A Szent Korona történetének, jelképrendszerének hatalmas irodalma van. A nemzeti hagyomány szorosan az égiekhez köti, műegésznek tartja és a sajátos személyiséggel bíró tárgy fenségét Szent István királyhoz köti. E közkeletű felfogás szerint a Korona románca István király felajánlásából fakad, midőn feltehetően a magyarság korábbi anyaistennő-kultuszára való tekintettel nem Jézusnak, nem is az Atyaistennek, hanem a magyarok Nagyboldogasszonyává fogadott Máriának, a Patrona Hungrariae-nak ajánlotta fel koronáját, azaz királyságát. E felfogás hibája, hogy akkor miért nem lett szent a királyi hatalmat ugyancsak jelképező kard, jogar, országalma és palást is, holott ezek már akkor is megvoltak és ezer éven át szintén elengedhetetlen kellékei a magyar királyok beavatásának. Azt kell gondolnunk ezért, hogy a Korona szentsége talán más, mélyebb, esetleg időben is távolabbi forrásból ered.

Az erre vonatkozó első komoly adatot Csomor Lajos ötvös, aranyműves szolgáltatta könyvében, aki a Szent Koronát annak megmunkálása és a rajta lévő ikonok alapján a gondosan feltárt és dokumentált párhuzamokra hivatkozva IV. századi kaukázusi műhelyből eredezteti, és azt a megállapítást teszi, hogy feltehetően egy keresztény hun (szkíta) uralkodó megrendelésére készült.

Bár a gazdag leletanyag és a Szent Korona ikonográfiája ad valószínűséget ennek a feltevésnek, amit megerősítenek más e korból származó leletek, így például a magyar Vörös Győző egyiptológus által feltárt és IV. századinak ítélt thébai barlangtemplom kopt freskója, vagy mondjuk a VI. századi ravennai San Apollinare-székesegyház mozaikképe, melyek Jézust pontosan ugyanúgy, azonos stílusban a világ királyának, pantokrátornak ábrázolják, mint ahogy a Szent Korona két ikonján is látható – még a párnázott, ékkő- és gyöngyberakásos trónus, az uralkodó ruházata is azonos –, ez az információ még mindig kevés ahhoz, hogy a Korona szentségének eredeti okát megleljük. Ugyanakkor csattanós választ ad arra a feltételezésre, hogy a Koronát Szent István koránál jóval később, talán a XII. század végén két részből rakták össze, egy úgynevezett corona latina és egy corona greca félből, mondván, a pántok és a párta ikonjai eltérő nyelvűek, ami körülbelül annyira tudományos állítás, mintha a svájci Roger Federerről, minden idők legjobb teniszezőjéről azt állítanánk, hogy csak a keze és a lábszára svájci, mivel a versenyeken az amerikai Nike cég ruháit és cipőit viseli.

A két részből és jóval Szent István után összerakott korona elméletét a leghatásosabban az a közfelfogás cáfolja, amelyet a XVI. században Werbőczi István foglal össze Hármaskönyvében, ám már a XIII. század elején megjelenik írásban a „sacra corona” kifejezés, IV. Bélának az esztergomi főszékesegyház számára 1256-ban kiállított kiváltságlevelében: „a hozzánk és a szent koronához hűtleneket… nekünk és a szent koronának engedelmeskedni kényszeríti” (Wikipédia), vagyis már ekkor egy letisztult és mindenki által elfogadott, a mainak megfelelő jogelvről van szó. Werbőczi a Tripartitumban világosan leírja, hogy a magyar jogállamiságnak elidegeníthetetlen része az a tudat, amit utóbb közkeletűen Szent Korona-tan néven neveznek, s amelynek tengelye a Szent Korona uralkodói személyisége, a Korona főhatalmi szerepe és az ebből fakadó azon alkotmányerejű felfogás rögzítése, hogy a király és a nemzet egyenrangú félként van a Szent Korona alá rendelve, vagyis a Szent Korona a király és a nemzet fölött áll. A Hármaskönyv kimondja, hogy minden hatalom és jog forrása a Szent Korona, az uralkodó csak a Szent Korona nevében cselekszik. (A Szent Korona országai egyébiránt a Kárpát-medencén túl Horvátország, Szlavónia és Dalmácia.)

