A legszabadabb ember

– „Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt.” Ez Makovecz Imrétől az egyik legmisztikusabb idézet. Ön szerint melyik épülete közelíti meg ezt az eszményt?

– Nehéz kérdés. Nem hiszem, hogy ki tudnék választani egyetlen épületet, mert szinte mindegyik erre válaszol. Vannak épületek, amelyeket ő nagyon szeretett, és én is kiemelkedőnek látok: például a visegrádi Erdei Művelődési Házat vagy a sárospataki A Művelődés Házát nagyon fontos munkájának tartotta. Szerintem jelentős, korszakos munkái azok a grafikák is, amelyeken elképzelt épületeket tervezett, olyan látomásokat, amelyek valahogyan összekötik a múltat, a jelent és a jövőt. Ezeket az utolsó tíz évében alkotta, természeti vagy növényi alakzatból visszarajzolta, hogy valaha milyen épület állhatott ott, vagy milyen lehetett a természettel eggyé vált építészet.

– Azok egészen lenyűgöző víziók.

– Egy valaha volt aranykor építészetének megidézése. Makovecz Imre ugyanakkor számomra avantgárd, sőt szürrealista művész is. Nézzük csak meg azokat a lényszerű házait, amelyek ránk néznek, hiszen szemük van és beléjük lehet menni, hiszen szájuk van, sőt, még egy koncertet is meghallgathatunk a lény belsejében. Mi ez, ha nem egyfajta szürrealizmus?

– Tehát leginkább az őseredet érdekelte?

– Úgy gondolta, hogy az épületrészek ősi magyar szavai egy lényre utalnak, valamilyen lényszerű dolgok lehettek régen az épületek, és ezt valósította meg újra. Sokat foglalkoztatta, hogy honnan erednek a népművészeti minták, például a dupla spirál. Sokáig elemezte, rajzolta, végül megfejtette, hogy ha ezt a kétdimenziós tulipánmintát rárajzoljuk egy gömbre, akkor kiegészítik egymást és a gömb, azaz a minta a világmindenséget jelképezi. Világszerte mindenki szövi meg faragja, de nem biztos, hogy tudják, mit szőnek és faragnak. Ezt a kétdimenziós mintát kiterjesztette háromdimenzióssá, és így alkotta meg a paksi templomot és a Mogyoró-hegyi mosdó épületet. Tehát az ősi jelek megfejtéseit beleépítette az épületeibe. Egy idő után még magasabb szférákba jutott el, az angyalokat hívta segítségül a házakhoz.

– Ha már angyalok. Sokan a Feltámadás Templomát tartják a fő művének.

– Ha megépülne, akkor az lenne. Meg kell építeni! Ám nekem mindegyik műve fő műve, mert egy kicsi nyaralóban is ugyanaz az alapgondolat lehet benne, mint egy templomban. Makovecz építészetében nincsen kicsi és nagy, hiszen ő mindig egy gondolatot formált építészetté. Ám igaz, hogy amikor a Feltámadás Templomát tervezte, egyre jobban érezte kapcsolatát a transzcendenssel, a legérettebb korszakában jutott el idáig, és mivel mondhatjuk, hogy a megrendelő az Úristen volt, az Ő kedvére készíthette a terveket. Tanítványai és az országban rengetegen szeretnék, ha a templom megépülne, de meg kell találni rá a megfelelő időpontot.

– Önt mi fogta meg Makovecz Imrében fiatal, kezdő építészként?

– Lénye és gondolkodása olyan volt, mint amikor egy sötét, áporodott levegőjű szobában egyszer csak kinyitják az ablakot, és a helyiséget elárasztja a napsütés, a nyár. Sok kortársamtól hallottam, hogy ott akarta hagyni az egyetemet, de amikor meghallotta Makovecz egyik előadását, rájött, hogy „hoppá, így is lehet gondolkodni a világról, akkor mégiscsak jó dolog az építészet”. Sokunkat ő vezetett rá arra, hogy nyitottabb és mélyebb gondolkodású szemlélettel is lehet az építészetet csinálni. Világszínvonalúan, európaian gondolkodott már az „átkosban”, és ha elolvassuk az első Magyar Élő Építészet kiállítás 1985-ös katalógusát, megdöbbentően időszerű gondolatokat találunk ott tőle építészetről és Európa sorsáról.

