Zsigmond Barna Pál azt írta, hogy az elmúlt egy héten Budapest XVI. és XV. kerületében, Vásárosnaményban, valamint Budafok-Tétényben – négy fórumon – mintegy ötszáz emberrel találkozott. Minden alkalommal egyértelmű volt: a magyaroknak határozott véleményük van arról, hogy milyen jövőt szeretnének maguknak és a gyermekeiknek, unokáiknak – hangsúlyozta.

Hirdetés

„Az, hogy milyen lesz Európa, az elkövetkező hónapokban dől el. Sikerül-e végre megfékezni az illegális migrációt? Meg tudjuk-e őrizni Európa identitását? Erős nemzetállamokból álló, versenyképes közösség lesz az EU újra, vagy a brüsszeli bürokraták játszótere, amelynek esélye sincs visszanyerni régi pozícióit a globális politikai és gazdasági színtéren? A tagállamait támogató Unió részesei lehetünk, vagy egy olyané, amely jól megalapozott stratégia nélkül, átláthatatlanul finanszíroz harmadik országokat?” – sorolta az államtitkár.

Kiemelte, hogy a nemzeti konzultáción a legfontosabb európai sorskérdésekről mondhatja el mindenki a véleményét. „Minél többen töltjük ki és küldjük vissza az íveket, annál jobban fogják hallani Brüsszelben is Magyarország hangját!” – közölte Zsigmond Barna Pál. Hozzátette: a kormány az elmúlt 13 évben mindvégig azon volt, hogy valóban a magyar emberek akaratát képviselje az uniós tárgyalásokon, intézményekben.

„Ebből továbbra sem engedünk, mert számunkra valóban fontosak a demokratikus alapelvek, értékek. Védjük meg együtt Magyarország szuverenitását!” – írta az államtitkár.

Korábban írtuk