Egy, már nem használatos kifejezéssel élve, a Korona két legfontosabb minőségét, a szentséget és az uralkodói rangot összegezve akár azt is mondhatnánk, egyáltalán nem lehetetlen, hogy ő a számos településnévben – Szentkirályszabadja, Csíkszentkirály, Rinyaszentkirály és hasonlók (Kristó Gyula az egykori Magyarország területén 52 Szentkirály helynevet talált) – lappangó Szentkirály, aki lehetett Szent László vagy Szent István, de ugyanazzal az erővel a Szent Korona is. Laza szójátékkal: szent királyunk kettő is volt, Szentkirályunk egy van.

Továbbmenően, ha e különleges tárgy nem csupán uralkodói minőséggel, de a keresztény teológiával látszólag ütköző szentséggel is bír, arra kell következtetnünk, mivel e vallás következetesen elutasítja a tárgyak tiszteletét, a bálványimádást, hogy a mi Koronánk teológiai értelemben élő személyiség kell legyen: mintha egy élő apostol járna a Szent Korona képében a Földön (vö: a magyar királyok apostoli címe).

Mindez nem feltételezés, hanem a mindenki által ismert tények összefoglalása. Éppen ezért több mint komikus azt állítani, hogy eme égi-földi jelenség alsó felét valamely bizánci császár küldte volna, a felső részét meg tán egy ügyes kezű szerzetes operálta le egy korabeli kódex borítójáról. Szentség így biztosan nem keletkezik. Szentség az antik felfogás óta kizárólag és közvetlenül Istentől ered. Gondoljunk a népszerű búcsújáró helyekre, melyek mind egy-egy isteni manifesztáció révén nyerték el kváziszentségüket.

Ilyen isteni manifesztációról azonban a Szent Korona esetében egyelőre még nem tudunk, ennek felderítése további kutatást igényel. Anélkül, hogy mélyebbre bonyolódnánk a magyar Szent Korona egyedülálló személyiségének rejtelmeibe, a hazugság évtizedeinek elmúltával nem túlzás kijelentenünk, hogy a Szent Korona történelmi szerepének helyreállítása a közeli jövőben egészen biztosan felgyorsul. Szembetűnő ugyanis, hogy az 1989-ben kezdődött (és csak most beteljesülő) rendszerváltás folyamatában az első keresztény-nemzeti kormány (Antall-kormány) egyik első feladata az akkori liberális média nyilaival nem törődve, a Szent Korona nemzeti címerbe emelése volt, ami az első lépést jelentette a történelmi identitás helyreállításában.

A második keresztény-nemzeti kormány Orbán Viktor vezetésével tovább lépett és a még múzeumi tárggyá degradált Koronát az ezredfordulón illő tisztelettel, uralkodóként hozatta az Ország Házába.

A harmadik keresztény-nemzeti kormány a mai fényes történelmi pillanatban a lakosságtól teljes felhatalmazást kapott, ami számára lehetőséget és egyúttal kötelességet is jelent: a magyar nemzettudatot a bolsevizmus bukása után helyre kell állítani, vagyis új, a történeti alapokon nyugvó alkotmányt kell létrehozni, amelynek hivatkoznia kell a Szent Koronára, hogy helyreálljon a több mint ezeréves államiság folyamatossága.

Az alkotmányozás nehéz és hosszadalmas feladat, sok bölcs és elhivatott ember munkájára lesz szükség, akik a sikeresen visszatérő Orbán Viktor miniszterelnök szavai szerint egy „alkotmányozó nemzetgyűlésben” munkálják majd ki a korszerű, kompatibilis és ugyanakkor történethű alkotmányt. Jelen sorok e történelmi pillanatban igyekeznek a Szent Korona kiemelkedő szerepére irányítani a figyelmet egy olyan vonatkozás feltárásával, amelyre ez idáig a szükségesnél csekélyebb figyelmet szentelt a közvélemény.

Azt már évekkel ezelőtt felismertük a Demokratánál, hogy a Szent Korona felül-, illetve alulnézete egybevág (geometriájában tökéletesen azonos) Jézus glóriájával. Ezt a felismerést a Demokrata 1998. karácsonyi számának címlapján és belül egy cikkben közöltük. A kísérletben a Koronán látható Jézus-képről számítógéppel letöröltük a glóriát és a Korona alulnézetét tettük a helyére. Azt már akkor jeleztük, hogy a nagy történeti koronák egyike sem rendelkezik olyan szerkezettel, ami a Jézus fejét övező glória rajzolatát adná alul- vagy felülnézetből, a Szent Korona és a Jézus fejét övező glória egybevágósága tehát mindenképpen figyelemre méltó.

