Ahogy azt cikkem múlt heti, első részében bemutattam, már a per előkészülete és a széles körben megjelentetett vádirat arra utalt, itt egy koncepciós eljárás van készülőben. Lássuk, mi történt a tárgyalásokon, és mi olvasható a peres iratokban.

A borzasztó körülmények között előzetes letartóztatásban tartott vádlottakat fél év után állították bíróság elé. Beke ellen a vád közösség elleni merényletkísérlet volt, azaz terrorizmus, valamint a robbanóanyagok szabályainak megsértésének kísérlete, Szőcs Zoltán ellen pedig e cselekményekre való felbujtás. Az elsőfokú bíróság a 2017. április 7-ei záró tárgyaláson többszöri vádbesorolás-módosítás után végül is felmentette a vádlottakat e pontok alól, és „csupán” pirotechnikai eszközökkel elkövetett visszaélésért, illetőleg erre való felbujtás miatt ítélték őket 11 hónap és 6 nap (Beke István Attila), illetve 10 hónap és 8 nap (Szőcs Zoltán) letöltendő börtönbüntetésre, azaz napra pontosan annyi időre, amennyit előzetes letartóztatásban és házi őrizetben töltöttek. Puskás Róbert volt romániai alkotmánybíró szerint „Romániában ilyen esetben azok kapnak napra pontosan annyi büntetést, amennyit előzetesben letöltöttek, akik ártatlanok”.

Az elsőfokú ítélet ellen Beke István és Szőcs Zoltán természetesen fellebbezett, hiszen Európa-szerte példátlannak tartották, hogy valakiket mindössze petárdabirtoklás miatt letöltendő börtönbüntetésre ítéljenek. Amennyiben valóban terrorcselekményben vagy annak előkészületében lettek volna bűnösök, fellebbeztek volna-e, vagy örültek volna, hogy megúszták ennyivel? Ez is mutatja, biztosak voltak az ártatlanságukban.

Különös bizonyíték

Az ügyészség is fellebbezett az ítélet ellen. Valóban túl enyhének tartotta azt, vagy inkább mindenáron szükség volt a székely terrorizmus bizonyítására? A peres iratokat átolvasva az utóbbit tartom valószínűnek. A vád kezében három év titkos­szolgálatok és más nyomozó hatóságok által is megtámogatott kutatás után egyetlen „érdemi” bizonyíték volt, az – állítólag – 2015. október 10-én lehallgatott beszélgetés. Természetesen már első fokon is felmerült a kérdés, hogy mennyire hiteles, mit bizonyít és mire elég a vádlottak és (tettes)társaik lehallgatott beszélgetése?

A 2017. január 27-i tárgyaláson derült ki, hogy az ügy iratcsomója nem tartalmazza az eredeti (?), gyakorlatilag egyetlen bizonyítékul szolgáló, lehallgatott, értelemszerűen magyar nyelven lezajlott beszélgetés magyar nyelvű átiratát, így az ügyészség és a bíróság csupán a román nyelvű „fordításra”, átiratra hivatkozhat és hagyatkozhat.

A közvádló álláspontját és annak bírói helybenhagyását a tolmács sem fogadta el, azaz az átírt szöveg hiányában megtagadta, hogy a magyar nyelven zajló beszélgetés román fordításának a hitelességét a bíróság kérésére igazolja. Úgy minősítette a bejátszott, mintegy húszperces részt, hogy a zavaros beszédfoszlányoknak mindössze mintegy öt százaléka érthető. Nyilván ezekből az okokból eredeztethető például a bizonyított fordítási hiba (vagy hamisítás?), azaz hogy Beke István szavainak félrefordítása volt a „facem”, azaz „megcsináljuk”, noha annyit mondott, hogy „o sa vedem”, vagyis „meglátjuk”. E lelepleződött tévedés vagy esetleg szándékos félrefordítás az elsőfokú bíróságot is elbizonytalanította a lehallgatott beszélgetés perdöntő bizonyító erejére vonatkoztatva. Később a beszélgetés időpontjának kérdésekor is a fordításban az szerepel, hogy „de hát nem ma van tizedike? Tizedikén szoktuk befizetni…”, ehhez képest az hangzott el valójában, hogy „de hát nem tizedikén szoktuk befizetni…” (a bajtársi alapot). Ugyebár a kettő közel sem ugyanaz.

