A középosztály dicsérete
Karinthy, aki minden szempontból a középosztályhoz tartozott, egész életében küzdött az e létformához szükséges pénz előteremtéséért. Valóban magas színvonalú életet élt, mégis ezt írta: „S így lettünk megint hívőkké egy kis vargabetű után. / Kezdetben volt: hiszek, tehát vagyok. / Aztán, kis időre: gondolkodom, tehát vagyok. / S most, véglegesen: hitelem van, tehát vagyok. / Vagy egyszerűbben: pénzem van, tehát vagyok.” Magas értékű polgári életet élt, ám az ehhez szükséges jövedelem megszerzését olyan elkerülhetetlen rossznak tartotta, amit el kellett szenvednie, hogy időnként az angyalok életét élhesse.
Márai Sándor, a par excellence polgár önéletrajzában fölemlíti a bérházat, ahol csak villany volt, és esténként a házmesterné egy kis villanymotorral pumpálta föl az ivóvizet a legfelső emelet fölötti tartályba, amíg a gang peremén a biztonsági szelepen túl nem csordult a víz, a házbéli gyerekek őszinte örömére. A központi fűtés inkább nem működött, mint igen, telefont még hírből sem ismertek, a televízió feltalálására még évtizedeket várni kellett, szinte semmi olyan infrastruktúra nem állt a rendelkezésére, ami ma magától értetődően a miénk, és mégis polgári életet élt, a szó legnemesebb értelmében.
Talán John Fitzgerald Kennedy fogalmazta meg a legpontosabban a polgár fogalmát 1961. január 20-án történt beiktatásakor. Ezt azóta sokan és sokszor elismételték: „Ne azt kérdezd, hogy mit tud tenni érted a hazád, hanem azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért.” Induljunk ki ebből, mert egy adott kor életszínvonalának paraméterei koronként és földrajzi tájanként is jelentős mértékben változnak. Egy mai magyar „átlagember” életszínvonala, beleértve a neki automatikusan járó szolgáltatásokat – lakhatás, egészségügy, oktatás, kommunikáció, közlekedés és hasonlók –, magasan meghaladja egy középkori uralkodóét. Gróf Széchenyi István előtt Magyarországon még egy méter szilárd burkolatú út sem volt. Időjárástól és terepviszonyoktól függően a kor „átlegemberének” közlekedési sebessége naponta 20 és 50 kilométer között mozgott; ezt nevezték egynapi járóföldnek. Vagyis ha valakit egy ügye mondjuk Szegedről Budára szólított, akkor ezt az utat gyalog egy hét alatt tehette meg. A kortárs Petőfi Sándor naplójában rögzítette egy téli gyaloglását valahonnan a Dunántúlról Pestre, ami fölért egy kínszenvedéssel a fagyos magyar tájban. Pedig Petőfi testestől-lelkestől polgár volt.
Szóval, akkor ki a polgár? Hogyan lehetne leírni az úgynevezett középosztály jellemzőit? Azét a középosztályét, amelyik, miként neve is mutatja, a polgári demokráciákban az egészséges társadalmi berendezkedés legfőbb pillére, mert önmérséklete és öntudata tart ellensúlyt a leggazdagabb réteg kapzsiságának és a legszegényebbek gátlástalan éhségének? Azt tartják, egy adott társadalom annál stabilabb, minél vékonyabb a gazdagok és a szegények rétege, és minél szélesebb a középosztályé. Azé a polgárságé, amelyik helyzetéből és neveltetéséből fakadóan hajlandó áldozatokat is hozni a közösségért, a hazájáért, a társadalom előrehaladásáért. E tekintetben 2002 fordulópont volt, mert a jobboldal elveszített választását követően kivirágzó polgári körök mozgalma nyolc éven át egy olyan a szó legnemesebb értelmében vett polgári ethosz kialakulását hozta el, ami Kennedy meghatározásának felelt meg, s ami mára egy hárommilliós táborrá szélesedett.
Összeállításunk csupán pillanatfelvétel. Azt szerettük volna megmutatni, hogy harminc évvel a kommunista diktatúra bukása és csupán tizenhárom évvel a zűrzavaros posztkommunista átmenet után milyen mértékben tudott regenerálódni a nemzet legértékesebb része, és milyen jellemzői vannak. Miféle polgárság van nálunk kialakulóban, hiszen azt is be kell látnunk, hogy az eddig eltelt idő aligha lehetett elég ennek a roppant értékes társadalmi rétegnek a teljes mértékű helyreállítására.
Középosztály. A hétköznapi megközelítésben azt a társadalmi csoportot szokás így nevezni, amelynek nincsenek megélhetési gondjai, de a megélhetéséért dolgoznia kell. Ide tartozni ugyanakkor értékrendet és identitásválasztást is jelent. 2010 óta hazánkban a középosztály rég nem látott módon bővült, a diadalmenetet azonban megtorpantotta a Covid, majd a háborús infláció. De mit is jelent ma Magyarországon a középosztályba tartozni? A Demokrata összeállításában ennek járt utána.
A középosztály nyomában című összeállításunk cikkei ide kattintva olvashatók.
