A Szent Korona Szent István király óta állandó felügyeletre szorult. Azt, hogy több mint ezer év után, töretlen méltóságában csodálhatjuk, olyan lelkiismeretes, tettre kész hazafiaknak köszönhetjük, akik az életüket is kockára tették a Szent Korona védelméért.

Mivel a magyarok Szent Koronája a világon egyedülálló módon, kezdettől fogva, közvetlenül Istentől eredő közjogi tartalommal, sőt személyiséggel bírt, ezért úgy is kezelték mindig, mint a hatalom főbirtokosát, olyan független személyt, aki az uralkodó és a nemzet fölött áll. Emiatt jött létre egy a magas rangú ereklye fizikai épségéért felelős koronaőri intézmény, ami tudomásunk szerint a XIV. századig az egyház fennhatósága alatt állt.

A XI. századtól a Szent Koronát az esztergomi érsek helyettese, az alkancellár őriztette abban a székesfehérvári bazilikában, ami a királykoronázás egyetlen lehetséges helyszíne volt.

Az egyházi felügyelet fizikai értelemben már az Árpád-ház kihalásakor, 1301-ben megszűnt, amikor cseh fölre vitték a Koronát. Ebből tanulva az egyháziak az 1309-es budai zsinat alkalmával írásban rendelkeztek a szent tárgy őrzési helyéről, az eltulajdonítás szankcióiról és az esetleges pótlás lehetőségeiről, ám hiába, ugyanis soha nem került vissza hozzájuk. 1310-től Károly Róbert felügyelete alá, Visegrádra került, őrzésére az uralkodó bizalmasait kérte föl. A bizalmi őrzés korszakának jellemzője, hogy az uralkodó saját tulajdonának tekintette a Szent Koronát.

Az ereklyét Habsburg Albert szintén Visegrádon őriztette, majd özvegye, Erzsébet a Habsburgokra jellemző módon elraboltatta, hogy fiát megkoronáztathassa, azután pedig Bécsbe vitesse Frigyes császárnak. Csak 1463-ban szerezte vissza Hunyadi Mátyás 80 ezer aranyforint ellenében. Mátyás király törvényben szabályozta a Korona őrzésének körülményeit. Az egyháziak tehát teljesen kiszorultak erről a területről, a bizalmi őrzés korszaka is lezárult, viszont a nemzet legfőbb urát és jelképét már a világi főurak közül választott koronaőrök vigyázták.

A mohácsi vész után a Szent Korona Szapolyai Jánoshoz került, aki maga gondoskodott annak felügyeletéről, a választott koronaőrök rendszere tehát ebben az időszakban nem működött. Erdély Habsburg kézre juttatása során a Koronát Bécsbe szállították és egészen 1608-ig ott tartották, majd Rudolf prágai udvarába vitette. II. Mátyás koronázását követően törvényt hoztak a Korona védelméről, őrzési helyeként a pozsonyi vár öregtornyát jelölték ki, az addig használt faládát pedig vasra cserélték. Gondoskodtak a koronaőrök megválasztásáról is, a király által kijelölt négy főúr közül kettőt választott meg a mindenkori országgyűlés, ami előtt esküt kellett tenniük.

Tulajdonképpen ezzel a törvénnyel alakult meg az első, önálló, két tisztből és hatvan gyalogosból álló koronaőr-alakulat. Fenntartására bevezették a koronaadót, amit a legszegényebb paraszttól a leggazdagabb úrig mindenkinek fizetnie kellett. Később, a Ferdinánd és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem között zajló háborúskodás végét jelentő nikolsburgi béke feltételei között megfogalmazták, hogy a király a Szent Koronát nem viheti az országhatáron kívülre, ezt a szabályt azonban számtalanszor megszegték a későbbiekben.

