Van egy olyan balatonőszödi beszéd is, amely kevés visszhangot váltott ki, és amely a mai szemmel nézve különös aktualitással bír. Azon a májusi délutánon számos párttársához hasonlóan Veres János pénzügyminiszter is felszólalt, hogy meggyőzze a pártot, a megszorító intézkedésekkel nem lehet őszig várni, mert kiszolgáltatott helyzeténél fogva hazánk lehet „a leggyengébb láncszem” a globális gazdaságban. „15 milliárd euróval Magyarország megingatható” – állította, „márpedig ennyi pénze annyiaknak van, hogy nem elég hozzá a kezek és lábak ujjainak száma”. Ismertette a közös tervet is: másfél év elég lehet a reformok és megszorítások életbe léptetésére, és a piacok megnyugtatására, s onnantól kezdve két és fél év áll a szocialisták rendelkezésére, hogy előkészítsék és besöpörjék a 2010-es választási győzelmet. Ma már talán furcsán hangzik, de Veres akkor biztos volt abban, hogy „az önkormányzati választás is a mienk” lesz.

Rezeg vagy inog?

A számításokba hiba csúszott. Nemcsak a párt népszerűsége ragadt be alig tíz százalék feletti szinten, de a makrogazdasági mutatók sem javultak. A pannon csiga tovább lassult, a 2007. negyedik negyedéves gazdasági növekedés 0,7 százalékra esett vissza, és az infláció beragadt a 7 százalék feletti szinten. Ezek a számok minden várakozást alulmúlnak, de a világgazdaság egyensúlyi zavarai nem okolhatók érte: Szlovákia bruttó nemzeti összterméke az utolsó negyedévben több mint 14 százalékkal bővült. A külföldi befektetők a forintot ma újra a világ legsebezhetőbb valutái között tartják számon, egyesek rövidesen történelmi mélypontra várják a hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyamát, mások recessziót vizionálnak, mivel már a magyar export is gyengül.

Lapunk az elsők között vizsgálta az amerikai jelzálogpiaci válság esetleges európai, szűkebb értelemben magyarországi hatásait (Viharjelzés – Az amerikai hitelválság globális gazdasági krízist okozhat, Magyar Demokrata, 2007. augusztus 16.), melyben azt írtuk: a globális hullámverésben a kis magyar vitorlás bármikor léket kaphat.

A helyzet ma szinte ugyanaz, mint 2006-ban, amikor Juliet Sampson, az HSBC bankcsoport szakértője szerint csak „undorító” szerencse, Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint pedig egyszerűen csak szerencse mentette meg az országot a pénzügyi összeomlástól. Két, nem elhanyagolható különbség azért található: egyrészt az amerikai zavarok nemzetközi tovagyűrűzésével eltűnt a világgazdaságból az a korlátlan pénz- és tőkebőség, aminek az elemzők egybehangzó véleménye szerint a válság elkerülését köszönhettük. Másrészt talán még törékenyebb az a nemzetközi bizalom, amivel a jelenleg is kormányon lévő koalíciót eddig részesítették, amelynek segítségével, Veres szavaival: „politikailag, ilyen nyomással, olyan nyomással, Feri telefonjával el lehetett intézni”, hogy Joaquín Almunia, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa és munkatársai 2006-ban megadják az esélyt a konvergenciaprogram kiegészítésére.

Egy helytartó hétköznapjai

„…hamis illúzió az, hogy az állampolgár szavazatán vagy bármely politikai párton múlik, mi lesz Magyarország jövője. A valóságban azon múlik, milyen a világ likviditási helyzete.” Ma az ország, ahogy korábban is, „ki van szolgáltatva 7-8 nagy kötvénytulajdonosnak”. Magyarország leggazdagabb vállalkozója ezt február közepén nyilatkozta a Figyelő gazdasági hetilapnak. Demján Sándor, a TriGránit Zrt., a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke nem titkolta véleményét: várakozásai szerint az elkövetkező tíz-tizenöt évben hazánk az Európai Unió legszegényebb országa lesz.

