A Fővárosi kormányhivatal szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: három esetben a légitársaságok elismerték kártalanítási kötelezettségüket, az utasok jelzései alapján ezekben az esetekben a kifizetések folyamatosak.

Hirdetés

Két járattal kapcsolatban a kormányhivatal még adatszolgáltatást vár. Három járat esetében az érintett légitársaságok a késések, illetve a törlés okának légi irányítási problémát jelöltek meg, tehát rendkívüli körülményre hivatkoztak. Ezekkel kapcsolatban a kormányhivatal kikérte a légügyi hatóság szakmai állásfoglalását, hogy valóban rendkívülinek tekinthető körülmény okozta-e a jelentős késést vagy a járattörlést – írták.

Kitértek arra, hogy azokban az egyedi esetekben, ahol a kormányhivatal nem rendelkezik joghatósággal, a külföldi hatóságoknak megküldi az érintett ügyeket.

Közölték azt is, hogy a kormányhivatal és a szakmai irányító Nemzetgazdasági Minisztérium továbbra is kiemelt figyelemmel kíséri a légitársaságok kötelezettségeinek teljesítését és segíti a fogyasztók jogainak megfelelő érvényre juttatását.

Korábban írtuk