Dancs Annamari

A vád végig ragaszkodott ahhoz, hogy a lehallgatott beszélgetés október 10-én történt, hiszen ez esetben a vádlottak által egyszerű baráti találkozónak beállított beszélgetése HVIM-taggyűlés jellegét öltené. Ha bebizonyosodik – érezhette az ügyészség –, hogy a beszélgetés mégsem 10-én volt, akkor kétségbe vonódik a nevetésekkel, (bocsánat, de:) röhögésekkel megszakított, ökörködés jellegű beszélgetésfoszlányok füzérének – hogy stílszerű legyek – véres komolysága.
Bár az ítélet indoklása csak azt rögzíti, hogy Szőcs Zoltán megpróbálta több tanút befolyásolva bizonyítani, hogy ezen a napon ő Tusnádon volt az édesapjával káposztát árulni, mint évek óta minden hónap második szombatján, azaz nem lehetett ott a találkozón, a 10-i dátumnak van egy mókásabb cáfolata is:

A védelem szerint az október 10-i dátum azért sem helytálló, mert – ahogy az a felvett beszélgetésből kiderül – a kérdéses héten Tankcsapda-koncert volt Sepsiszentgyörgyön, ám a „hiteles” fordításban a Tankcsapdát Dancs Annamariként említik.

A másodfokú ítélet indoklása végül, feloldandó e kínos ellentmondást, elintézi annyival a kérdést, hogy „klasszikus zenei koncert”, ám e szempontból, azaz az időpont vizsgálatát illetően nyilván nem mindegy, hogy klasszikus zenei koncert vagy rockkoncert. Dancs Annamari esetében végül is mindkettő lehet(ne), ám a Tankcsapda-koncertre – ahogy azt az együttes honlapja fényképekkel igazolja – 2015. október 16-án, pénteken került sor. Dancs Annamari szervezőirodája, azaz a „Dancs Market Research” sepsiszentgyörgyi munkatársa pedig kérésemre készségesen utánanézett, hogy Dancs Annamarinak 2015 októberében egyáltalán nem volt sem Sepsiszentgyörgyön, sem másutt Románia területén időben közel és távol koncertje. Nyilvánvaló tehát, hogy a tanúvallomásokban a dátum megállapítása sem stimmel.

A vád tanúi

A beszélgetés komolyságával kapcsolatban van egy nagyon fontos körülmény, amely újfent erősen megkérdőjelezi a védett tanúnak (valószínűleg annak, aki a résztvevők közül diktafonra vette a beszélgetést, és a hatóságoknak átadta, ráadásul ahogy a védelem bizonyította, saját maga által megvágva) és Bandi Szabolcsnak, a vád másik tanújának (aki egyébként lehet, hogy ugyanaz a személy) a szavahihetőségét:

Ő(k) azt állította(ák), a beszélgetés komolyságát mutatja, hogy a beszélgetésre nem vihettek magukkal telefont. Ezzel szemben tény, hogy a lehallgatott beszélgetést legalább négyszer telefoncsörgés és az ennek következtében létrejövő telefonos beszélgetés szakítja meg, kétszer például Beke Csilla, azaz Beke István felesége kereste az urát, aki az egyik ilyen hívás miatt rövid időre haza kellett távozzon.

Ezt a cáfolhatatlannak tűnő tényt, amely romba dönti a két fentebb hivatkozott tanú állítását és sugalmazásait, az elsőfokú bíróság még elfogadta, ám a másodfokú bíróság a telefoncsörgéseket és telefonos beszélgetéseket utcai zajnak, utcáról beszűrődő hangzavarnak, háttérzajoknak minősítve kivágatta az elfogadott fordításból, és elfogadta Bandi Szabolcs és a védett tanú telefonmentességre vonatkozó állításait.