A Magyarország felett lebegő damoklészi kard helyett Gyurcsány Ferenc érthetően a reformidőszak lezárásáról, és az uniós fejlesztési pénzek adta lehetőségekről beszél. Ahogy 2006-ban hazárdírozott, úgy most is lapot kér 19-re. A külhoni bizalom egyelőre kitart, bár a február eleji forintgyengülést (268 forintig gyengült a magyar fizetőeszköz az euróval szemben) többen a gazdaság rossz helyzetével, mások néhány nagyobb befektető forint elleni támadásával magyarázták, melynek célja az MNB kamatemelésének kikényszerítése. Ám felbukkant egy olyan vélemény is, miszerint a Gyurcsány Ferenc és Veres János távozásáról szóló pletykák gyengítették meg a magyar valutát. Márpedig ez azt jelentheti, fejtette ki lapunknak Lakner Zoltán, a Vision Consulting elemzője, hogy e két vezetőt a stabilitás, és – bármilyen furcsa az előzmények ismeretében – még mindig a kiegyensúlyozott költségvetés biztosítékaként tartják számon külföldön.

Akár még az is elképzelhető, hogy a rémhírt a nagy taktikus Gyurcsány szolgáltatta, hogy a külföldi reakciókkal megerősítse párttársaiban: neki nem lehet az MSZP-ben (sem) alternatívája. Kapóra jött neki a nagy valószínűséggel vereséget hozó népszavazás előtt az egészségbiztosítási törvény megerősítése is. A február 11-i szavazást Tóth Gy. László politológus a Demokrata kérdésére egyfajta „hűségnyilatkozatnak” nevezte, és nem tartotta valószínűnek, hogy miután a két kormánypárt egységesen kiállt a kormányfő mellett egy ilyen horderejű kérdésben, március 9-e után meggondolnák magukat. A külföld megnyugtatását (vagy inkább elaltatását) célozhatja az, hogy a kormányfő és a pénzügyminiszter hosszú hónapok óta lebegteti egy reformmal egybekötött szélesebb körű adócsökkentés lehetőségét, illetve az is, hogy a szocialisták újra elővették az antiszemita-kártyát. Kiss Péter kancelláriaminiszter a CBN amerikai televíziónak adott interjújában próbálta egy kalap alá venni a Fideszt, a Jobbikot és az 1945 előtti szélsőjobb pártokat.

Lakner Zoltán úgy véli, Gyurcsány Ferenc pozíciójának megerősítésére pártja és ő maga is több kísérletet tesz. Az MSZP kampányának lényegét abban látja, hogy az nem a népszavazást tekinti a határpontnak. Emlékeztetett arra, hogy hetek óta olvasni arról, a kormányfő új politikát készül hirdetni, és hogy rendezni kívánja a kapcsolatát a befolyásos MSZP-vezetőkkel. Látható az is, hogy olyan személyeket nevez ki kormányzati és pártpozíciókba, akiktől a jobb működtetést, végrehajtást várhatja, nem csupán ötletrohamokat.

A kormányfő február 12-én és 13-án azt játszotta el kicsiben, amit tavaly nyáron nagyban. Akkor Kiss Péter, Szilvásy György és Lamperth Mónika minisztereket, valamint Bajnai Gordont, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetőjét buktatta keresztbe, most államtitkári szinten próbálta a dinamikus cselekvés látszatát kelteni: a párthoz vagy annak holdudvarához tartozó kisebb befolyású politikusokat, Csizmár Gábort, Simon Gábort, Gilyán Györgyöt és Tordai Csabát ültette ringlispilbe, ahol még Keller Lászlónak is szorított helyet, aki a Pénzügyminisztérium államtitkára lett. Draskovics Tibor az egyetlen, akit mindkét alkalommal bevettek a játékba. 2007-ben a közigazgatás koordinációjáért felelős tárca nélküli, most pedig igazságügyi és rendészeti miniszter lett a korábban éppen Gyurcsány Ferenc által menesztett egykori pénzügyminiszter. A népszavazás után, talán nyár elején hatalomstabilizációs célból újabb kormányátalakítás következhet.

Vihar előtt

A Demokrata által megkérdezett elemzők nem tartják valószínűnek, hogy külső, az országhatárokon túlról érkező behatás miatt távozik Gyurcsány Ferenc. Leginkább abba bukhat bele, ha a döntések jobb végrehajtása, a kormányzat hatékonyabb működtetése, az MSZP-vel való kiegyensúlyozott viszony megteremtése érdekében hozott intézkedések nem hozzák meg a várt eredményt, állítja Lakner Zoltán. Reálisnak tartja az a sajtóértesülést, hogy a szocialistáknak mintegy 6-8 hónapjuk van, hogy a mostani törekvések eredményességét felmérjék és döntsenek.