Mária Terézia uralkodása alatt, 1751-ben a bécsi Invalidusok házának állományából a harctéri szolgálatra alkalmatlan gyalogosokból szerveztek két századot, akiknek a királynő a Magyar Királyi Koronaőrség nevet adta, később pedig olyan rendelkezés született, amely a koronaőrséget a reguláris haderő gránátosaival azonos jogállásúnak mondta ki. Ennek a korszaknak II. József vetett véget. Miután nem koronáztatta meg magát, föloszlatta a koronaőrséget, a Koronát pedig Bécsbe szállíttatta. Onnan csak halála után, 1790-ben került Budára, ahol bandériumok vigyázták.

1790-ben törvényt hoztak őrzéséről, őrzési helyeként Budát jelölték meg, és megerősítették a menekítésre vonatkozó jogszabályt. A koronaőrség tagjai továbbra is a várőrség gránátosaiból kerültek ki.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a koronaőrség gránátosai csatlakoztak a sereghez. A Koronát 1853-ban Budára szállították, ahol először egy osztrák, 1861-től pedig egy felerészben osztrák, felerészben magyar gránátosokból álló alakulat ügyelt rá.

1871-ben királyi rendelet gondoskodott a clenódiumok őrzéséről, újjászületett a Magyar Királyi Koronaőrség, a két országos koronaőr alárendeltségébe tartozó független alakulat, ami a honvédség kötelékébe tartozott. Megjelent a koronaőrség jellegzetes öltözéke, a sasdollas acélbádog sisak, a vörös tulipáncsatos atilla és nadrág, a barna csizma, a koronaőrkard és a díszes vibárd. A koronaőrség szabályzata 1872-ben lépett életbe. A tiszteket az uralkodó a honvédelmi miniszter javaslatára nevezte ki, a legénységet a honvédgyalogosság állományából érkező önkéntesek adták. A Szent Koronát a Parlament kupolacsarnokában helyezték el.

A századforduló után a koronaőrök új, díszesebb egyenruhát kaptak, és volt szolgálati és kimenő ruházatuk is. 1919-ben ahogy az országot, úgy a koronaőrséget is tönkretették a Tanácsköztársaság szolgái, akik hatályon kívül helyezték a Korona őrzéséről szóló összes törvényt, megszüntették a koronaőri tisztséget, a felügyeletet a miniszterelnök és a belügyminiszter feladatává tették, a volt koronaőrök pedig kénytelenek voltak a „vörös gróf” villáját védelmezni.

Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzósága idején aztán a koronaőri intézményt fölélesztették, s törvényt hoztak, amelyben szabályozták a védelem körülményeit s azt, hogy milyen alkalmakkor lehet elmozdítani a Koronát az őrzés helyszínéről.

A második világháború során, az amerikai bombák elől a relikviát a budai vár alatt kiépített óvóhelyre vitték, majd a budavári palota páncélkamrájába került. Ezután a német katonai fenyegetés hatására Veszprémbe szállították.

1944-ben már a szovjetek elől kellett menekíteni a Koronát, mégpedig először a Veszprémi sziklabarlangba, utána pedig Mattsée-be, ahol föld alá rejtették. Onnan az amerikaiak ásták ki, miután a koronaőrség parancsnoka kényszer hatására bevallotta, hol bújtatják. Ezzel a Szent Korona amerikai zár alá került, a Magyar Királyi Koronaőrség pedig megszűnt.

Nemzeti jelképünket 1978. január 6-án adták vissza, Apró Antal vette át a kormányőrség felügyelete mellett a Parlamentben. Az amerikaiak ragaszkodtak hozzá, hogy nyilvános helyen állítsák ki, ezért került a Nemzeti Múzeumba, ahol viszont már az intézmény fegyveres őrei védték.

2000-ben, az államalapítás ezeréves évfordulójának az Orbán-kormány kihozatta a múzeumból és ünnepélyes külsőségek között, államfőnek járó tiszteletadás mellett helyezték el a Parlament kupolacsarnokában. Létrejött a Szent Korona Testület, amelynek tagjai a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és az MTA elnöke.

A Szent Korona épségére 2011 májusától az idén alakult Honvéd Koronaőrség katonái és a Magyar Koronaőrök Egyesületének díszegyenruhás tagjai vigyáznak.