Petárdák és az idő

A másodfokú eljárásban az ügyészség fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a vádlottak a pirotechnikai eszközöket nem a fellelt formájukban szándékozták használni, hanem azokat „strukturálisan módosítani” akarták, így egy időben nagyobb mennyiségű pirotechnikai eszközt használva.

Izgalmas, nem elhanyagolható kérdés ezzel kapcsolatban, hogy Beke István Attilának az elfogását követően mindössze 12 órája lett volna – ha egy csöppet sem alszik – a december 1-jei katonai parádéig, hogy a lefoglalt, érintetlen petárdákból (és azokból a petárdákból, amelyek állítólag már nem voltak nála, hiszen azokat eladta Makó Attilának) összeállítson egy házi készítésű, távirányítású bombát. A 12 órába persze bele kellett volna férjen annak áthidalása is, hogy a „bombákhoz” a hozzávalók 30 kilométeres körzetben voltak szétszórva. A cég irodájában lévő petárdákból, a „hozzávalók” közé a vád által utólag besorolt, az onnan 30 kilométerre lévő esztelneki airsoftpályán talált kavicsokból, valamint ugyaninnen a padlásról 2-3 méteres, régebben villanyvezeték vezetéséhez használt öntöttvas csövekből és a cég műhelyében talált rozsdás szögekből, valamint a Beke család lakásán található, „detonátornak nevezett” air­softszirénából – kellett volna bombát, kartácsot vagy hasonlót készítsen.

Nos, olyan pirotechnikai szakértői vélemény az elsőfokú tárgyalások alatt még nem volt, hogy az alvásigényt leszámítva ez 12 óra alatt lehetséges volna. Igaz persze, hogy az ügyészség kiváló szakembernek – „professzionalistának” – tartja Bekét, akinek ezek szerint semmi sem lehetetlen, mégis érezhették, hogy mindez valahol sántít, ezért elkészíttettek egy szakvéleményt, amely szerint azok a robbanószerkezet-félék, melyekről Bekéék állítólag szót ejtettek, akár hat óra alatt is kivitelezhetőek. Ekkor valóban beleférne a 30 kilométer is oda-vissza, ám egy ilyen éjjeli műszakban különösen sok a hibalehetőség, csakúgy, mint az ilyen bizonyítási kísérletben.

Ahogy azt a tanulmányomban részleteiben is bemutatom, ilyen minőségű bizonyítékokra és bizonyítási eljárásra alapozva ítélték el tehát jogerősen letöltendő 5-5 év börtönbüntetésre a vádlottakat terrorizmus kísérletének vádjával.

A teljes peranyag átolvasása csak megerősítette bennem azt, ami a Beke István és Szőcs Zoltán érdekében Klaus Iohannishoz és Szijjártó Péterhez írott petícióm megszövegezésekor még inkább csak megérzés volt: az egész eljárás egy koncepciós per, amely azoknak az erdélyi magyaroknak a megfélemlítését szolgálja, akik tiltakoznak a magyarság elnyomása, a magyar intézményrendszer szervezett felszámolása, a magyarokat sújtó megalapozatlan ítéletek ellen, mindezt tetézve esetleg autonómiát követelnek az őshonos magyarságnak, azaz – hogy Beke Csilla szavaival éljünk – „nem támogatják a román asszimilációs törekvéseket”.

Ilyen körülmények közt „Minden más táján a világnak / Fegyver dörren és bomba robban, / Csak mi nem bántjuk bántóinkat vissza, / Sem éltükben, se haló poraikban…” – érthetünk egyet Reményik Sándorral, pedig mindezt 1934-ben írta. Nálunk tehát – a román bíróságok és médiumok által sugalltak ellenére – nincs terrorizmus, az erdélyi magyarság politikai eszközökkel küzd a jogaiért, s Románia kezében van annak a lehetősége, hogy ez valóban így is maradjon. Ehhez azonban végleg le kellene számolni a magyarság megsemmisítésére irányuló, rendszerfüggetlenül permanensen létező román politikával. (Teljes tanulmányom megjelenéséről a Máglyatűz Mozgalom Facebook-csoportban tájékoztatom az érdeklődőket.)