– Tehát nemcsak egy technikát, stílust képviselt, hanem létszemléletet adott át?

– Én a huszadik század egyik legnagyobb magyar gondolkodójának tartom, rengeteget írt például arról, hogy miért élünk, mi a dolgunk a Földön és milyen a kapcsolatunk a teremtéssel és a Teremtővel. Ezeket az írásait érdemes ma is olvasni. Persze, minket, fiatalokat sokat ugratott, megmutatta a maga vidám és humoros oldalát is a visegrádi építésztáborokban. Rendes emberek tanítottak az egyetemen, de igazi építészegyéniség nagyon kevés volt, azt az oktatáson kívül, Makoveczben találtuk meg.

– Külföldön ismerték, szerették, de ha nem tartják felszínen az alakját, akkor idővel elfelejtik. Magyarország miért nem csinált Makoveczből egy Antoni Gaudíhoz hasonló – csúnya szóval mondva – kulturális brandet?

– Valószínűleg az építészeti divatok változása, a folyamatos trendkövetés kényszere is beleszól ebbe. A valóság az, hogy az emberek szeretik, ha valaki normális házakat tervez, ám a média nagyrészt mást mutat. Extrém sportok, extrém szex, extrém építészet – ez a hármasság uralja gyakran a médiát, alig foglalkozik az elmélyült, harmonikus, emberi életre alkalmas építészettel. Így hát Makovecz kikerült a napi körforgásból, sokan nem ismerik gondolatait, munkáit, és Magyarország nem használja ki jól az ő szellemi, kulturális nagyságát, ismertségét a világban. Sokáig Bartók Bélával sem foglalkoztak eleget itthon, a 70-es évek végén kezdték el fölfedezni és „országimázzsá”, „branddé” fokozni, nagyon helyesen. Valószínű, hogy kintről jött vissza hozzánk az ő fontosságának a tudata is. Szerencsére az állam már felismerte, hogy fel kell újítani a Makovecz-házakat, hogy ne pusztuljanak el. Jó párat már fel is újítottak, mivel ezek a magyar és egyetemes kultúra igen értékes, előremutató részét képezik.

– A 80-as években a világ egyik legjobb építészeként tartották számon Nyugaton, ám a rendszerváltozás után itthon kihátrált mögüle az „értelmiség”. Ön szerint miért?

– Nagyon sokan nem értik az építészetét, mert nem ismerik, és mert nem illik bele a modernizmus bauhausos divatjába. Pedig ő is abszolút mai gondolkodó, csak a modern építészet másik ágát képviseli, az organikus modernet, amely más és mélyebb válaszokat ad a jelenkor kérdéseire. A mostani építészeti oktatásban és közéletben is kevés szándékot látok Makovecz valós megismerésére és befogadására.

– Irigységből, vagy ez a meg nem értett zseni esete?

– Szerintem a meg nem értettség és a belőle eredő elutasítás miatt, ugyanis először meg kellene ismerni házait és a mögöttük meghúzódó gondolatokat. Ma az érzékelhető, hogy egy mainstream irányzat van, és a többi nehezen jut szóhoz. Az egyetemről kikerülő diákok mesélik, hogy nem tanultak az organikus építészetről, pedig hazánk egyik legnagyobb építészeti irányzatáról van szó. Makovecz volt az egyik legnyitottabb, legeurópaibb és legszabadabb szellemű ember, akit valaha ismertem. Ő mindig arról beszélt, hogy a szellemi életben különböző irányzatok vannak, és az a jó, ha ezek beszélgetnek egymással, mert az általuk képviselt gondolatok – egy szint fölött – a magyar kultúra részei, meg kell ismerni őket és párbeszédet folytatni. Többek között ezért hozta létre a Művészeti Akadémiát is.

– Úgy tűnhetett, hogy a rendszerváltozással majd eljöhet az ő ideje, ám ez mégsem történt meg. Miért?

