Hirdetés

Szánthó Miklós beszédében aláhúzta, hogy a szuverenitásunkra leselkedő veszélyek ugyanazok, így célunk is közös: a migráció visszaszorítása, az európai liberális politikai mainstream megfékezése, illetve a nemzeti identitásunk és kereszténységünk megtartása. A főigazgató az Európai Bizottságnak és Vera Jourovának is üzent felszólalásában: „Nem a tavalyi lengyel választás volt az utolsó; ahogy egy győzelem sem végleges, úgy egy vereség sem végzetes.” Szánthó Miklós szerint a közelgő EP-választásokon megmutathatjuk, hogy van alternatíva a brüsszeli mélyállammal és progresszív-neomarxista kiszolgálóikkal szemben.

Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselő kiemelte, hogy Lengyelország és Magyarország szabadsága, szuverenitása kölcsönösen feltételezi egymást, hosszú távon elképzelhetetlen, hogy ne egy legyen e két ország sorsa.

„A jelenlegi lengyel belpolitikai események pedig jól példázzák, hogy az Európai Unióban kettős mérce uralkodik: máshonnan akarják megmondani, hogyan tekintsünk a világra, Európára, sőt, saját hazánkra!”

– tette hozzá.

Ryszard Czarnecki, a PiS európai parlamenti képviselője szerint a magyarok barátai a lengyeleknek: „számíthatnak ránk, és számíthatunk rájuk.”

Korábban írtuk

Vészterhes időket élünk, Európa keresztúthoz érkezett, ahol el akarják törölni zsidó-keresztény történelmünk alapjait. Mindeközben létezik egy morális és normális Európa, amit mi, lengyelek és magyarok képviselünk.

Az esemény két panelbeszélgetéssel folytatódott, amelyekben Varga Judit, az Országgyűlés Európai Bizottságának elnöke, Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője, továbbá Janus Kowalski és Macin Romanowski, a lengyel parlament tagjai értekeztek az EU és a közép-európai térség jövőjéről. A második kerekasztal-beszélgetésen Törcsi Péter, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kuratóriumi elnöke, Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója, Liliána Smiech, a Warsaw Institute elnöke, illetve Jerzy Kwasniewski, az Ordo Iuris, lengyel think-tank társalapítója a lengyel-magyar tudásközpontok szerepéről és jövőbeli együttműködési lehetőségeiről folytattak dialógust.