A kulcsszó a hűség

Egyre több olyan család van, amely felismeri, hogy mi zajlik körülöttünk, értékeket keres és szembemegy a konzumidióta korszellemmel. Nem az ajándék nagysága vagy pénzbeli értéke a lényeg, hanem az ajándék maga – mondta a Demokratának Osztie Zoltán atya.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

– A Belvárosi Főplébánián már igazi adventi hangulat van. Mit vár, milyen lesz az idei karácsony?

– Egyre markánsabban szétválik a Krisztus-hívők közössége és a kereszténységüket vesztő társadalmi rétegek élete és vele együtt az ünnepe is. Látjuk, hogy nem tudnak mit kezdeni sem a húsvéttal, sem a karácsonnyal. Elmúlatják a szabadnapokat, sokan közülük wellness-szállókban töltik az ünnepeket.

– Ez baj?

– Ez önmagában még nem lenne baj, mert a négymillió, úgymond mélyszegénységben élő magyar ember és családok sokasága foglalja le a hazai luxusszállókat, amelyek minden hosszú hétvégén telt házzal működnek. Ezzel semmi bajom nincs, sőt örömmel tölt el, hogy végre jólétben, jobb létben élünk.

– Hanem?

– A keresztény ünnep a Krisztus-hívők számára mindig, minden évben ugyanaz a bensőséges, szép ünnep, amelynek a lényege Krisztus születése.

– Az egyik legnagyobb ünnep.

– Ami ráadásul nem állítható szembe a húsvéttal. Pedig szívesen szembeállítják: ez is mutatja azt, hogy milyen mértékben távolodnak el a gyökerektől.

– Ezt hogy érti?

– Krisztus életének a teljességét ünnepeljük, nem lehet szétválasztani ezeket egymástól. A halál és a feltámadás nem történhetett volna meg, ha a Megváltó nem jött volna el közénk. Számunkra, Krisztus-hívők számára ezek egymástól elválaszthatatlan, összetartozó ünnepek.

– Mi hozta létre azt a szakadékot, ami a hívők és a nem hívők között tátong?

– Európában az elkereszténytelenedés és vele együtt az elistentelenedés feltartóztathatatlanul növekszik. Egyre kevesebb olyan család van, amely Krisztus személyét tekinti a lényegnek, a kezdetnek és a végnek, az alapnak és a kiindulópontnak.

– Magyarországon mi az oka az ugyancsak megfigyelhető folyamatnak? Még mindig a kommunista diktatúra évei?

– Nem szabad semmi pozitívumot tulajdonítani a kommunista diktatúrának, és látni kell, hogy nem is szűnt meg a diktatúra a kommunizmus megszűnésével, hanem egy olyan ideológia fedezetével folytatódott tovább, amely legalább annyira durva és erőszakos, mint amilyen a kommunista ideológia volt. Ez a liberalizmus.

– Fizikai terrort azért nem alkalmaz.

– Annál veszélyesebb. Szellemi, lelki, gazdasági, politikai, erkölcsi terrorral tartja uralma alatt az embereket személyesen is és társadalmi, nemzeti szinten is. Ez odáig vezetett, hogy Nyugat-Európa mára már oly mértékben szakított a keresztény gyökereivel, hogy elindult egy teljesen más irányba, az iszlamizáció felé. A háttérhatalom az 1920-as években kidolgozott egy stratégiát, aminek a lépései mára nyilvánvalók, füzérszerűen felfűződött és beteljesítette a szándékát.

– Mi volt a szándéka?

– Egy új világuralmi rendszer kiépítése, aminek az akadálya a hagyományosan keresztény társadalom. Ennek pilléreit kellett aláásni.

– Milyen eszközökkel?

– Szexuális forradalommal Amerikában, a nemi identitás megkérdőjelezésével, a homoszexualitás durva propagálásával, a deviancia alternatívaként való feltüntetésével. Azután jöttek az egyház elleni támadások, a papság anyagi és emberi ellehetetlenítése, amelyet a család­ellenes, nemzetellenes lépések követtek. Végül a koronát a műre a tömeges migráció tette fel.

– E ponton mégis egy derűsebb témához érünk. Magyarországon szerencsére jobb a helyzet. Megmutatkozik ez a karácsonyvárás minőségében is?

– Egyre több olyan család van, amelyik felismeri, hogy mi zajlik körülöttünk, értékeket keres, és szembemegy a konzum­idióta korszellemmel. Nem az ajándék nagysága vagy pénzbeli értéke a lényeg, hanem az ajándék maga. Ez annak a jele, hogy Istentől a legnagyobb ajándékot kaptuk: Jézus emberré lett és közénk jött. Ennek emlékére ajándékozzuk meg egymást, ami ilyenformán hozzátartozik a karácsony lényegéhez. Tehát ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel együtt. Nem az ajándékozással van a baj, hanem annak torzulásaival. Azt látom, hogy szerencsére egyre többen fedezik fel, hogy mi a lényeg. Minél több támadásnak vagyunk kitéve, annál inkább megerősödünk. Ez az egyház történetében mindig így volt. Az üldözésre mindig érkezett viszontválasz, ami ma is lehetőség arra, hogy még elkötelezettebbek legyünk. Minél nagyobb a prés, annál nagyobb az ellenállás.

– Mit tapasztal, milyen jövőkép áll a fiatalok előtt?

