Hirdetés

– A közvélekedés még mindig úgy tartja, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke a szabad világ vezetője, a legnagyobb hatalmú politikus. Nemrég aztán az USA akkori elnökét, Donald Trumpot elhallgattatták a techcégek cenzorai. Ez azt jelenti, hogy a hatalmi elsőség már ezeknek a vállalatoknak a tulajdonosait illeti?

– Azt egyelőre nem gondolnám, hogy a techóriások közvetlen politikai hatalmat bitorolnának. Viszont kétségtelen, hogy ami korábban állami feladat volt, például a nyilvánosság határainak a meghúzása, a nyilvánosság demokratikus funkcióinak biztosítása, azt jórészt kisajátították ezek a cégek. Olyan mértékű befolyásuk van a nyilvánosságra, amilyen a korábbi média­konglomerátumok világában, bár azt is jelentős mértékű tulajdonosi koncentráció jellemezte, nem volt tapasztalható.

– Viszont az jelentős politikai hatalom, hogy a közösségi médiának döntő szerepe van egy párt sikerében vagy kudarcában, képes befolyásolni a választások kimenetelét. A hagyományos médiumok pedig sokak szerint már elvesztették régi jelentőségüket.

– A közösségi média nagy szeletet hasított ki magának a tortából, de a televíziónak, a rádiónak és kisebb részben a nyomtatott sajtónak még mindig jelentős a súlya. Viszont ha azt kérdezik, hogy mely médium hat a legerőteljesebben a közvéleményre, akkor az online tartalomszolgáltatások, azon belül a közösségi platformok állnak az első helyen. Reklámbevételeik már jelentősen meghaladják a hagyományos médiáét, egy-egy politikai szereplő kampánya során több pénzt költ el a közösségi médiában, mint a hagyományos csatornákon. A hagyományos médiában megjelenő reklámok mindenkihez szóltak, a megrendelők pedig abban reménykedtek, hogy minél több olyan hallgató, néző vagy olvasó lesz, aki a reklám hatására hajlandó majd rájuk szavazni vagy megvásárolni a terméküket. A közösségi médiában azonban lehetőség van arra, hogy célzottan azokat szólítsák meg kampányokkal, akiktől nagyobb eséllyel remélhető bizonyos döntés vagy szavazat. Kampányolhatnak például csak a bizonytalan szavazókat célba véve. A személyre szabott politikai kampányok lehetősége adott, és ugyan adatvédelmi és egyéb okokból nem jogszerű ezekkel az eszközökkel élni, köztudott, hogy ennek ellenére történnek ilyen irányú próbálkozások. A néhány éve kirobbant Cambridge Analytica-botrány éppen erről szólt, hogy a Facebook-felhasználók adataival visszaéltek, eladták őket a politikai piacon. A felelősségre vonást pedig segít elkerülni, hogy a platformok működése kellően átláthatatlan.

Korábban írtuk

– Nyugtalanítóan hangzik.

– Önmagában az a tény, hogy a techcégek képesek személyre szabott szolgáltatást nyújtani, már jelentős kockázat. Egy jórészt korlátozatlan hatalommal állunk szemben, ami akkor is veszedelmes, ha éppen nem használják rosszra. De hogy mikor mire használják, azt nem tudjuk ellenőrizni.

– Kisebb országok jobboldali politikusai, a jobboldali sajtótermékek már évek óta panaszkodnak, hogy szándékosan korlátozza oldalaikat a Facebook, mégsem történik semmi. Hálát adhatunk Donald Trumpnak, mert az ő letiltása az évek óta folyó visszaélésekre irányította a figyelmet?

– Azt hiszem, hogy ehhez önkéntelenül is hozzájárult. Egy ilyen „nagyvad” elejtése utólag visszatekintve sorsfordító pillanatnak tűnhet majd, feltéve, ha valóban érdemi szabályozás követi a felháborodást. Az is igaz, hogy ezek a platformok évről évre feszegették a kereteket. Már az is vitatható gyakorlat volt, hogy az év eleje óta Trump bejegyzéseit folyamatosan kommentárral látta el a Twitter, megkérdőjelezve azok valóságtartalmát. Ez nehezen illeszthető bele a politikai értelemben semleges platform képébe, amit közvetíteni akarnak magukról. Folyamatosan mennek előre ezen az úton, de a kitiltással valóban drasztikus beavatkozásra került sor. Meglátjuk, hogy milyen reakció követi. Az Egyesült Államokban lezajlott hatalomváltás miatt nem várható, hogy a következő években jelentős szabályozás születik ezen a téren. Európa befolyásos politikai vezetői azonban nagyjából hasonlóan gondolkodnak a techóriások túlhatalmáról. Ha ezt meg lehet tenni az amerikai elnökkel, akkor meg lehet tenni bárkivel. Az Európai Unióban ezért várható, hogy belátható időn belül lesz érdemi szabályozás, de a technika folyamatosan fejlődik, a jog pedig szalad utána. Ez egy soha véget nem érő küzdelem, amely szinte a nyomdagép feltalálása óta zajlik.

