Azt írták, a tárcavezető emlékeztetett, mindezek mellett az importkorlátozó intézkedés bevezetésével is fellépett a hazai piacon zavarokat okozó ukrán baromfitermékekkel szemben.

Hirdetés

Hozzátette, a felsorolt támogatások mellett a hazai baromfiágazat az utóbbi években egyéb módokon is kapott támogatást. Ilyen volt az orosz-ukrán háború kapcsán kialakított kivételes alkalmazkodási támogatás, a madárinfluenza miatti kártalanítás, a tenyésztésszervezési feladatok támogatása, valamint az állatbetegségekkel szembeni védelem.

„Mindezeken túl az Agrár Széchenyi Kártya programmal, számos kamatkedvezménnyel, és krízisbiztosítási rendszerrel is segítettünk” – részletezte a miniszter a közlemény szerint.

Nagy István a támogatási formák közül kiemelte a Vidékfejlesztési Program telephelyfejlesztési támogatását, amelyben a baromfiágazatból érkezett pályázatokra idáig 600 kérelem kapcsán több mint 170 milliárd forintnyi támogatás már biztosított.

Korábban írtuk

A tárcavezető azt mondta, „közös érdekünk az állattartók versenyképességének növelése, az új, innovatív és környezetbarát tartási technológiák alkalmazásának ösztönzése, valamint a fejlesztések előmozdítása”. Ezt a kiemelt figyelmet jelzi, hogy az új támogatási időszakban az első beruházási pályázati felhívások között jelennek meg az állattartó telepek komplex, nagyobb léptékű fejlesztéseinek, valamit a kisebb mértékű megújításainak támogatását célzó pályázati felhívások.

Az alapvető cél pedig az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozása építési tevékenységekkel és az állattartáshoz szükséges eszközök, gépek, technológiák bevezetése mellett a járványos állatbetegségek megjelenési kockázatának csökkentése és az állattartó építmények energetikai korszerűsítése – fejtette ki Nagy István, hozzátéve, a baromfi állatjóléti támogatások közül az étkezési tojást termelő tyúk, illetve a tenyészbaromfi már átkerült a KAP Stratégiai Terv alatti új támogatási rendszerbe.