Tóth Gy. László a kormányfő hatalmon maradásának kulcsát abban látja, hogy elfogy-e, és ha igen, mikor a szocialista és szabad demokrata érdekcsoportok türelme, és mikor érzik azt, hogy vele már nem lehet választást nyerni. A politológus ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy egy új emberrel új imázs és új politikai szókészlet is jár, ez pedig mindig nehéz feladat a régi emberekkel.

A miniszterelnök tehát megtette a szükséges előkészületeket annak érdekében, hogy a népszavazás várható eredményét tompítsa. Mivel a politika és a lakosság is biztosra veszi, hogy eredményes lesz a népszavazás, és az igenek győznek, a helyzetből adódóan mindkét oldalnak van veszítenivalója, és az egyik oldal gyengülése egyben a másikat erősíti. Az MSZP-t az igeneknek a vártnál nagyobb arányú támogatása érintheti rosszul, a Fidesznek pedig szinte minden olyan eredmény csalódás, ami nem az egyértelmű és elsöprő győzelmet jelenti. A szocialista vereségnek Lakner szerint elsősorban az lehet a hatása, hogy fokozná a már megindult bukási spirál tempóját: az MSZP-t még többen és még inkább a következő választás biztos veszteseként könyvelnék el. A Fidesz pedig rajta maradhat a népszavazások által kijelölt vágányon, hiszen jön a következő népszavazás a több-biztosítós egészségügyi modellről. Ebben az esetben maradna a további egyensúlyozás az azonnali kormányváltást szorgalmazó támogatók és a realitások között, már ami a retorikát illeti.

Ha a népszavazás eredménytelen lesz, akkor az elemző több utat lát nyitva. Egyfelől elindulhat egy értelmezési küzdelem, ami arról szólhat, hogy „azért mégis mi nyertünk”, hiszen nyilván jóval több lesz az igen, mint a nem, csak éppen „nem voltunk elegen”. Másfelől, az is lehetséges, hogy megkérdőjeleződik az Orbán által képviselt stratégia. Azt mondhatják néhányan, hogy ha a Fidesz még ebben a politikai helyzetben és ezekben a kérdésekben sem tudta biztosítani a szükséges mennyiségű szavazatot, akkor a politikai stratégia felülvizsgálatra szorul. A Fidesz feleslegesen lazította fel korábbi karakteres polgári karakterét, hiszen sokadik nekifutásra sem tudta a szükséges mértékben bővíteni a szavazótáborát, márpedig ezt remélte az eklektikus programpontoktól. Lakner szerint ettől még Orbán biztosan a Fidesz élén maradna, de talán előtérbe kerülhet a decemberben elfogadott alapprogram, amely nem éppen a plebejus politika dokumentuma, sokkal inkább egy kereszténydemokráciát idéző szöveg.

Tóth Gy. László a népszavazást rendkívül kockázatosnak tartja a jobboldal számára, hiszen ha elmarad a megrendítő erejű ütés, akkor a szavazók tömegei fogják tapasztalni, hogy a voksoknak megint nem lett hatásuk. Emlékeztetett arra, hogy a jobboldal számtalan alkalommal mozgósított már: Nemzeti Konzultáció, faluparlament, aláírásgyűjtések, 2004. december 5-i népszavazás, és egyiknek sem lett igazi következménye, eredménye, haszna. Mára nagy a bizalmatlanság minden tömegrendezvénnyel szemben. A politológus egy nem túl optimista képet is felvázolt: március 15-én a jobboldal megünnepli majd a népszavazási győzelmét, miközben a szavazók megint azt fogják érezni, hogy becsapták őket, hiszen a kormány egyértelművé tette, hogy a referendum eredménye semmilyen hatással nem lesz a kabinet működésére. Mindez a 2010-es jobboldali győzelmet is veszélyeztetheti.

Gyurcsány Ferenc negyedik éve kormányoz. Ez alatt mindent túlélt, és a belső, magyarországi erő nem tudta megingatni. Most először fordul elő azonban, hogy egyszerre romlik az ország makrogazdasági helyzete és környezete, gyengül az ő és pártja népszerűsége, és vele szemben áll egy példátlanul népszerű, de kockázatos politikát folytató párt és politikája. A miniszterelnök kritikus időszak előtt áll, ezért próbálja minden létező ponton bebiztosítani magát. Kérdés, hogy a hatalomhoz és a sok-sok biztosítékhoz való makacs ragaszkodással nem épp a saját bukását idézi-e elő.

Monostori Tibor