– Lengyelországban már dolgoznak egy olyan törvényjavaslaton, amely azt célozza, hogy a közösségi felületek felhasználási szabályai kerüljenek össz­hangba a lengyel törvényekkel. Ez nagyjából azt jelentené, hogy például a Facebook nem szankcionálhatna olyan esetben, ha egy bejegyzés vagy felhasználó nem sérti meg a lengyel jogszabályokat. Mit gondol erről?

– Ez alapvetően dicséretes, előremutató gondolat a lengyel kormány részéről. Nyitva marad azonban egy sor kérdés, amit nem tud kezelni egy ilyen szabályozás. Továbbra is a platformok döntenek ugyanis, csak ezután nem arról, hogy egy tartalom a saját felhasználási szabályzatukba ütközik-e, vagy sem, hanem hogy a lengyel jogrendszerrel ellentétes-e. Ez egyáltalán nem biztos, hogy könnyebb kérdés, bár a lengyel jogrendszer feltehetően szélesebb körben védi a szólásszabadságot, mint a platformok saját szabályzata. A szabályozás nem ad választ arra sem, hogy a kevésbé látható manipulációval mi a teendő. Az úgynevezett „szerkesztői” tevékenységgel, az egyes tartalmak előtérbe helyezésével vagy mások elrejtésével mit kezd a lengyel törvény? Egy erre a jelenségre irányuló szabályozás azt igényelné, hogy a platform, az általa használt mesterséges intelligencia működése legyen a hatóságok számára átlátható. Ennek ellenőrzése egyelőre nehezen lenne megoldható egy állami szerv számára, de kétségtelen, hogy előbb-utóbb foglalkozni kell ezzel a kérdéssel is.

– Több helyen is azt lehet olvasni, hogy a techcégek túlhatalmának egyik lehetséges megoldása lenne a feldarabolásuk.

– Ez a megoldás a techvállalatokra jelenleg nem alkalmazható, ennek ellenére az ezt követelő hangok egyre erősebbek Amerikában és Európában egyaránt. A feldarabolás ellen szóló jogos érv, hogy miért büntesse az állam azt a vállalatot, amelyik a piacon nagyon sikeres? A helyzet azonban az, hogy ebben az esetben már nem a piachoz való hozzáférés biztosításáról van csupán szó, hanem a demokrácia és a demokratikus nyilvánosság jövőjéről. A problémára van egy, a feldarabolásnál szelídebb eszköz is, ami a versenyjogi normák fokozottabb figyelembevételére támaszkodna. A cél az lenne, hogy a cégek piaci viselkedését olyan keretek közé szorítsák, amely nem lehetetleníti el kisebb versenytársaik felnövekedését. Ezek az óriáscégek miközben magukról kiegyensúlyozott, vidám, pozitív képet sugároznak, a piacon minden erővel arra törekszenek, hogy kiszorítsák a lehetséges konkurenseket.

– A Twitter és a Facebook magáncég, akinek problémája van a felhasználási feltételekkel, menjen másik felületre. Mit gondol erről az érvelésről?

– Azt, hogy nem meggyőző. Formáljogi szempontból igaz, hogy a szólásszabadság gyakorolható más internetes felületen is, egy politikai szereplő is kampányolhat a Facebookon és a Twitteren kívül is. A probléma azonban az, hogy ezek a platformok olyan nagyra nőttek, hogy megkerülhetetlenek a nyilvánosság számára. Aki ezeken a felületeken nem szerepel hatásosan, az kudarcra van ítélve, egy politikus vagy közéleti személyiség számára valójában nincs választási lehetőség. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy az internetes piac nagyon dinamikusan változik, sok húsz évvel ezelőtti óriáscégről ma már alig-alig hallunk. Nem biztos, hogy az éppen ma a piacot uraló óriások tíz vagy húsz év múlva ugyanilyen befolyásosak lesznek. A piac jellege azonban azt mutatja, ha egy cég kiesik a nagyok közül, akkor hasonlóan nagyok jönnek a helyükre, tehát a probléma újratermelődik.