Új helyzetet teremtett Vörös Győző thébai lelete, amely nem kis vihart kavart hazai körökben, pedig számunkra óriási szenzáció: a IV. századi barlangtemplom freskója pontosan olyannak ábrázolja Jézust, mint a Szent Korona. A vihar fölösleges volt, mert ugyanez a helyzet sok egyéb ábrázolás mellett a ravennai San Apollinare-székesegyház hatodik századi mozaikjaival is. Azon túl, hogy az e korból származó képeken Jézust pontosan olyan formájú és szerkezetű (olykor háttámlás), párnázott trónuson ülve ábrázolják, mint a mi koronánkon, vagyis a pánton és a pártán látható két ikon ezeknek stiláris kortársai, izgalmasabb kérdés, hogy mind a Szent Koronán, mind az idézett képeken és még számtalan V–X. századi ábrázoláson Jézus glóriája két dologban különbözik a többi égi személy és szent glóriájától. Kizárólag csak ő visel keresztpántos glóriát, és az első évszázadokban e glória nem fénykör, hanem tárgy, amelyet színes drágakövek és gyöngysor díszít. Ennek egyik legszebb és számunkra mellbevágó példája a velencei Szent Márk-bazilika kincstárának éke, a X. századira datált Pala d’Oro, amely a bazilika főoltára fölött helyezkedik el, s amelynek középpontjában a trónuson ülő Pantokrátor látható a Szent Korona ikonjának megfelelő elrendezésben. Semmi kétség: Jézus gazdagon díszített glóriája szinte tökéletes párja a magyar Szent Koronának. Csak annyi a különbség, hogy itt az ikonok helyén ékkövek vannak.

Joggal feltételezhetjük az egész keresztény világra kiterjedő formai egybevágóság láttán, hogy a negyedik századtól megjelenő keresztpántos glóriák Jézus feje körül egy konkrét tárgy, egy aranyból készült, drágakő és gyöngyberakással díszített keresztpántos korona ábrázolásai. Egy olyan koronáé, ami valami módon kizárólagosan Jézushoz kapcsolódott és senki máshoz. És amelyik nem csupán hasonló, hanem egybevág a mi Szent Koronánkkal.

Van azonban a Szent Koronának egy másik párhuzama is, ami legalább ennyire elgondolkodtató: a kelta keresztek, amelyek a hatodik századtól bukkannak fel a brit szigeteken. A kőből faragott kereszteket egy kőből faragott kőkör foglalja keretbe. A gótikus ablakra emlékeztető kelta keresztek különlegessége, hogy a keresztpántok találkozásánál minden esetben négy kiszögellés látható, ami hol pozitív, hol negatív forma, hol szögletes, hol gömbölyű, de mindig ott van, s a kelta kereszt elengedhetetlen részét képezi. Ezt a fölöslegesnek tűnő ornamenset a Szent Koronán is látjuk, ahol a keresztpántokat fedő ikon valami okból szélesebb, mint a hozzá futó pántok, ezért a négy sarka túllóg a pántokon, ami különösen alulnézetben feltűnő, szinte bántja a szemet.

A kelta kőkeresztek tanúsága szerint azonban ez nem formai hiba, mert létezett egy rendkívül becses (szent?) őstípus, aminek alakja olyannyira fontos, ha úgy tetszik, üzenetértékű volt a Közép-Európából Nyugatra vándorolt kelták számára, hogy bár az eredeti formát igen változatosan stilizálták, annak lényegét (körbe foglalt keresztpántok négy csücsökkel) híven rögzítették.

A korai keresztény szentképek tanúsága szerint pedig a Jézus fejét övező glóriáknak volt egy becses (szent?) őstípusa, ami aranyból készült, formája szabályos körbe foglalt keresztpánt, a szélét gyöngyök szegték, a pántokon szabályos rendben nagy, szögletes drágakövek sorakoztak, s e tárgy vitathatatlanul Jézus személyes rangjelzője, koronája volt s a később dicsfénynek nevezett glória ebből származik.

Vagyis valamikor az ötödik-hatodik században a keresztény világ váratlanul felismert egy szentként tisztelt koronát, aminek formája és díszítésrendszere egybevág a mi Szent Koronánkkal, és amiről az a határozott vélemény alakult ki, hogy személyesen Jézushoz tartozott, másfelől a hatodik századtól a kelták olyan, a Szent Koronára emlékeztető sírkereszteket készítettek, amelyek egy olyan geometriai szabálytalanságot kanonizáltak, ami csak és kizárólag a mi Szent Koronánk láttán értelmezhető.

Mi az, amit tudunk?

Az ismeretlen szent koronának tökéletesen megfeleltethető a magyar Szent Korona.

A világ szent koronát a magyaron kívül nem ismer.