Szencz Dóra

Isten éltesse!

Amikor a Szent Korona Amerikába került, megszűnt a korona védelmére szakosodott koronaőrök tevékenysége. Bár Jimmy Carter 1978-ban visszahozatta nemzeti ereklyénket, Magyarország akkori vezetői nem nézték volna jó szemmel a koronaőrség újraszervezését, így az nem is valósult meg. A rendszerváltással azonban erre is lehetőség nyílt. A Magyar Koronaőrök Egyesülete idén ünnepli huszadik születésnapját, ebből az alkalomból Woth Imre elnökkel beszélgettünk.

– Hogyan jött létre az egyesület?

– A Magyar Királyi Koronaőrség tagjai a rendszerváltást megelőzően is tartották a kapcsolatot egymással, aminek az akkori politikai vezetés nem nagyon örült. Később azt remélték, az újonnan felálló kormány hajlandó lesz támogatni a koronaőrzés hagyományainak helyreállítását, ám amikor szándékukkal felkeresték az illetékeseket, azt a választ kapták, hogy az őrzés-védelem a rendőrség feladata. A koronaőrök tehát nem kaptak politikai támogatást, így Vitéz József idős koronaőr kezdeményezésére 1991-ben létrehoztak egy egyesületet, hogy a koronaőrzés kultúráját át tudják örökíteni a jövő számára. Mi nem hagyományőrzők, hanem hagyományfolytatók vagyunk.

– Kik és hogyan lehetnek az egyesület tagjai?

– Gyakorlatilag bárki jelentkezhet, egy személyes beszélgetés alkalmával dől el, hogy felvételt nyer-e valaki.

– És kiből lehet koronaőr?

– Szintén személyes beszélgetés szükséges hozzá, nem árt, ha az illető volt katona, és minimum 185 centiméter magas, kellő testi és lelki kondícióval rendelkezik, valamint elfogadja az egyesület alapszabályát.

– Miként érintette önöket a Honvéd Koronaőrség augusztusi létrejötte?

– Nagyon jó kezdeményezésnek tartottuk, örülünk, hogy végre olyan miniszterelnöke van Magyarországnak, aki maga is hisz a Szent Korona misztériumában, s számára is fontos a koronaőrség ősi hagyományainak helyreállítása. Kitűnő kapcsolatot ápolunk a Honvéd Koronaőrséggel, olyannyira, hogy a kiképzésükben is részt veszünk. Az augusztus 20-i tisztavatásra is meghívtak bennünket, ami megtiszteltetés volt számunkra, hiszen ebből látszik, hogy komolyan vesznek minket, s elismerik eddigi munkánkat.

– Mire a legbüszkébb az egyesület húszéves történelméből?

– Talán arra, amikor 1996-ban a Nemzeti Múzeum főigazgatója fölkért minket, hogy március 15-én álljunk díszőrséget a Szent Koronánál. Ezzel őreink központi szerepet kaptak az egyik legnagyobb nemzeti ünnepünkön. Szintén emlékezetes esemény volt az egyesület megalakulásának huszadik évfordulóján rendezett októberi ünnepség is.

– Mit kell tudni a koronaőrök díszegyenruhájáról?

– Pontosan úgy néz ki, mint az igazi, 1945 előtt. Először fotók alapján próbáltuk elkészíteni őket, de a fényképeken sok apró részlet takarásban volt, ezért a Hadtörténeti Intézet levéltárában megkerestük az eredeti szabásmintákat, s az alapján készíttettük el a most használatban lévő egyenruhákat.

– Vajon megfelelő helyet kapott-e a Szent Korona a Parlament épületében?

– Bár az Országház politikai csatározások színhelye, a Korona jó helyen van, hiszen a Parlament a népfelség megtestesítésének fontos jelképe, ráadásul az egyik legvédettebb épület Magyarországon és Budapesten egyaránt. Ezen kívül a Szent Korona a Kárpát-medence egységét fejezi ki, azért pedig ki más lenne felelős, mint politikusaink legjava.