– A Facebook egyik lehetséges alternatíváját, a Parlert szintén eltüntették a világhálóról. Úgy tűnik, hogy nemcsak a különböző véleményeknek, hanem a versenytársaknak sem adnak teret.

– Ahogy korábban mondtam, a riválisaikkal szemben könyörtelenek a nagyok, bár ebben a konkrét esetben nyilván politikai vetülete is volt a leszámolásnak. A Parler nevű platformon Trump hívei gyülekeztek jelentős számban, ellehetetlenítése nem válaszható el Donald Trump közösségi médiából való kitiltásától. Ez pedig rendkívül aggályos, függetlenül attól, hogy mit gondolunk az elnökről vagy a híveiről. A Parler ugyanis nem sértette meg az Amerikai Egyesült Államok törvényeit. Sőt, maximálisan kihasználta az abból adódó lehetőségeket, amelyeket egyébként a nagy óriások is ugyanúgy kihasználtak annak idején. A közösségi felületekre vonatkozó szabályozás ugyanis kimondja, hogy a cégek nem vonhatók felelősségre a felületükön felbukkanó esetlegesen jogsértő tartalmak miatt, viszont szabadságukban áll azokkal szinte bármit kezdeni, azaz kedvükre törölhetik őket. A Parler úgy döntött, hogy nem kezd velük semmit, mindenki azt mond, amit akar. A Parler feltehetően jogszerűen működött, ennek ellenére kiradírozták a nyilvánosságból. Az a helyzet azonban, hogy az ellehetetlenítése sem volt jogszerűtlen. A techcégek egyszerűen éltek törvény adta hatalmukkal, amikor azt a platformot eltüntették a világhálóról. Jogszerű, de ennek ellenére nagyon is aggályos, hogy ilyen megtörténhet. A döntés semmi esetre sem a szólásszabadság üdvére szolgál.

– Mi a sajtószabadság fogalmának tartalma napjainkban? Kérdezzük ezt annak fényében is, hogy tulajdonképpen bárki szabadon létrehozhat bármilyen online médiaterméket, azonban a Facebook korlátozza azok láthatóságát, akikkel világnézetileg nem szimpatizál.

– Negyedszázada az a remény fogalmazódott meg, hogy az internet a demokratikus véleménynyilvánítás terepe lesz, ahol a pénz nélküli kisember is hasonló eséllyel indul a nyilvánosságban, mint egy médiavállalat. A valóság ettől nem is térhetne el jobban. Egy felhasználói fiók vagy egy konkrét tartalom indokolatlan törlése legalább érzékelhető, és idővel talán számonkérhető is lesz. Az viszont rejtve marad, hogy a platformok milyen módon avatkoznak be annak érdekében, hogy bizonyos információk vagy tartalmak sok felhasználóhoz eljussanak, más tartalmak láthatóságát viszont korlátozzák. Ezt a manipulációt szinte lehetetlen bizonyítani, az egész folyamatból hiányzik az átláthatóság. A sajtószabadság fogalma ügyében pedig két alapvető kérdést kell tisztázni. Az első, hogy mit mondhatunk, és ki beszélhet. Ebben a tekintetben, azt hiszem, jól állunk, lényegében, szűkre szabott kivételek mellett, bárki bármit mondhat szabadon Magyarországon és egész Európában.

– És a másik?

– A másik kérdés, hogy milyen esélye van egy véleménynek arra, hogy tényleges hatást fejtsen ki. A szólásszabadság ugyanis nem pusztán azt jelenti, hogy az állam és minden szerve hagyjon békében élni, és ne korlátozzon a szabadságomban, hanem azt is, hogy álljanak rendelkezésre olyan fórumok, ahol a vélemények hatni tudnak, interakcióba tudnak lépni egymással. Ebben a tekintetben a közösségi médiának hatalmas adóssága van. A platformokkal szemben pedig jogos elvárás, hogy ne csak engedjék a felhasználókat beszélni, hanem törekedjenek egyensúlyra, amely minden véleménynek azonos esélyt ad a hozzáférésre és a közönségéhez való eljutásra. Amikor egy tartalmat elrejtenek a felhasználók elől, ezzel szemben egy másikat nagyobb eléréshez segítenek, az önmagában nem tekinthető jogsértésnek, a jelenlegi jogszabályok lehetővé teszik az ilyet. A kérdés csak az, hogy jó-e ez a nyilvánosságnak és általában a demokráciának.