszáma, és a franciák is csatlakozni fognak – mondta Gulyás Gergely, megjegyezve, ez az új frakció az európai politizálásra ad teret, a többségi viszonyokat azonban nem változtatja meg az Európai Parlamentben.