Önmagában szent tárgy (nem ereklye) a Szent Koronán kívül csak egy létezik, a Szent Lándzsa, s a legendakör még egyet ismer, a Szent Grált, melynek mibenlétét azonban homály fedi.

Tárgy, amelynek Istentől eredő s az emberi hatalmat felülmúló uralkodói személyisége van, a Koronán kívül nem létezik. Ilyen letisztultan egyszerű geometriai formát követő korona a miénken kívül nem létezik.

A keresztpántok találkozásánál lévő ikon szélesebb, ezért a sarkai kilógnak, és ennek jelentősége van.

Továbbá:

Sehol nincs példa arra, hogy egy ezer éven át (más vélemények szerint hosszabb ideje) rigorózus pontossággal érvényesülő jogrend alkotmányos alapját egy papkirályi szentséggel bíró korona képezze.

A magyaron kívül nincs példa arra az emberiség egész történelmében sem, hogy ezer év során kivétel nélkül minden királyt szent koronával avattak föl. Ha ez valamiért nem történt meg, a nép az uralkodót nem tekintette legitimnek, amíg a szabályos felavatás a Szent Koronával is meg nem történt. Mindebből egy meglepő következtetést vonhatunk le. Annak valószínűsége, hogy a Jézus fejét övező glória valójában a magyar Szent Koronát (vagy annak őseredetijét) ábrázolja, következésképpen a Korona szentsége valami módon közvetlenül Jézustól ered, a fentiek alapján felvethető.

Azt is mondhatnánk, ennek a feltevésnek minden más feltevéssel szemben legnagyobb a valószínűsége. Ráadásul ha ezt elfogadjuk, a magyar jogtörténetben, mítoszban és a keresztény heraldikában szinte minden a helyére kerül.

A feltevés azonban még nem bizonyíték. Vajon miféle kapcsolatba került Jézus és a Szent Korona? Van-e összefüggés azzal, hogy a korakeresztény ábrázolások Jézust királyként, trónuson ülve, fején stilizált, de felismerhető koronával ábrázolják? Lehetséges, hogy Koronánk szentsége egy elfelejtett őskoronázásból fakad, melynek során Jézust ténylegesen papkirállyá szentelték oly módon, ahogy később a magyar királyokkal is tették, midőn fejük fölé tartotta az érsek a Szent Koronát? S azért látjuk felül(alul)nézetben Jézus feje mögött (fölött) a koronát, mert ezzel is azt akarták jelezni, hogy ez nem viselő, hanem beavató korona?

Ezekre a kérdésekre ma még nem tudunk határozott választ adni, de lesöprésük az asztalról hiba volna. A magyar korona szentségének titka a nemzeti mélytudatba került. Nem tudjuk az okát, de mégis érezzük, ma is érezzük a Szent Korona szakrális erejét. Ennek látványos bizonyítéka volt a Parlamentbe hozatalt követő tisztelgő zarándoklat, ami 2000. január elsejétől több napon át éjjel és nappal megállás nélkül folyt a csikorgó hidegben, holott a „koronát mint tárgyat” már évtizedek óta megtekinthette bárki a Nemzeti Múzeumban. Az őshonos Kárpát-medencei népek körében azonban a koronatisztelet máig töretlenül érvényesülő államformáló erővel bír. Szinte azt is mondhatnánk, ez a vízválasztó. Aki tiszteli a Koronát, a Korona népéhez tartozik. Aki megveti, idegen.

Vajon mikor készült az ismeretlen szent korona? Miből fakad szentsége? Milyen titokzatos kapcsolatban állt Jézussal? Hol, hogyan és milyen formában élte túl az évezredeket? És milyen kapcsolata van a mi Szent Koronánkkal, melyet szétvágtak és összeraktak, gyűrtek és csavartak, képeket tettek rá, majd azokat kicserélgették, de jellegzetes és összetéveszthetetlen felülnézeti formáját nem torzították el.

Hasonló vagy azonos? Ezekre a kérdésekre egy célirányos kutatásnak kell felelnie. E sorok azért íródtak, hogy a magyarok legnagyobb kincsére ismét ráirányítsák a figyelmet, mert úgy lehet, hogy nagyobb kincs van a birtokunkban, mint amit felfogni képesek vagyunk.

Bencsik András

* * *

A románc (spanyol „romance”) a balladával rokon, elégikus hangvételű, többnyire derűs végű alkotás, mely a nép- és műköltészetben egyaránt jelen van. A XV. században megjelenő eredeti spanyol románc a történelem dicső epizódjait örökítette meg.