– Kérdés, hogy a rendszerváltozás megtörtént-e, főleg a kultúrában. Azok, akik akkor tényleg akarták és harcoltak érte, azok majdhogynem ma is kisebbségben vagy a háttérben vannak. A szellemi-kulturális életben csak az utóbbi évtizedben tapasztalni elmozdulást a világnézetek közötti kiegyensúlyozott arány felé, de még mindig nem az a természetes, hogy ötven-ötven százalék legyen a fő irányzatok aránya. Sokan még egyenlő esélyekkel is elnyomottnak érzik magukat, és sírnak a médiában. Az építészetben hasonló a helyzet. Van a fősodor: kényelmes, könnyen elsajátítható, divatos, vállveregetős, médiaorientált irányzat, sok nagyszerű építésszel. És vannak olyanok, amely kicsit elmélyültebbek és az építészeti közvélemény-kutatások szerint közelebb állnak az emberekhez, így a neotradicionalista, a regionalista vagy az organikus irányzatok, szintén sok nagyszerű építésszel. Nem lehet velük bekerülni bizonyos újságokba, nem lesz olyan felkapott az ember, de a megrendelők boldogok a házzal, és a települések harmonikusabbak, élhetőbbek az ilyen épületekkel. Általános szemléletbeli problémát látok, és ez világtendencia.

– Túl sok, túl mély, amit Makovecz Imre vagy önök képviselnek?

– Értékes, gondolkodni is kell rajta, és meg kellene ismerni, ami néha sok, de vannak egyszerűen elmondható és praktikus olvasatai is, ami mindenkinek irányt adhat. Makovecz Imre mélyebb gondolkodásra késztette a tanítványait és a munkatársait. Bevonta az első ránézésre nem látható valóságokat, a transzcendenst, a régi jeleket, a néplelket vagy azt, hogy egy helyszínnek milyen földmozgásai voltak a történelem során. Mindig valamilyen helyi vagy rejtett mondanivalóra utal az épületeivel és a gondolkodásával, ami mélységet, értelmet ad minden háznak. Ha Bakon elmegyünk megnézni a faluházat, mindenki látja, hogy az egy nagy madár. A kommunisták leszedték az első világháborús emlékműről a turult, és ő azt mondta, akkor csinál helyette egy óriási turult, amit aztán nem fognak tudni elvinni onnét. Amikor falun egy kis lakóházat tervezett, abban is benne volt a helyi identitás és építészeti kultúra. A régi paraszti építészetet kell folytatni, nem lemásolni, de abból kitalálni valami újat. Bartók is azt mondta, hogy aki a népzenével akar foglalkozni, annak anyanyelvi szinten meg kell tanulnia a saját népének zenéjét. A népi építészetet is anyanyelvi szinten meg kell tanulni, és akkor abból teljesen új dolgot lehet csinálni. Kós Károly, Lechner Ödön és sokan mások ezt így is tették, csak az akkori igények, szempontok szerint. Makovecznél is mindig kapcsolódik valami ittenihez az épület, ezek nem gyökértelen, nem idegenből hozott gondolatok.

– Érdekes, hogy a makoveczi mondatok mennyire mélyen benne vannak a tanítványokban. Egy nemrég önről forgatott portréműsorban ugyanazt a gondolatot említette, mint amit Turi Attila, a művészeti akadémia elnöke idéz a Művészkör első számában, miszerint az ember úgy dolgozzon, hogy szórakoztassa az Úristent.

– Igen, és ezt mindenki értelmezheti a saját világában. Az ember alapvetően önző, az a kérdés, hogy ez az önzés mire irányul, mivel szerzünk örömöt magunknak. Ha a bennem lévő jót szolgálom, vagyis az emberben lévő isteni tulajdonságot, akkor egyben magamat és a világ urát is szórakoztatom. Szerintem nem jó, ha az ember úgymond szolgálatból, meg az emberekért, meg szenvedéssel csinál valamit. Egy fenét, ez álszentség! Ha legbelül ráhangoljuk magunkat, akkor az önző, örömöt adó cselekedet egyben az embertársak és az Úristen szórakoztatása is. Makovecz is azért csinálta, mert élvezte azt, hogy a jót szolgálja. Nem a gonoszt és nem a tömeget, nem az ostobaságot.

– Makovecz Imrét sok kép örökítette meg munka közben, ahogy cigarettázva skiccet rajzol, vagy elgondolkozik egy halom rajz fölött. Azt is lehet tudni, hogy ön és a Makovecz-tanítványok többsége szintén szeret szabad kézzel rajzolni. Miért veszett ez ki mára?

