Hirdetés

Bőny egy 2200 lelket számláló kis település Magyarország északnyugati részén, Győrtől 17, Bábolnától 11 kilométerre. Rendezett, tiszta település, a házak előtti kertek gondozottak. Van iskolája, óvodája, sportközpontja, labdarúgó- és bitumenes kézilabdapályája, orvosi rendelője, egészségügyi központja. A lakosság nagy része Győrben, kisebb hányada Ausztriában dolgozik, de jelentős a helyben foglalkoztatottak aránya is.

A legutóbbi népszámlálás során a lakosok 77,8 százaléka magyarnak, 2,5 százalékuk cigánynak, 0,5 százalékuk németnek vallotta magát. Idevalósi B. Kata, a gyilkossági kísérlet elkövetője, tudtuk meg a szomszédos község, Rétalap polgármesterétől, Straszner Csabánétól.

Rétalap Bőnytől hét kilométerre fekszik, népessége 545 fő, a 18 év alatti gyermekek és fiatalok száma 110 körüli, munkanélküliség gyakorlatilag nincs. A házak szegényesebbek, sok a cigány, de a település rendezett.

Helyszínelők dolgoznak az iskolánál

A leszúrt kislány, Mirella rétalapi lakos. Mindjárt a legelején le kell szögeznünk, hogy a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben csak az áldozat, Mirella rétalapi, Kata bőnyi. Ezt Straszner Csabáné polgármester mondta lapunknak, hozzátéve, hogy rajtunk kívül még nem kereste meg őt személyesen egyetlen újságíró sem.

Korábban írtuk

Eltervezett késelés

Április 29-én történt a tragédia. Hétfőn reggel a bőnyi általános iskolában egy 12 éves lány hátba szúrta osztálytársát egy húsz centiméteres pengéjű késsel, amelyet otthonról hozott és elrejtett az iskola padjában – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Nagy Ágnes rendőr ezredes elmondta, az iskola igazgatója riasztotta a rendőrséget, mert a hatodik osztályban késelés történt.

Miután kicsengettek az első óráról, az osztály nagy része elhagyta a tantermet. Ekkor a lány fogta a kést, és az előtte ülő társa hátába mélyesztette. Aztán kirántotta és a földre dobta. A sértettet mentőhelikopter szállította a Győri Petz Aladár kórházba életveszélyes állapotban.

A rendőrség arról is beszámolt, hogy az elkövető egy listát vezetett az osztálytársai neveivel. Pirossal voltak megjelölve azok, akiket meg akart ölni, és zölddel, akiket nem. A hatóság a listát és a kést is lefoglalta.

Az áldozat édesapja mutatja gyermeke fotóját

Nagy Ágnes rendőr ezredes azt is elmondta, hogy a tettes jó tanuló, csendes gyerek, motivációját a büntetőeljárásban vizsgálják. A lány a nyomozási bíró előtt érdemi vallomást tett az üggyel kapcsolatban, így előre kitervelten, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítják. Előzetes letartóztatásba került az elsőfokú bíróság határozatáig, legkésőbb egy hónapig. A bíróság úgy döntött, hogy a gyanúsított életkorára való tekintettel egy fővárosi javítóintézetben kell fogva tartani.

Felgyülemlett sérelmek

Adott egy csendes, jó tanuló kislány, aki egyszer csak gyilkolni készül. Halállistát ír, majd hátba szúrja a társát. Nem hirtelen felindulásból, hanem hidegvérrel, előre kitervelten.

Mi állhat a tett mögött? Vajon hogy jut el odáig egy tinilány, hogy magával vigyen az iskolába egy kést, és az első adódó alkalmat, az első óra utáni szünetet kihasználva teljes erőből hátba szúrja a társát? Sokaknak talán elkerüli a figyelmét az a tény, hogy mindehhez komoly fizikai erő is kell. Felsőtestünket a ruházaton túl a hátizom és a bordák is védik. Ezeken kellett áthaladnia a kés pengéjének, hogy elérje a gyerek tüdejét. A szúrás következtében az áldozat rengeteg vért vesztett. Csak a bőnyi iskolavezetés szakszerű és gyors fellépésének, a mentőhelikopter bevetésének és a győri kórház sebészeinek köszönhető, hogy túlélte a támadást, és fiatal szervezetének hála nyolc nappal később már otthonában lábadozhat. Nem sok választotta el a tragédiától.

A késelő korábban az interneten fenyegetőzött

Az elkövetőnek még arra is volt ereje, hogy kihúzza a kést az áldozata hátából, és a földre dobja. „Így jártál… Végre megtettem!” – ezekkel a szavakkal nyugtázta tettét B. Kata a teremben tartózkodó osztálytársak beszámolói szerint.