– Itt is azt látom, hogy nagyon markánsan kettészakadt a fiatalok tábora. Van egy olyan réteg, amely nyitott, értelmes és szorgalmas gyerekekből áll, akik kérlelhetetlenül igényesek, felelősségtudattal, pozitív jövőképpel és kellő ambícióval rendelkeznek, és a tehetségüket ki akarják bontakoztatni. És van egy másik, a követelőző, lusta, felelőtlen fiatalok tömege, akikre a magyar nyelv azt mondja, semmirekellő.

– Későn is érnek. Kitolódik a család­alapítás, a munkakezdés ideje.

– Ezért nem ők a felelősek, és kétségkívül nehéz helyzetben vannak. A felelősség elsősorban a szülőké. A csonka családok, a válások, a rend és a hierarchia felbomlása és tudatos szétzilálása a biztonság érzésének elvesztéséhez vezetett. Szándékosan szembeállították egymással a társadalom egyes csoportjait: a tanárt a diákkal és a szülővel, az orvost a beteggel, a papot az egész társadalommal, a vásárlót az eladóval. Minap tanúja voltam az egyik szülő kifakadásának. Azon háborodott fel, hogy a tanár feladta A walesi bárdokat. Szegény gyereknek meg kellett volna tanulnia kívülről, de a szülő másképp döntött. Ő mondta, hogy a gyerek ne tanulja meg! Ilyen lehetetlen feladat elé a pedagógus az ő gyerekét ne állítsa…

– Döbbenet.

– Az okozott károk leginkább a tömeges igénytelenségben mérhetők. Nagyon észnél kell lenni ahhoz és nagyon szilárd értékítélettel kell rendelkezni, hogy ebből az iszapból kidugjuk a fejünket. Valljuk meg őszintén: a társadalom nagyobbik része tömeg. Egyénekből áll, de ha feladja a szabadságát, tömegként kezd viselkedni. A liberalizmus világában az emberek nagyobbik része nem akar szabad lenni.

– Ezt hogy érti?

– Sokkal kényelmesebb sodródni. A nyugat-európaiakra ez fokozottan érvényes, a magyarokra kevésbé. Babits Mihály Mi a magyar? című tanulmányában azt írja, a magyarban van egy Pató Pál úr-szerű attitűd, ami egyrészt negatív („Ej, ráérünk arra még”), de jó oldala is van, mert nem lehet olyan könnyen félrevezetni, bevonni egy ideológiai járom alá, mert megfontolja, kétszer is meggondolja, mielőtt cselekszik. Ezért mi sokkal inkább szabadságszeretők vagyunk, mint az említett nyugat-európai nemzetek, amelyeknek más a karakterük.

– Apropó. Hol tart ma a hitoktatás?

– Az iskolai hit- és erkölcstannal az a gond, hogy az egyházközösségi hittan iránt csökkent az érdeklődés. Ez visszaütött, mert mindenképpen veszteséget okoz. Viszont elérünk olyanokat is, akik nem tették volna be a lábukat a templomainkba. De van egy ennél is döntőbb számadat: az egyházi iskolák aránya a rendszerváltás előtt három százalék volt. Ma tizenhat százalék. Ez végtelenül több, mintha nem lenne. Ezek az iskolák képesek arra, hogy kibocsássanak egy olyan nemzedéket, amely erkölcsileg, emberileg, szellemileg is képes lesz megállni a helyét. Ez okot ad a reménységre, mert ezek az intézmények nagyon népszerűek.

– Mernek már politizálni a papok?

– Horn Gyula mélyen beleültette a hívek fejébe, hogy a pap ne politizáljon.

– Miért ne politizálhatna?

– Kutya kötelessége. Nyilván nem pártpolitikára kell gondolni, hanem arra, hogy az embereket érintő közéleti kérdésekről vagy Európa jövőjét érintő sorskérdésekben kötelességünk állást foglalni az evangélium szellemében.

– A Szentatya nyilatkozatai is tartalmaznak állásfoglalást, bár a migráció megítélése sokszor eltér attól, amit a magyarok döntő többsége erről gondol.

– Katolikus vagyok, pap vagyok és hívő. Mint ilyen, a pápának, ha bizonyos peremfeltételek mellett foglal állást, hit és erkölcs dolgában engedelmességgel tartozom. De társadalmi, politikai kérdésekben ő sem tévedhetetlen. Az egyik ilyen kérdésben ellenvéleményt fogalmazok meg a pápával szemben.

– Mire gondol?

– A liberalizmus csúsztatása, hogy összemossa az illegális bevándorlót a szociálisan rászorulóval, az afrikai vízhiány elől menekülőt a háborús üldözöttel, és az egészet egy kalap alá veszi.

– Mennyire súlyos probléma a paphiány?

– A kulcsszó itt a hűség. Nehezére esik a ma emberének az elköteleződés vállalása. Ez éppúgy igaz a házasságkötésekre, mint a papi hivatás vállalására. A korszellem azt sugallja, hogy minden eldobható, lecserélhető. Az autó, a társ, a munkahely. A mai fiatalok a munkahelyüket is „fogyasztói mentalitással” választják. Abban a pillanatban, amint jobb ajánlatot kapnak, továbbállnak. Nincs következményük a döntéseknek, nincs lojalitás, és hiánycikk a felelős elköteleződés.

– A diagnózist felvázolta. Mi a terápia?

– A családok megerősítése. A magyar kormány határozottan kereszténydemokrata politikát folytat. Családpolitikája, családtámogatási rendszere páratlan Európában. Ez az az irány, amiben az egyháznak is és az államnak is megvan a maga küldetése. Ha ez a kettő találkozik, és összhangban van egymással, akkor van jövőnk.