– Biztos van egy-két olyan építész, aki annyira összenőtt a számítógéppel, hogy úgy is tud nagyszerűt alkotni – én még nem találkoztam ilyennel. A szabadkézi rajz gyakorlása sok évbe telik, de aztán az ember vérévé válik. Ahogy a kisgyerek néhány év alatt tökéletesen megtanul járni, és már nem gondolkodik rajta, hanem egyszerűen jár. Ha az építésznek már nem kell gondolkodnia rajta, hogyan kell rajzolni, akkor a tervezés, a gondolkozás magában a fejben és a rajzban egyszerre történik. A ház fejben épül fel három dimenzióban, amit a rajz leképez és visszahat a fejre, azaz az ember térben gondolkodik. Sajnos már másfél-két évtizedes tapasztalatom, hogy sok fiatal építész nem tud rajzolni, sőt néha még ceruzát fogni sem. Így pedig nagyon nehéz, szinte lehetetlen jó építésszé válni.

– Ez az oka annak is, hogy ennyi felhőkarcoló épül világszerte? Óvodás szintű verseny zajlik, hogy melyik tíz méterrel magasabb, miközben építészetileg semmi nincs bennük.

– Van egy jellemző sztori, amit sokat idézünk. Egy építész barátunk Amerikában megnézte a Modern Művészeti Múzeumot, majd odament a fekete bőrű teremőrhöz, és megkérdezte: jó, jó, de hol van az építészeti rész? Mire a teremőr azt mondta: „De uram, az építészet biznisz, nem művészet!” Erről van szó: az építészet nagy része üzlet lett. Az a sok rettenetes mai lakótelep – mert igen, ezek új lakótelepek! –, amely épül most Budapesten, az is csak biznisz, legtöbbször nulla építészet.

– Még szűkebbek is a terek, mint a régebbi lakótelepeken.

– Szűkebbek, sőt sokszor rosszabbak az alaprajzok is, ráadásul a lakótömbök közelebb vannak egymáshoz, mint a régi panelépületek. A toronyház, a lakótelep egyaránt biznisz. Sok emberrel elhitetik, gyakran a média segítségével, hogy ez a trend, ez a jó, ez a modern. De hogy a benne lakók boldogok lesznek-e, nem tudjuk. A befektető minél olcsóbban, de minél látványosabban akarja megvalósítani, szegény építészek pedig megpróbálják a legjobbat kihozni magukból, és teljesíteni ezt a lehetetlen feladatot. Látom, mert járok tervtanácsokba, hogy jó építészek hoznak lakótelepterveket, és próbálják egy színnel vagy egy dizájn homlokzati mintával valahogy széppé tenni. De attól az még lakótelep. Egy doboz, és benne háromezer ember.

– Nemrég jártunk riporton a gödi Búzaszem Iskolában, amely az ön tervei alapján épült. Az egy igazán élő hely, olyan, mintha egy lakóhely, egy otthon volna, nem is intézmény.

– Ehhez kell egy jó megrendelő is. A Búzaszemnél érvényesül, hogy a nagyobb részt ők teszik hozzá azzal, ahogy egy különleges oktatási módszert dolgoztak ki. Az egész úgy van kitalálva, hogy körben, egy belső udvar körül lesznek az épületek. A főépületben négy tanterem van, de nyolc osztály jár oda, ezért most jurtákban is tanulnak. Hamarosan elkészül a tornaterem, az étkező és a táncterem épülete, és a tervek szerint lesz még két épület tantermekkel és zenetermekkel – remélem, egyszer eljutnak majd oda is.

– Hogy jön létre egy ilyen élő épület?

– Az ember megpróbálja kitalálni, értelmezni, hogy mi az igazi szerepe, mi az igazi funkciója a háznak. Ennél az iskolánál például az otthonosság, hogy átlátható legyen, hogy ne legyenek szűk belső folyosók, hogy a gyerekek tudjanak találkozni, beszélgetni, lássák egymást. A funkcionalizmus alap-iskolaszerkezete a középfolyosó: jobbra, balra tantermek nyílnak, mint a csirkeketrecek, mert ez a legjobban kihasználható térelrendezés. Ám a valódi funkció másról szól, mint hogy a gyerek bemegy az épületbe, majd a folyosóról a tanterembe, majd onnan kijön és kimegy az udvarra, mint egy gyárban. Az ember ugyanis nem pusztán anyagi-testi, hanem lelki és szellemi lény is. Ennek a lelki és a szellemi résznek a funkcionális igényét is ki kell szolgálni, különben a hiányától beteg lehet a lelke, szelleme.