Az is nyilvánvaló, hogy készült rá. Április 26-án, három nappal a késelés előtt, hajnali 4 óra 58 perckor megváltoztatta a profilképét a Facebookon. A képen egy sötétben gubbasztó lány elmosódott alakja látható, pisztollyal a kezében. Már aludni sem tudott? Üzenni akart? A történtek fényében ez nagyon valószínű.

Természetesen a nyomozó hatóság feladata ellenőrizni, hogy kikkel állt kapcsolatban a lány a közösségi médiában és milyen befolyások érhették.

Egyes sajtóhírek szerint a késelő lányt az osztálytársai verbálisan bántalmazhatták, és ebben az egyik lap szerint élen járt az áldozat és családja. Meg kell jegyezzük, hogy ezt az információt sem a tankerület, sem a rendőrség nem erősítette meg.

Hogy történt-e szóbeli gyötrés, nem tudni, de tény, hogy az ilyen mindig is jelen volt az iskolákban. Minden iskolai osztály egy minitársadalom, ahol lehetnek hangadók, bántalmazók, megfélemlítők és a másikat kihasználók. A másik oldalon pedig kirekesztettek, lenézettek, kiutáltak, olyanok, akiket a többiek valamiért nem fogadnak be. Ez nem szűnik meg gyermekkorban, folytatódhat a középiskolában, az egyetemen, a munkahelyen – természetesen civilizált társadalomban, mégoly mély sérelmek esetén sem szolgáltathat okot arra, hogy valaki ölni készüljön és végül fegyvert ragadjon.

Ha bántalmazás jut a szülők tudomására, a legjobb a gyereket elvinni a közösségből, vagy a bántalmazót másik iskolába áthelyezni, mert a jelenség általában a tanári figyelmeztetések ellenére sem szűnik meg, sőt sokszor még fokozódik is. A szülők és a pedagógusok felelőssége felismerni a bántalmazás tényét, aminek egyik figyelmeztető jele, hogy romlani kezd a gyerek teljesítménye. Megjegyezzük, hogy erről sem tudunk a konkrét eset kapcsán.

A verbális bántalmazásra nem lehet válasz a gyilkossági kísérlet – tudni kell, hogy a bullyingot a bíróság sem veszi figyelembe enyhítő körülményként. Egy 12 éves gyermeknek már tisztában kell lennie egy ilyen tett súlyával és következményével.

Téveszmék fogságában

Halálfantáziák, rögeszmék, megszállottság, féltékenység. Ilyet is olvasni a bőnyi eset kapcsán. Elkerülhető lett volna a tragédia?

Mikor járt utoljára családlátogatáson a két gyerek osztályfőnöke? Megkérdezték Katát valaha, hogy bántja-e valami?

Hiányoznak a példaképek, az őszinte beszélgetések, a bizalom, a támasz, legyen az tanár, szülő, nagymama, nagynéni, lelki atya, egy jó szomszéd, egy olyan felnőtt, akihez bizalommal lehet fordulni. B. Kata nem kapott időben segítséget. Magára maradt, és most már késő. Ennek az ügynek egy tettese, de két áldozata van. Az egyik a megkéselt Mirella, akit még sokáig nyomaszthat az átélt trauma, a másik B. Kata, akinek a környezete tétlenül hagyta, hogy elrontsa az életét.

A mellőzöttség érzése, a magány, a „nem vagyok fontos senkinek” érzése is nagy szerepet játszhat olyan rögeszmés vagy szorongásos pszichológiai kórképek kialakulásában, amelyeknek a gyökerei valahol a múltban, a gyermekkorban keresendők, és amikre a tinikor, a hormonális változások, az elutasító légkör, a közösségi média befolyása, a családi háttér és a múltbéli konfliktusok is mind-mind rátesznek egy lapáttal. Régóta kutatják az emberölés és a mentális betegségek közötti összefüggést, vagyis hogy mi játszódik le a tettes elméjében. A bíróság minden esetben vizsgálja az elkövető beszámíthatóságát, az igazságügyi elmeorvos szakvéleménye az ítélet meghozatalánál döntő.

Ugyanakkor tudni kell, hogy sokszor még annak ellenére is megállapítják a teljes beszámíthatóságot, hogy az illető valamilyen mentális zavarral küzd. Ennek oka, hogy az emberölés, illetve annak kísérlete a legsúlyosabb életellenes cselekmény, amitől az egészséges társadalom önmagát védi.